Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

   
VISSZA A FÖLDRE. Ezzel a mondattal lehetett értékelni a magyar labdarúgó-válogatott korántsem sikertelen 2024-es esztendejét, hiszen örökké emlékezetes Eb-győzelmet arattunk Skócia felett Csoboth Kevin utolsó perces góljával, s a Nemzetek Ligája A-ligájából sem estünk ki egyenes ágon, ugyanakkor nem jött össze a továbbjutás az Európa-bajnoki csoportkörből, ráadásul az NL-ben Németországban és Hollandiában is méretes pofonba szaladtunk bele. Így jutottunk el a várakozásokkal teli 2025-ös évig, amelynek első lépcsőfoka az NL-osztályozó volt, de fő attrakciója az őszi világbajnoki selejtezősorozat lesz, amely során lehetőség kínálkozik a negyven éve vágyott vb-részvétel kiharcolására. Nos, ha már nyitányként a „Vissza a földre” megfogalmazást használtam, akkor az elmúlt évek sikerei után annál kijózanítóbb vereséget nem is szenvedhettünk volna el évkezdésként, mint amit a törökök elleni Nemzetek Ligája-párharcban kaptunk. Isztambulban 3–1-re, a Puskás Arénában 3–0-ra győzött Vincenzo Montella legénysége, a mieink 6–1-es összesítéssel elvesztették az ütközetet. Visszacsúsztunk a B-ligába, ami a realitás, de az összesített eredmény biztosan nem az, ahogyan a játék képe sem ebbe az irányba mutatott. Pánikba esni nem kell, de változtatni igen, reménykedni pedig továbbra is lehet.

No, ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az Isztambulban elszenvedett kétgólos vereséget követő hazai visszavágó kapcsán bőven van miről beszélni. Az ominózus 3–1-es, védelmi rövidzárlattal kísért összecsapást követően csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik és szövetségi kapitányunk, Marco Rossi is biztatást kért a közönségtől, a magyar szurkolók pedig egy percig sem vesztették el a hitüket a csapatban, a hideg, borús, esős időjárás ellenére 59 ezren jelentek meg vasárnap kora este a Puskás Arénában. A Nemzeti Sport újságíróiként a meccs előtt több drukkerrel is interjút készítettünk, amely során a jubileumi, ezredik meccset követően, az 1001. válogatott összecsapás előtt arról kérdeztük őket, melyik a kedvenc s kevésbé kedvelt emlékük a nemzeti csapat kapcsán – legyen szó élőben megtekintett, vagy a televízió képernyője előtt végigszurkolt mérkőzésről. Nem meglepő módon a legtöbben az angolok 4–0-s legyőzését választották kedvencnek, míg a másik végletet a hollandok elleni 8–1-es vereség jelentette, de volt, aki épp a néhány nappal ezelőtti isztambuli 3–1-et élte meg a legnagyobb csalódásként. Ehhez képest ismét megtelt a stadion, a hangulatra egy percig sem lehetett panasz, az élőkép pedig ezúttal is fantasztikus volt. Úgy tetszett, minden adva volt, hogy megőrizzük két és fél éves hazai veretlenségünket, netán a párharcot is megfordítsuk. No, ebből nem lett semmi, pedig az első több mint fél óra még bizakodásra adott okot.

Marco Rossi a keretet ért sérüléshullám miatt nem volt könnyű helyzetben a meccs előtt, végül a még mindig nem egészséges Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes került a kapuba, míg Sallai Rolandot ezúttal Gazdag Dániel helyettesítette (Nagy Zsolt sem volt bevethető). A középpályáról az eltiltott Schäfer András mellett kikerült Nikitscher Tamás is, a helyüket pedig a Vécsei Bálint, Dárdai Bence duó vette át. Előbbi évek óta nem volt válogatott, utóbbi pedig most debütált, úgyhogy összeszokottságról korántsem beszélhettünk, de mindketten jól kezdték a találkozót. A helyzeteink megvoltak, sok beadással próbálkoztunk, Varga Barnabás és Gazdag is ziccerbe került, majd gólhelyzetben Szoboszlait rántották le, de mivel voltak körülötte még törökök, annak csak sárga lap lett a vége. Az utóbbiért járó szabadrúgásból csapatkapitányunk a lécet találta el, majd jött a feketeleves, Törökország három percen belül kétszer is betalált, pedig addig gyakorlatilag helyzete sem volt. Fiola Attila szabálytalansága után Hakan Calhanoglu tizenegyesből, nem sokkal később Arda Güler akcióból szerzett gólt, ezzel végleg szertefoszlottak a bennmaradásról szőtt álmaink, a második félidő pedig gyakorlatilag tét nélkülivé vált. A mérkőzés vége felé egyre jobban zuhogó eső remekül szimbolizálta a stadion egyre csöndesebb hangulatát – mondjuk, a füstbombák és a bedobált tárgyak nem maradtak el –, majd a hajrában megérkezett a harmadik török gól is, ami végleg padlóra vitte a mieinket, így alakult ki a 3–0-s végeredmény. Kiesés a B-ligába, 1–6-os összesítés, s még a két és fél éves veretlenség is odaveszett a nemzeti stadionban – mi ez, ha nem pofon?

Nem úgy, mint azt szerettük volna, de a fentiekből kifolyólag a sajtótájékoztató is izgalmasra sikeredett, Marco Rossi higgadtan kezdte értékelését, de aztán kiadta minden frusztrációját, csalódottságát. A mester vállalta a felelősséget a párharc elvesztéséért, elismerte, a törökök jobbak voltak nálunk, ugyanakkor a sérüléshullámra és a balszerencsére is hivatkozott – teszem hozzá, teljes joggal, hiába hangzik egyesek számára magyarázkodásnak. Odaszúrt azoknak, akik szerinte eddig – amikor sikereket arattunk a sorozatban – nem tartották fontosnak a Nemzetek Ligáját, most azonban, hogy kiestünk, már annak vélik, s kiállt taktikai utasításai, rugalmassága mellett, mondván, a visszavágón volt olyan periódus, amikor a háromvédős rendszerről négyvédősre váltott. 

A sajtótájékoztató legérdekesebb része mégis az volt, amikor személyi kérdésekkel, összeállítással kapcsolatos felvetést kapott, nevezetesen azt, miért Fiola Attila az alapkezdő a Parma légiósa, Balogh Botond helyett, s miért maradt ki Nagy Ádám, akinek rutinjára szükség lehetett volna a középpályás ínségben (Callum Styles sérült, Schäfer eltiltott volt). Rossi ezekre a felvetésekre meglehetősen hevesen reagált. Elmondta, Nagy Ádám sérüléséből tért vissza nemrég, s amúgy is, eddig azért kritizálták sokan, miért hívja meg állandóan, majd kiállt Fiola Attila mellett, aki szerinte ezen a mérkőzésen is jól teljesített (ezzel azért többen vitatkoznak), a válogatottban ráadásul folyamatosan kiegyensúlyozott, megbízható teljesítmény nyújt, ezért alapember. Természetesen nem tisztünk Rossi helyett összeállítani a csapatot, a mester pedig letett már annyit az asztalra, hogy döntéseit ne kérdőjelezzük, kérdőjelezzem meg, s az is érthető, hogy kritikát kapó játékosait minden körülmények között védi, arra viszont nem kaptunk választ, hogy miért bizalmatlan a Serie A-ban az idén 24 bajnoki mérkőzésen szóhoz jutó, topcsapatok által figyelt 22 éves Balogh Botonddal szemben. Úgy tűnik, hogy az, hiszen a sárga lapos Fiola helyett sem ő, hanem Loic Nego állt be a szünetben. Persze nem ilyen vereséget követően várjuk el Rossitól, hogy minden kérdésre higgadtan, következetesen, megfontoltan válaszoljon. Kollégája, a Törökországot irányító Montella a meccs után kapott is kérdést honfitársával kapcsolatban a török újságírókról, s elmondta, megérti, ők mediterrán vérmérsékletű emberek.

Összességében szerintem nem kérdés, hogy ez még mindig Rossi csapata, s az elmúlt évek sikerei után végtelen bizalmat érdemel, de a mostani számára is új helyzet, olyan gödörből kell kirángatnia a válogatottat, amilyenbe mostanában nem került. Idő van rá, a válogatott kapcsán – talán nyugodtan fogalmazhatok így – jelenleg mindennél fontosabb vb-selejtezőkig még hónapok vannak hátra, a lényeg, hogy addigra álljon össze az a keret, amelynek a tagjai hajlandók a mérkőzések minden egyes percében küzdeni egymásért. Utóbbira Szoboszlai Dominik is kitért meccs utáni interjújában. Csapatkapitányunk, a Liverpool sztárja elismerte, ez most új helyzet a felülteljesítések sora után, van, amin változtatni kell, szerinte neki is megvan ebben a felelőssége, de ha olyan játékosok kerülnek a keret közelébe, akiknek közös a céljuk, akkor újra összeáll majd minden, s a szerencse is visszapártol mellénk. Szoboszlai határozottan, csapatkapitányhoz méltón nyilatkozott a kamerák kereszttüzében, elismerte a hibákat, ugyanakkor kijelentette, ott leszünk a 2026-os világbajnokságon, s az A-ligába is visszatérünk, amint lehet. Persze üzent azoknak is, akik most boldogok, mert a válogatott szenvedését akarják látni. Szerinte, ha van olyan, aki most nem szurkol a válogatottnak, az akkor se tegye, amikor újra sikeres lesz.

Ha már vb-álmok, immár hivatalos, hogy a selejtezőben Írország és Örményország mellett Portugália lesz a harmadik ellenfelünk, hiszen Cristiano Ronaldóék nagy nehezen, hosszabbításban túljutottak a dánokon. Nem állítom, hogy jó hír ez számunkra, de a realitás a második hely elérése, onnan pedig még adva van a jövő márciusi rájátszás. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, s egy év múlva dől el, ott leszünk-e a 2026-os vb-n, akkor már csak az a kérdés, Rossi ül-e a padon, hiszen az ő szerződése hivatalos ezen esztendő végén lejár. Addig is: menni kell tovább!  

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!