A magyar futball eddigi utolsó világklasszisa, Détári Lajos 60 éves

PESTSZENTLŐRINCEN A HAVANNA-LAKÓTELEPEN – lánykori nevén Állami – nőtt fel, a közeli Aszfaltútépítő FC pályáján kezdett futballozni Longa Ferenc keze alatt, de amikor a tréner Kispestre került, a srác tehetségére felfigyelve a Bp. Honvédhoz igazolták. Úgy volt, felnőttként Kecskeméten folytatja, de 1981 áprilisában Tichy Lajosnál bemutatkozott az NB I-ben Pécsen, s piros-fehér mezben utoljára 1987-ben lépett pályára Debrecenben. Akkor lett állandó csapattag, amikor Dajka László a csatársorban, Nagy Antal pedig a védelemben játszott. Korszakában a honi futball legjobbjává nőtte ki magát. Gyakran elhangzik vele kapcsolatban, hogy az utolsó magyar világsztár – a róla szóló önéletrajzi könyv (lapunk korábbi főmunkatársa, Pietsch Tibor volt a társszerző) is ezen a címen jelent meg –, egy biztos: Döme a legtöbbszörös magyar világválogatott (volt, hogy Diego Maradona cipőjében lépett pályára, ahogyan ő mondta, tett bele egy kis érzést...). A Honvéddal bajnokságo(ka)t, Magyar Kupát nyert, háromszoros gólkirály, ereje teljében (24 évesen) – már a rosszul sikerült 1986-os mexikói vb-t követően – került külföldre az NSZK-beli Eintracht Frankfurtba. Korábban szóba jöttek francia csapatok, a Racing Paris, a Nice, később a Monaco, német vonalon a Werder Bremen, az 1. FC Köln.

Deák Gábor, az AISH elnöke 1987-ben megkérdezte, melyik országba szeretne igazolni, Détári Lajos rávágta, stílusának fekszik a francia futball – aztán néhány héttel később az Eintracht lett a befutó... Wolfgang Kraus sportigazgató akkor döntötte el, kifizeti érte a 3.6 millió márkát, amikor látta, hogy az 1987-es rotterdami holland–magyaron (2–0), kötényt adott Ruud Gullitnak... Fontos megjegyezni, játékjogát nem adták el, csupán kölcsönben játszott, s a kölcsönszerződés karrierje nagy részét végigkísérte – ez részben magyarázat is, miért nem került sztárcsapathoz. Skender Fani menedzserrel kétszer is kapcsolatba lépett a Barcelona, de nem jutottak dűlőre, a Juventus tulajdonosa, Gianni Agnelli az NSZK-ba utazott, hogy megnézze Dömét. Nem ment jól neki, de látták az 1988. áprilisi magyar–angolon (0–0) is, amelyen a mezőny legjobbjának bizonyult, a torinóiak 13 millió márkát ajánlottak érte.

Nemcsak a Német Kupa 1988-as döntőjében szerzett gólt, hanem az előcsatározások során is. Jürgen Klopp, a neves tréner akkoriban a frankfurti amatőröknél játszott, s később, amikor Détári Lajos Mainzban járt edzői tanulmányúton, a német kitörő örömmel üdvözölte játékosbálványát. Úgy volt, Döme Frankfurtban folytatja karrierjét, ám még a kupadöntő után Nyugat-Berlinben a görög Olympia­kosz elnöke, Jorgosz Kosztkotasz öccse, Sztavrosz felvetette a középpályásnak, igazoljon át. Miután a Juve 13 milliójából a kölcsönszerződés miatt az Eintrachtnak 7.1 milliót Magyarországra kellett volna utalnia, a nyugatnémeteknek nem érte meg a tranzakció, ám Koszkotaszék 18 milliójából már volt miből tejelni a Honvédnak és még ki tudja, kinek... Ekkor a magyar középpályás volt a világ harmadik legdrágább játékosa Diego Maradona és Ruud Gullit mögött.

Mégis Mezey Györgynek kell igazat adnunk, aki az NS-ben (2016. április 18.) azt nyilatkozta: „Ha egy év után nem áll tovább Frankfurtból, világsztárrá válik. Technikailag kapásból jobbak voltak az adottságai, mint az általam szintén jól ismert, később aranylabdássá lett Lothar Matthäusnak.”

Görögországban minden szépen alakult, ám a Koszkotasz fivérek ellen illegális pénzügyi tranzakciók miatt – több futballista pénzét is „kezelték” a bankjukban, a magyar klasszis nem tartozott közéjük – eljárást kezdeményeztek, ami elől a testvérek külföldre menekültek. A lengyel Jacek Gmoch edzőt 1989-ben menesztették, helyére Döme apósa és tanácsadója, a Honvéd korábbi trénere, Komora Imre ült, akivel 1990-ben Görög Kupát nyert a csapat. A klub körüli problémák miatt – az Olympiakosz Dömének is tartozott, igaz, ő nem akart pereskedni – a középpályás nyitottá vált, hogy eligazoljon. A görögök megállapodtak a Bolognával (a tartozásról is), ám két évvel később így vonta meg az időszak mérlegét: „Nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna.” A Juve ugyan ismét jelentkezett, sőt, Ruud Gullit sérülése miatt a Milannál is szóba került, előszerződést is kötöttek, de bolognai maradt... A holland sérülése a vártnál gyorsabban gyógyult, ráadásul az olaszoknál akkoriban három légiósnál több nem szerepelhetett, és az őt kinéző Arrigo Sacchi helyére Fabio Capello érkezett a kispadra. A Juvénál a korábbi védő, Francesco Morini sportigazgatóként akarta Dömét, 1991 nyarán el is vitték az észak-amerikai túrára, három meccsen pályára is lépett. A középpályás igazolását ugyancsak forszírozó megbízott edző, Antonello Cuccureddu bízott benne, véglegesítik, ám Giovanni Trapattoni lett a befutó, nála a német vonal erősebb volt. A Bolognát követően a feljutó Ancona következett, majd a Sampdoria, de ismét egy volna: hiába kereste Roberto Mancini, nem tiszta státusza miatt a genovaiak elálltak az átigazolásától. Az MLSZ, a Honvéd és az Olympiakosz is bejelentkezett a játékjogáért...

„Én először úgy terveztem, ha hazatérek külföldről, hol másutt, mint Kispesten folytatom, de ott nem kértek belőlem...” – és a klasszis labdarúgó így került Olaszországból a Fradihoz, ahol kiválóan játszott, majd a zöld-fehérek szerződése értelmében elengedték a Genoához. Egy idény után a svájci Neuchatel következett, majd osztrák kitérővel a BVSC, ám az MLSZ felfüggesztette a játékjogát, mondván, a szomszédban nem amatőrként, hanem profiként lépett pályára.

Szakvezetőként számos együttesnél megfordult, többek között a Haladással feljutott az NB I-be, a válogatottnál Bozsik Péter kapitány mellett szövetségi edző volt, az FTC-nél szakmai igazgató. Abban, hogy nem teljesedett ki, amellett, hogy idényenként váltott csapatot, az is közrejátszott, labdarúgásunk hátországának rendezetlensége nemigen adott lehetőséget az általa megálmodott szakmai munka elvégzésére.

Játékos-pályafutásáról az érintett – akivel születésnapja alkalmából szerettünk volna interjút készíteni, de nem élt a lehetőséggel – a 2001-ben megjelent 25 év 25 labdarúgója könyvben így vélekedett: „Összességében elégedett vagyok azzal, amit elértem. Azt szoktam mondani, hogy lehetett volna jobb, de lehetett volna rosszabb is a pályafutásom. Annak ellenére, hogy kis szerencsével futballozhattam volna a Barcelonában vagy a Juventusban, jól éreztem magam a későbbi klubjaimban, az említetteknél lényegesen kisebb csapatokban is.”