Akadémiáról a válogatottba: egyre többeknek sikerül!

Harminchatból huszonegy – félreértés ne essék, fentebb nem egy matematikai feladványt ismertettünk, csupán jelezni szerettük volna, hogy labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya, Marco Rossi 2021-ben 36 játékosnak adott lehetőséget, közülük 21-en voltak hosszabb-rövidebb (de többségében hosszabb) ideig valamelyik magyarországi akadémia növendékei! Hogy a legfrissebb élményeknél maradjunk: 15 idei meccséből hatot nyert meg a válogatott, többek között az utolsó kettőt, amelyen tíz korábbi akadémista is szóhoz jutott. A varsói Nemzeti Stadionban úgy tudta megszakítani a lengyelek hét éve tartó hazai veretlenségét a 2–1-es győzelmével, hogy a tizenöt bevetett játékosból nyolc – Szalai Attila, Schäfer András, Nagy Zsolt, Varga Kevin, Schön Szabolcs, Vécsei Bálint, Gazdag Dániel és Kiss Tamás – koptatta valamelyik kiemelt képzési intézmény pályáját. Érdemes feleleveníteni azt is, hogy az első gólt az előbb az Illés Akadémián, majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián pallérozódó Schäfer András fejelte a Puskás Akadémiáról kikerülő Nagy Zsolt szabadrúgása után, a másodikat a kispesti Magyar Futball Akadémiát végigjáró Gazdag Dániel lőtte – a szintén Illés-nevelés Kiss Tamás passzából.

S ha már a novemberi élményeknél tartunk: a San Marino elleni 4–0-s győzelemből is alaposan kivették a részüket az akadémisták! A már említett Gazdag Dániel mellett az MFA első évfolyamából kikerülő, címeres mezben először eredményes Vécsei Bálint ugyanúgy a kapuba talált, mint a Főnix-Gold FC-ben felnövő, de egy évet az MTK utánpótlásában is eltöltő, a miniállam ellen duplázó Szoboszlai Dominik (a történeti hűség kedvéért tegyük hozzá: az RB Salzburgon át az RB Leipzigig jutó középpályás úgy volt a kék-fehérek játékosa a 2015–2016-os idényben, hogy hétfőtől csütörtökig Salzburgban edzett, pénteken gyakorolt a Sándor Károly Akadémián, a hétvégi bajnokin pedig az MTK U16-os vagy U17-es csapatát erősítette, 27 meccsen 17 gólig jutott.)

FANTASZTIKUSAN NAGYOT JAVULT A KÉPZÉS HÁTTERE

Szóval, harminchatból huszonegy – nem is rossz arány, ugye?

Ha valaki teljes mértékben hitelesnek számít ebben a témában, ő Simon Miklós, a 2007-ben alapított Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója, aki utánpótlás-szakemberként megannyi tehetség útját végigkísérte, terelgette, köztük a San Marino ellen egyaránt az első perctől fogva a pályán tartózkodó Botka Endréét, Gazdag Dánielét, Schön Szabolcsét és Vécsei Bálintét.

„Hogy mit éreztem akkor, amikor azzal szembesültem, hogy négy korábbi játékosunk kezd a válogatottban, ráadásul a Puskás Arénában, azt nehéz szavakkal visszaadni – mondta a 2008 óta Kispesten dolgozó UEFA pro licences szakember. – Ez az élmény megfizethetetlen! Nagyon örültem annak, hogy a szövetségi kapitány számos korábbi akadémistánknak is bizalmat szavazott, aki Kispesten, a kezeink között nőtt fel, és Schön Szabolcs kivételével itt vált felnőtt labdarúgóvá. Nem tagadom, bizakodó vagyok a jövő tekintetében is, mert láttam, hogy Gazdag Dánielék milyen körülmények között nőttek fel, milyen bajnokságokban szerepeltek, és látom, hogy a mostani tehetségek mögött milyen háttér van már. Hogy mi volt a régi Bozsik-stadionban, és mi van ma, a Magyar Futball Akadémián, azt nem lehet összehasonlítani. A mai gyerekek kiváló körülmények között készülhetnek, minden a rendelkezésükre áll, hogy fejlődhessenek. Nem csoda, hogy egy-két korábbi növendékünk már megjegyezte: ha a mi időnkben is ilyen lehetőségek lettek volna, jóval előrébb tartanék… Az persze önmagában nem elég, hogy én vagy éppen bármelyik más akadémia igazgatója bizakodó, a legtöbb értelemszerűen magán a játékoson múlik. Csupán a tehetségből nem lehet megélni, ahhoz, hogy valaki sokra vigye, és válogatott labdarúgó váljon belőle, roppant céltudatosnak kell lennie, miközben rendelkeznie kell a szükséges belső motivációval. Akik a Magyar Futball Akadémiáról indulva eljutottak a nemzeti együttesben való szereplésig, azokban megvolt ez a plusz, mi több, mindez elképesztő sikeréhséggel párosult. S ki kell emelni még egy lényeges tulajdonságot, a kudarctűrő-képességet. Mert egyik pillanatról a másikra megtörténhet a baj, egy súlyosabb sérülés vagy a növekedési fázissal járó koordinációszétesés ugyanúgy gondot jelenthet, mint a teljesítményingadozás. Ilyenkor fontos, hogy az illető ne csüggedjen, épp ellenkezőleg, a rosszból is próbáljon tanulni, építkezni. Jóformán nincs olyan gyerek, akinek nyílegyenes út vezet a felnőttcsapatig, nálunk egyedül Botka Endre volt az, aki zökkenőmentesen végigment – ő az első pofont akkor kapta, amikor bekerült az első csapatba. Ott már nem volt bérelt helye, sőt a Honvéd kölcsönadta fél évre Kecskemétre, ahonnan viszont megerősödve tért vissza.”

A FELNŐTTPROGRAM UTAT MUTAT A TEHETSÉGEKNEK

Gazdag Dánielnél súlyos betegséget diagnosztizáltak, amikor 18 éves volt. Simon Miklós visszaemlékezése szerint szerencsére jól kezelte a helyzetet, az egyik legnagyobb kispesti tehetség két beavatkozás után vissza is térhetett a pályára, a folytatás pedig ismert. Schön Szabolcsnak, hála az égnek, nem volt egészségügyi problémája, neki az okozott dilemmát 17 esztendős korában, hogy a Chelsea vagy az Ajax megkeresésére bólintson rá. Végül Amszterdamba igazolt, ahonnan két év elteltével hazatért, igaz, nem a Honvédba, hanem az MTK-ba, ahol már az első csapatban számoltak vele.

„Aki eljut odáig, annak a legnagyobb nehézséget a felnőttfutballba való belépés okozza – avat be a háttérbe Simon Miklós. – Ezen mi úgy próbálunk segíteni, hogy tavaly nyáron beindítottuk a Felnőttprogramot, amivel korai tapasztalatszerzést és egyfajta életpályamodellt kínálunk. A lényeg az, hogy merjük betenni a fiatalokat, adjuk meg nekik a lehetőséget a bizonyításra, mihamarabb ismertessük meg velük a felnőttfutball követelményeit, mert csak úgy ugorhatják meg ezt a szintet. Több út áll előttük: szerepelhetnek az NB III-ban induló Honvéd II-ben, kölcsönadjuk őket NB II-es gárdáknak, vagy kölcsönadjuk őket külföldi kluboknak, és így megerősödve nagyobb eséllyel lesznek meghatározó játékosai az első csapatnak. Illetve, ha minden félnek előnyös ajánlat érkezik, értékesítjük a játékost külföldre. A döntést minden esetben közösen, a játékossal és a családdal együtt hozzuk meg. Fontos cél, hogy akadémistáink stabil helyet harcoljanak ki maguknak a Honvéd első csapatában, ugyanakkor a magyar labdarúgásnak szeretnénk játékosokat képezni. Mint utaltam rá, szerintem jó úton járunk, de nyilvánvaló, még mindig van hova fejlődni ezen a téren. A helyzetet biztatónak találom, mert – ha leszűkítem a kört magunkra – azt látom, hogy amíg tavaly nyáron mi kínáltuk a fiatalokat a másodosztályú csapatoknak, idén fordult a kocka: a különböző klubok gyakorlatilag szétszedték az úgymond végzős, kétezerkettes korosztályunkat. Ebben az idényben már úgy szeretnénk felépíteni a gyerekeket, hogy jövőre akár öten-hatan is az első csapattal kezdhessék meg a felkészülést. A Felnőttprogramnak tudniillik az is célja, hogy csak olyan futballistákat tartsunk a Honvédban, akik fiatalok és esélyesek arra, hogy idővel élvonalbeli, majd akár válogatott labdarúgók legyenek.”

A FIATAL JÁTÉKOSOKNAK MEG KELL MUTATNI: VAN JÖVŐKÉPÜK!

Az MFA mindmáig hat labdarúgót adott az A-válogatottba, a már említett Botka, Gazdag, Schön, Vécsei négyes mellett Baráth Botondot és Holender Filipet. Utánpótlástéren még jobb a helyzet, nincs olyan korosztályos válogatott, amelyben nem képviseltetné magát a kispesti intézmény – már csak az illendőség miatt is tegyük hozzá, hogy ugyanezzel a Puskás Akadémia, az MTK és a Ferencváros is dicsekedhet. Hogy tehetségekben nincs hiány a XIX. kerületben, jelzi: legutóbb tizenegy Honvéd-játékos kapott meghívót az U17-es együttes élén álló Szélesi Zoltántól.

„Amikor megnézünk egy fiatal játékost, elsőre két dolgot lehet megállapítani: ki az, aki biztosan jó lesz, illetve ki az, aki biztosan nem – folytatja Simon Miklós. – Ami a köztes utat illeti, több tényezőn, például az iskolán, a csajokon, a szülőkön, az edzőkön, a menedzsereken és a szerencsén is múlik, ki meddig jut. Lényeges az is, ki milyen személyiség, mennyire bátor, amikor megkapja a lehetőséget. S persze sok függ az edzőktől is. Mert az is látszik, hogy felnőttszinten eleinte nemigen merik betenni a tengelybe a fiatalokat, még akkor sem, ha utánpótlásban ott játszottak, nem is akárhogyan. A személyiségre és Botka Endréékre visszatérve: ők azért is jutottak idáig, mert nagyobb kihagyás nélkül edzettek és játszottak. Az életüket úgy szervezték, hogy lehetőleg ne maradjon ki se edzés, se meccs a Honvédban és az utánpótlás-válogatottakban sem. Amikor már az első csapat keretéhez tartoztak, akkor sem derogált nekik a második csapatban játszani, szívesen jöttek. Az igazság az, hogy sokakból ez a belső motiváció hiányzik. Aki a futballra teszi fel az életét, jóformán mindent annak kell alárendelnie. Manapság már egyáltalán nem mindegy, ki hogyan készül fel nemhogy a meccsre, már az edzésre is, mit eszik előtte, utána, hogyan melegít be, majd vezet le és regenerál, mennyit pihen. Azok a körülmények, amelyekre tíz évvel ezelőtt még rácsodálkoztunk külföldön, ma már itthon is megvannak, a játékosok minden rezdülésére tudunk reagálni. Az utánpótlás-válogatottak jó partnerei az akadémiáknak, arról nem szólva, hogy az a tapasztalat, amire a nemzetközi meccseken szert lehet tenni, felbecsülhetetlen. Ma már jóval több mérkőzést rendeznek utánpótlásszinten is, mint korábban, ez hatalmas előrelépési lehetőséget kínál a tehetségeknek. Nekem is volt szerencsém korosztályos válogatottak mellett dolgozni, amit akkor tanultam, igyekszem átadni. Egy utánpótlásban ténykedő szakember annál nagyobb elismerést nem kaphat, mint hogy a játékosait behívják a válogatottba. Közben a hétköznapi sikerek, a hétvégén elért győzelmek is fontosak – de nem a legfontosabbak! Kispesten nem az az elvárás, hogy mindenáron nyerd meg a meccset, hanem az, hogy tegyél meg mindent a győzelemért. Győzelemre játszunk, ám megesik, hogy nem járunk sikerrel – tragédia ilyenkor sincs. Az sokkal fontosabb, hogy segítsük a fiatalok fejlődését, mert rajtunk is múlik, hány játékos tud magasabb szinten játszani, hány jut el a felnőttfutballig, hányan lesznek válogatottak. Úgy kell dolgozni, hogy a játékos azt érezze, minden az ő fejlődése érdekében történik. Tudja, hogy van előtte jövőkép, lássa maga előtt a jó példát.”

Harminchatból huszonegy – a jó példa adott.