Sikerrel járt a nemzeti huszonkettő

1934. április 29.

15 óra. Prágában 35 ezer néző, a kor két európai nagycsapata feszült egymásnak a Sparta stadionjában, a mi nemzeti színeinket mások mellett Lázár „Tanár úr”, Sárosi doktor (akkor még csak joghallgató) és Toldi Géza képviselte.

17 óra. Útjára indult a labda a Hungária úton, az ellenfél Bulgária, a tét az első vb-részvételünk. A pályán Szabó Antal a kapuban, Mándi Gyula, az ifjú Avar „Ricsi”, Cseh „Matyi” és P. Szabó Gábor, avagy az 1934-es második vonal.

A szövetségi kapitány, Nádas Ödön is kénytelen volt megosztani a figyelmét a vb és az Európa-kupa között, de jól jöttünk ki a dupla feladatból: a bolgárokat terv szerint újra simán levertük, a csehszlovákok ellen pedig jók voltunk egy bravúros ikszre.

Nagyjából így fest dióhéjban az 1934-es kettős mérkőzés története.

De miért rendezték őket egyazon napon?

Mert az MLSZ úgy ítélte meg a szófiai 4:1 után, hogy belefér. „Még soha ilyen helyzetet nem teremtett az MLSZ, egyazon napon két díjmérkőzésre kell kiállnunk. Komplikálja a helyzetet, hogy a könnyebb ellenféllel szemben kell játszanunk a fontosabb, a világbajnoki döntő felé utat nyitó mérkőzést” – óvatoskodott a sportnapilap. Amely ugyanakkor „okos intézkedésnek” tartotta, hogy a dupla megméretés előtti héten nem tartanak közös válogatott edzést.

Négy nappal a magyar–bolgár előtt az ellenfél Bécsben játszott az osztrákokkal. A selejtezőcsoport sorsolásakor egyértelmű volt, hogy a trióból a vb-re kijutó két csapat a magyar és az osztrák lesz, Bulgáriának az akkori erőviszonyok alapján itt nem osztottak lapot, olyannyira, hogy szövetségi edzője, Fogl II Károly, a híres Fogl-gát idősebbik tagja el sem kísérte a válogatottat Bécsbe… Ahol Hugo Meisl Wundermannschaftja 6:1-es zakót szabott leendő ellenfelünkre, de ez volt a papírforma.

Mindeközben a kor ma már kissé megmosolyogtató szokásai szerint Karel Petru, a csehszlovákok kapitánya négy nappal a magyarok elleni meccs előtt nyilvánosságra hozta a kezdőjét, amelyben nem kevesebb mint hét Slavia-játékos volt, köztük a csodakapus Frantisek Plánicka és majdnem a komplett csatársor. Mi több, a Nemzeti Sport feddőleg írt arról, hogy Nádas Ödön, a magyar kapitány négy nappal a meccs előtt még mindig titkolózik a prágai tizenegyet illetően.

Mi több, három nappal a meccsek előtt a Nemzeti Sport címe magától értetődő természetességgel kürtölte világgá, hogy „Sárosi tanult, a többi ferencvárosi játékos szórakozott, az újpesti fiúk sérüléseiket gyógyítgatták, a kék-fehérek kaszinóztak, illetve be sem mentek Budapestre. Csak a Bocskai és a Phöbus válogatottjai kaptak tegnap is labdát…”

A Hungária úti vb-selejtezőt a jó nevű osztrák Hans Frankenstein vezette, Prágában pedig az olasz Francesco Mattea bíráskodott. A Prágába utazó csapatot hangulatos riportban kísérte el a vonatúton tudósító, a beszámolóból kiderül, hogy Sárosi Gyurka bridzstudása meg sem közelíti a futballképességeit, a szórakozott, szerelmes Toldi pedig hetes nélkül mondott ultimót… Ennél egy hajszállal fontosabb, hogy a csehszlovákok nemcsak az összeállításukat, hanem azt is nyilvánoságra hozták, hogy a jobbhátvéd Ladislav Zenísek próbálja majd megrendszabályozni Sárosit, amire a magyar haditanács sebtiben meg is alkotta az ellentaktikát – már-már érthetetlen, hogy ezt a jól informált Nemzeti Sport sejtelmesen megtartotta magának, és nem osztotta meg az olvasókkal.

(A magyar futball történetében korábban már volt arra példa, hogy egy napon két válogatott állt ki Magyarország néven, így például 1927. április 10-én, amikor Bécsben 6:0-ra kikaptunk az osztrákoktól, itthon viszont Orth György vezérletével a tulajdonképpeni második csapatunk hivatalos Magyarország–Jugoszlávia meccsen 3:0 arányban diadalmaskodott. Egy évvel később március 25-én Rómában Európa-kupa-meccset vívott az első csapat – 4:3-ra veszített –, ugyanakkor itthon a másik gárda 2:1-re megverte a jugoszlávokat.)

„Csatáraink tehetetlenek voltak Prágában (2:2), sőt Budapesten is (4:1)” – a Nemzeti Sport címe nem nélkülözte a vitriolt, egyszersmind jelezte, mekkora játékerőt képviselt a „csak” három góllal elvert bolgár tizenegy. Hatgólos „tehetetlenséget” két meccsen ma simán elfogadnánk, akkoriban alighanem nagyobb igényeket támasztott támadóink felé a közvélemény.

Helyes kis intermezzo a prágai kezdés előtt: „A csehszlovák csapat itt a pályán öltözik. Piros-fehér függőleges, csíkos mezt vesz magára a hazai csapat fehér nadrággal, amelyet aztán közben kékre cserélnek ki. A cserének az a története, hogy mind a magyar, mind a csehszlovák csapat fehér nadrágot húzott. A magyar csapat aztán feketére cserélte a nadrágot, a csehszlovákokat pedig Planicka kapitány az öltözőbe átlátogató Háda kérésére kék nadrágba öltöztette…” A nadrágcserének nyilván nem volt köze ahhoz, hogy a csapnivaló talajon, az itthon megszokott pályáknál 8-10 méterrel szélesebb Sparta-arénában hullámzó játék alakult ki, de hiába szereztek kétszer is vezetést a csehszlovákok, Sárosi György mindkétszer egyenlíteni tudott. Ráadásul második gólunk előtt Markos Imre olyan csúnyán esett, hogy le kellett támogatni, így tíz emberrel sikerült újra gólt szereznünk.

A 2:2 után csapatunk maradt az olaszok és az osztrákok mögött az ötös Európa-kupa-tabella harmadik helyén, a Nemzeti Sport pedig (nem tudva persze, hogy a csehszlovák válogatott másfél hónappal később vb-ezüstérmes lesz, míg mi kikapunk Ausztriától a negyeddöntőben…) talán túlzottan is józanul értékelt, elismerve: „Kétségtelen, hogy a mérkőzés lendületéből sokat elvett a nagy meleg, amely ráfeküdt a játékosok tüdejére”. Ugyanakkor a kétgólos Sárosi esetében megelégedett annyival, hogy „lövéseiből hiányzott az erő. Valami, alig észrevehető bágyadtság ütött ki rajta…”

És Budapesten? Nos, a csehszlovák–magyar tudósítására három és fél oldal is alig volt elég, a budapesti magyar–bolgár, a 4:1-es diadal ennél eggyel kevesebbet kapott. Ahhoz képest, hogy a magyar labdarúgás történetének első hazai világbajnoki selejtezőjéről volt szó… Na persze: „A budapesti 4:1 nem ér fel a prágai 2:2-vel, amely igazi nemzetközi siker, szemben a pesti győzelemmel, amely félsiker. Hiszen szép, szép a háromgólos győzelem, de a magyar és bolgár futball közötti tudáskülönbségnek, sőt a két csapat közti különbségnek is több, kétszer ennyi gólos különbség felelt volna meg.”

Irigylésre méltó idők, mind a pályán történteket, mind a sportmédia határozottságát illetően. A lesajnált bolgárok pedig az utolsó selejtezőjüket már le sem játszották, ezek után a két osztrák–magyar is elmaradt, további meccsek nélkül ez a két válogatott jutott ki az első európai világbajnokságra, Olaszországba.

Sebaj, selejtező helyett a sorsolás jóvoltából játszhattak egymással egy jót a negyeddöntőben.

EMLÉKEZTETŐ
Csehszlovákia–Magyarország 2:2 (2:1)
1934. április 29., Prága, Ek-mérkőzés
Sparta pálya, Prága, 35 ezer néző. Vezette: Mattea (olasz)
Csehszlovákia: Plánicka – Zenísek, Náhlovsky – Kostálek, Cambal, Krcil – Horák, Hes, Sobotka, Kopecky, Puc. Szövetségi kapitány: Karel Petru
Magyarország: Háda – Sternberg, Bíró – Palotás, Móré, Lázár – Markos, Vincze, Sárosi, Toldi, Kemény. Szövetségi kapitány: Nádas Ödön
Gólszerző: Sobotka (2.), Puc (42.), illetve Sárosi (30., 56.)

Magyarország–Bulgária 4:1 (2:1)
1934. április 29., Budapest, vb-selejtező
Hungária út, 10 ezer néző. Vezette: Frankenstein (osztrák)
Magyarország: Szabó A. (Juhász, 63.) – Mándi, Kis K. – Lyka, Szűcs Gy., Szalay A. – Tamássy, Avar, Solti, Cseh II, P. Szabó. Szövetségi kapitány: Nádas Ödön
Bulgária: Maznikov – N. Nikolov, Mistalov – Minkovszki, Efremov, Gabrovszki – Angelov, Bajkusev, Lozanov, Pescsev, Pancsev (Todorov, 28.). Szövetségi edző: Fogl II Károly
Gólszerző: P. Szabó (9., 58.), Solti (60., 73.), illetve Todorov (61.)