Az MSÚSZ közös ebéden látta vendégül a bosnyák–magyar mérkőzésre akkreditált újságírókat

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 18:18
Fotó: Sus Róbert
A magyar labdarúgó-válogatott 20.45-kor a bosnyák csapat vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligája 4. fordulójában. A Magyar Sportújságírók Szövetsége tájékoztatása szerint a mérkőzésre akkreditált újságírókat az MSÚSZ – a futballszövetséggel együttműködve – közös ebéden látta vendégül.

„A tudósítók ebédje Zenicában. A bosnyák–magyar NL-mérkőzésre akkreditált újságírók egy része már megérkezett az esti összecsapás helyszínére, és ezúttal is találkoztak, hiszen az MSÚSZ – a futballszövetséggel együttműködve – közös ebéden látta őket vendégül. Az eseményen részt vett Szöllősi György, szövetségünk elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője, tovább hazánk szarajevói nagykövetségének több munkatársa, köztük Bezzeg Tamás sajtóattasé is. A díszvendég pedig Schäfer Péter, a magyar válogatott és az Union Berlin középpályásának, Schäfer Andrásnak az édesapja volt” olvasható az MSÚSZ Facebook-bejegyzésében.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország, Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

A BOSNYÁK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Osman Hadzikic (Velez Mostar), Nikola Vasilj (St. Pauli – Németország), Martin Zlomislic (HNK Rijeka – Horvátország)
Védők: Ermin Bicakcic (Eintracht Braunschweig – Németország), Amar Dedic (RB Salzburg – Ausztria), Jusuf Gazibegovic (Sturm Graz – Ausztria), Nikola Katic (FC Zürich – Svájc), Sead Kolasinac (Atalanta – Olaszország), Nihad Mujakic (Partizan – Szerbia), Stjepan Radeljic (HNK Rijeka – Horvátország)
Középpályások: Esmir Bajraktarevic (New England Revolution – Egyesült Államok), Ivan Basic (FK Orenburg – Oroszország), Dzenis Burnic (Karlsruher SC – Németország), Ifel Dakovac (Topolyai SC – Szerbia), Armin Gigovic (Holstein Kiel – Németország), Haris Hajradinovic (Kasimpasa – Törökország), Denis Huseinbasic (1. FC Köln – Németország), Dario Saric (Palermo – Olaszország), Benjamin Tahirovic (AFC Ajax – Hollandia)
Támadók: Edin Dzeko (Fenerbahce – Törökország), Haris Tabakovic (TSG Hoffenheim – Németország)
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Hétfő, 20.45: Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Hétfő, 20.45: Németország–Hollandia (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n! 

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L-K

Gk 

1. Németország

3

2

1

9–3

+6 

2. Hollandia

3

1

2

8–5

+3 

3. MAGYARORSZÁG

3

2

1

1–6

–5 

4. Bosznia-Hercegovina

3

1

2

3–7

–4 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik