Hatan hetes felett, Sallai Roland a legjobb – így értékeltük a magyar válogatott játékosok teljesítményét

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 12:27
Önök szerint is Sallai Roland volt a magyar válogatott legjobbja Hollandia ellen? (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó Nemzetek Ligájában az A-liga 3. csoportjának 3. fordulójában a Puskás Arénában 1–1-re végeztünk Hollandiával. Így értékeltük a magyar válogatott játékosok teljesítményét.

 

DIBUSZ DÉNES 7
Résen volt, amikor Tijjani Reinders veszedelmesen közeledett felé, és bár éles volt a szög, nagy helyzetben mentett a kapus. Ezután két beadást húzott le higgadtan, nem kapkodott a labda megjátszásával. Ugyancsak a Milan fedezete tesztelte a 28. percben, azt a párbajt is a ferencvárosi nyerte. A legnagyobb védését a szünet előtt, a közvetett szabadrúgásnál mutatta be.

FIOLA ATTILA 7
Sokat dolgozott, a közvetett szabadrúgásnál pedig óriási szerepe volt abban, hogy ott akkor nem kapott gólt a csapat, a legjobbkor, a legjobb helyen vetődött a labda útjába. A második félidőben a bal oldalon kellett helyt állnia, ez nem annyira komfortos neki, de nyugodtan hozta ki a labdát ott is. Szigorúan el kell ítélni csúnya belépőjét, amelyért sárga járt, tudta, hogy nem éri utol az ellenfelet.

WILLI ORBÁN 7
Szokásához híven vezényelte a hátsó alakzatot, de bosszantó volt a 32. percben eladott labdája. Voltak kiváló szerelései, közbelépései, köztük olyanok is, amelyek hiányában ziccerbe került volna a holland csapat, fejjel is mentett többször, magas szinten védekezett, az első félidőben nem volt elveszített párharca. A 68. percben két őrületes mentése volt, felsikoltottak a szakértő nézők a gyönyörtől.

DÁRDAI MÁRTON 6
Több jó ütemű közbelépéssel akadályozott meg holland akciókat, Xavi Simonst követte, a fejpárbajokban erős volt, az első félidőben nem volt lehetősége a hosszú indításait útnak indítani, a szünetig minden párharcát megnyerte. Kisebb combsérülése miatt kellett lecserélni, a teljesítménye nem indokolta volna a váltást. Nehéz volt őt túljátszani, a szünetig minden párharcát megnyerte.

BOLLA BENDEGÚZ 6
Aktívan kezdett a jobb oldalon, kemény belépőkkel jelezte, hogy nehéz lesz őt túljátszani, a szünetig minden párharcát megnyerte, hetvenöt százalékos pontossággal passzolt, igaz, keveset volt játékban, tizenhárom labdaérintést produkált egy félidő alatt. A második félidőben kevesebbet volt játékban, de rendben volt a futballja.

NIKITSCHER TAMÁS 6
Két megnyert párharccal indított az első percekben, de utána is sokat mozgott, a holland labdajáratásnál lezárta a passzsávokat. A magyar gól előtt jól vette észre, hogy besegíthet Szoboszlai Dominiknak, jó ütemben passzolt Nagy Zsolt elé, akinek nem kellett fékeznie a beadás előtt. Sajnos, a holland gólnál lemaradt Denzel Dumfriesról…

SCHÄFER ANDRÁS 7
Nagy lelkesedéssel, sokat futva harcolt, minden párharcot felvállalt, feszítette az ambíció, a pálya középső részén mindenhol ott volt, jól szűkítette a területet a holland labdatologatás közben, a védősorukból felpasszolt labdákra figyelt, több el is akadt benne, a játékintelligenciáját mutatta, hogy a hatvanadik perc táján kétszer is remekül mentett

NAGY ZSOLT 7
Dárdai Mártonnal közös szerelése nagy tapsot kapott a tizedik percben, és az is, amikor a huszadikban szögletre szerelt Denzel Dumfries elől. Egy labdakezelési hiba után jött a ragyogó javítás, nagyszerűen adta Sallai Roland elé a labdát a gól előtt, remek beadás volt. A második félidőt két hibával kezdte, de elkapkodott passzait lefülelték a hollandok, nagyot mentett a 66. percben Xavi Simons előlt.

SALLAI ROLAND 8
Sokáig várta a labdát, de a szöglet utáni kapufája volt az első igazi villanása, az ötlet, a beadás és voltaképpen a lövés is gólt érdemelt volna, nehéz labdát lőtt egyből meg ragyogóan.Ha kellett, piócaként tapadt ellenfelére, és bele is rugdalt néhányat akár. És jött a gól, remekül érkezett a hosszú oldalon, szép mozdulattal lőtte a labdát a hálóba. Hatalmas vastaps kísérte le a pályáról!

SZOBOSZLAI DOMINIK 6
Csapatkapitányként joggal reklamált sárga lapot a 22. percben Micky van den Vennek, de nem elég meggyőzően. A hollandok közvetett szabadrúgásánál az ő rossz döntése miatt izgult mindenki, majd Sallai Roland gólja előtt szenzációsan támadta le ellenfelét, ő szerezte meg a labdát, amelyet Nikitscher Tamás vitt tovább. Nagyot harcolt a második félidőben, elfáradt a meccs végére.

VARGA BARNABÁS 6
Most sem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy elmondja a játékvezetőnek, mit gondol, emiatt sem volt meglepő, hogy azonnal sárga lapot kapott. Voltak jó megindulásai, passzai, cselei, de a legtöbb esetben nagyon magára hagyva harcolt a túlerővel szemben. A szünet után két védekező szögletnél is remekül mentett, sokat küzdött ő is.

BOTKA ENDRE 6
Energikusan kezdett, jó belépői voltak, labdákat szerzett.  
CSOBOTH KEVIN – 
Remekül harcolta ki a piros lapot a világ egyik legjobb védőjének, jó ütemben cselezte ki Virgil van Dijkot. 
NAGY ÁDÁM – 
A védekezést segíteni jött be
GERA DÁNIEL – 
Kétszer is jól avatkozott játékba néhány perc alatt. 
A CSERÉK KÖZÜL 

NEMZETEK LIGÁJA 
A-LIGA, 3. FORDULÓ
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 1–1 (1–0) 
Budapest, Puskás Aréna, 55 300 néző. V: Fähndrich (svájci) 
Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. (Botka, a szünetben) – Bolla (Gera D., 90.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 65.) – Varga B. (Nagy Á., 79.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, Van Dijk, De Vrij (Malen, 77.), Van de Ven – Gravenberch, Reijnders, Q. Timber (G. Til, 77.) – Gakpo (Hato, 90.), Zirkzee (Brobbey, 77.), Simons (De Ligt, 81.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Gólszerző: Sallai (32.), ill. Dumfries (83.)
Kiállítva: Van Dijk (80.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁS       
1. Németország3219–3+67
2. Hollandia3128–5+35
3. MAGYARORSZÁG3211–6–52
4. Bosznia-Hercegovina3123–7–41

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik