„Szoboszlai Dominik elintézte a sárkányokat” – bosnyák lapszemle

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 07:36
A magyar válogatott megérdemelt győzelmet aratott Zenicában (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovina vendégeként a Nemzetek Ligájában, az A-ligában. Mutatjuk, hogyan vélekedtek a találkozóról a bosnyák portálok!

A klix.ba cikkét azzal indítja, hogy a bosnyákok a hazai vereséggel az A-ligából való kiesés küszöbére kerültek. „Bosznia-Hercegovina válogatottja a budapesti döntetlen után optimistábban fogadta a magyarokat. A mérkőzés elején Gazibegovic próbálkozhatott, de mellé lőtt” – kezdi beszámolóját a portál. 

„A vendégek jól játszottak, az első félidő végén a lehető legrosszabb pillanatban érkezett a magyarok gólja. A második gól után a magyarok könnyedén megőrizték előnyüket. Így ért véget egy újabb nehéz este válogatottunk szurkolói számára, amelyekből hosszú évek óta sok volt. Eredmény nincs, a szurkolók megmondták a véleményüket – tíz perccel a meccs vége előtt elhagyták a lelátót” – zárja beszámolóját a klix.ba.

„A bosnyák válogatott nagyon haloványan játszott, biztos győzelemmel mennek haza a magyarok” – indítja beszámolóját a sport.oslobodjenje.ba. A portál szintén megemlíti, hogy a németek elleni szorosabb vereség és a budapesti döntetlen után a győzelem volt az elvárás a bosnyák válogatottnál. Ezzel szemben a liverpooli Szoboszlai Dominik duplájára válaszul csak helyzetekig jutottak a hazaiak. Az oldal hozzáteszi, hogy ezzel a vereséggel a bosnyákok közel kerültek a Nemzetek Ligájában a B-ligához.

Bosznia-Hercegovina négy forduló után egy ponttal áll, ezt emelte ki a reprezentacija.ba is. A bosnyák szövetség megemlíti, hogy főleg Edin Dzeko révén megvoltak a hazaiak lehetőségei is, de a magyar válogatott Szoboszlai Dominik révén könyörtelenül kihasználta helyzeteit és megérdemelten nyert.

„Folytatódik Bosznia-Hercegovina rossz sorozata, Szoboszlai Dominik elintézte a sárkányokat” írja tudósításában a mondo.ba.

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–­Magyarország 0–2 (0–1)
Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Bicakcic, Katic, Kolasinac – Gigovic (Huseinbasic, 64.), Tahirovic (Saric, 79.) – Bajraktarevic, Hajradinovic (Basic, 79.), Burnic (Tabakovic, 64.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, W. Orbán, Fiola – Bolla (Gera D., 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs Kornél, 86.) – Sallai R. (Gazdag, 68.), Szoboszlai D. – Varga Barnabás (Ádám M., 78.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai D. (38., 50. – a másodikat 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
A3 CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Németország

4

3

1

10–3

+7

10

2. Hollandia

4

1

2

1

  8–6

+2

  5

3. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

  3–6

–3

  5

4. Bosznia-Hercegovina

4

1

3

  3–9

–6

  1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik