Újra meglepjük a németeket a Nemzetek Ligájában?

Vágólapra másolva!
2024.09.06. 14:13
Fotó: Koncz Márton
Az Európa-bajnokság után immáron a Nemzetek Ligájában bizonyíthat Marco Rossi válogatottja, az első ellenfél pedig a nyári kontinensviadalról is jól ismert Németország lesz. A Tippmixprón a düsseldorfi találkozóra színes fogadási kínálat lesz elérhető, benne a Szuper oddsszal, valamint az Oddsrakéta promócióval is. (x)

Az Eb-n ugyan 2–0-ra kikapott Magyarország Németországtól a csoportkörben, de előtte három tétmeccsen is veretlen maradt a Rossi-csapat a Nationalelf ellen, legutóbb éppen a Nemzetek Ligájában leptük meg Ter Stegenéket, akkor Szalai Ádám gólja döntött Lipcsében. Egy újabb magyar győzelem akár 10.00-es szorzóval is kecsegtet a Tippmixprón, a „Kétesély” fogadási soron pedig 3.60-as oddsot is jelenthet, ha Magyarország legalább 1 pontot szerez szombaton este Düsseldorfban.

Németország–Magyarország – 1X2

 

SZAVAZÁS

Németország – Magyarország – 1X2

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az idei Eb-n csak egy lesgólig jutott a magyar csapat a németek ellen, azt Sallai Roland „szerezte”, ám a keretből rajta kívül korábban Nagy Zsolt, illetve Schäfer András is betalált már ellenük. Jó hír, hogy Varga Barnabás is bevethető, de természetesen jó eséllyel a kezdőben kap helyet a Liverpool csapatával jól rajtoló Szoboszlai Dominik, illetve újfent lehetőséghez juthat Csoboth Kevin is, aki Skócia ellen győztes gólt szerzett az Eb-n.

Németország – Magyarország – Szerez gólt? 
További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

Németország – Magyarország – Szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Érdekesség, hogy 2001 óta, a két válogatott utolsó nyolc egymás elleni találkozóján egyaránt született legalább egy gól az első félidőben. Ha Magyarország betalál az első játékrészben, az 3.15-ös, míg a németek találata csaknem 1.40-es nyereményszorzót is érhet. Aki pedig abban bízik, hogy mindkét csapat gólt szerez az első félidőben, akár 4.60-as oddsszal is számolhat gólváltás esetén.

Szerez gólt Magyarország az 1. félidőben? 

SZAVAZÁS

Szerez gólt Magyarország az 1. félidőben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Nemzetek Ligája kapcsán érdemes figyelni a Tippmixpro aktuális szuper oddsait és az aktuális Oddsrakétát is, hiszen elérhető lesz a Németország–Magyarország találkozó is megnövelt nyereményszorzójú 1X2-es piaccal, valamint az Őszi foci Oddspiramis ajánlat feltételeinek megfelelve is növelheted várható nyereményed összegét.

Legfrissebb hírek

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
3 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
19 órája

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
22 órája

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
23 órája

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
23 órája

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik