A bosnyák lapok a kapusukról áradoznak, és örülnek, hogy véget ért a vereségsorozatuk

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 09:33
Nikola Vasilj kapus eszén nem tudtunk túljárni (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlenre végzett Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában rendezett Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Lássuk, hogyan vélekedtek a találkozóról a bosnyák portálok!

 

A mondo.ba a cikkében hangsúlyozza, hogy az egy pont sokat jelent a válogatottnak, mivel ezzel véget ért egy hét mérkőzésből álló vereségsorozatuk.

A bosnyákok legutóbb Liechtenstein vendégeként tudtak nyerni, azóta kikaptak Portugáliától, Luxemburgtól, Szlovákiától, Ukrajnától, Angliától, Olaszországtól és Hollandiától is.

A cikk kiemelte Nikola Vasilj kapust, akinek több nagy védése is volt. A szerző megjegyzi, a kapuvédő nem remekelt a hollandok ellen, de kedden este jóvá tette a hibáit, és igazolta, hogy helyes volt kezdetnie őt a szövetségi kapitánynak. A 34 éves védőről, Ermin Bicakcicról is szó esett, aki 2020 után játszott újra tétmeccsen a válogatottban, és jó teljesítményt nyújtott.

A klix.ba is a kapusukat méltatta, az írás szerint Vasilj öt fantasztikus védést is bemutatott, és ezért gazdagodhatott egy ponttal a gárda.

A sport1.oslobodjenje.ba elemzős cikke is a vereségsorozatuk végét és a kapusuk teljesítményét emeli ki. A szerző szerint a csapat masszívan játszott, és kemény ellenfél volt. Úgy véli, e két együttes a harmadik helyért küzd majd egymással a kvartettben, mivel a németek és a hollandok is összehasonlíthatatlanul jobban néznek ki, mint a magyarok.

NEMZETEK LIGÁJA
2. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Budapest, Puskás Aréna, 46 443 néző. Vezette: Guida (olasz)
Magyarország: Dibusz – Botka (Balogh B., 82.), W. Orbán, Dárdai M. – Bolla (Csoboth K., 75.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. (Kerkez, 82.) – Szoboszlai D. – Sallai R., Varga B. (Ádám M., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Gazibegovic, Bicakcic, Katic, A. L. Barisic, Dedic – Saric (Gigovic, 61.), I. Basic (Huseinbasic, 61.), Burnic (B. Tahirovic, a szünetben) – Dzeko, Demirovic (Bajraktarevic, 77.). Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 MGyDVL-KGk 
1. Németország2117–2+5 
2. Hollandia2117–4+3 
3. Bosznia-Hercegovina2112–5–3 
4. Magyarország2110–5–5 
A CSOPORT ÁLLÁSA

NEMZETEK LIGÁJA
A-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ 
Szeptember 7., szombat
Németország–Magyarország 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
2. FORDULÓ
Szeptember 10., kedd
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
3. FORDULÓ 
Október 11., péntek
20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország
20.45: Magyarország–Hollandia
4. FORDULÓ 
Október 14., hétfő
20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország
20.45: Németország–Hollandia
5. FORDULÓ
November 16., szombat
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina
20.45: Hollandia–Magyarország
6. FORDULÓ
November 19., kedd
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
20.45: Magyarország–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik