Évtizedekkel ezelőtt nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget egy-egy utánpótlásszinten elért futballsikernek, ám miután ki voltunk és vagyunk éhezve, talán a kelleténél nagyobb figyelmet kap a fiatalok szereplése. A 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon elért bronzérmet is ebből az aspektusból érdemes vizsgálni, no meg úgy is, hová jutottak az akkori sikerkovácsok. S még valami: tisztában kell lennünk, hogy az eredményességet nem egy-egy utánpótlás-eseményen megnyert – vagy nem nyert – érem adja, hanem hogy a válogatottban néhány év múlva az egykori húszéveseké lesz-e a világ, vagy sem. Ez (lenne) az igazi siker fokmérője.
Tíz évvel ezelőtt kiemelt figyelmet kapott Egervári Sándor válogatottja. A csapat akkori útját végigkísérő cikkünkben az egyik nyilatkozó, a torna során a 11-esek garmadáját hárító, a Liverpool reserve együttesében védő Gulácsi Péter azt is megemlítette, hogy klubjában a kapusedzője gratulált, más nem foglalkozott vele. A magyar közvélemény ugyanakkor lélegzetvisszafojtva leste az Egyiptomból érkező híreket. A nagy várakozás nem volt előzmény nélküli: egy évvel korábban a csehországi Eb meccseire autókaravánok lódultak meg itthonról, az olaszok elleni plzeni elődöntőben több ezren buzdították Guláékat.
Kiss Máté, Szabó János, Takács Péter. Három név a bronzérmes keret tagjai közül, de ha találós kérdésben hangzik el, kik ők, talán csak Szabó neve ugrik be. Ami a későbbi felnőttválogatottakat illeti, éppen egy csapatra való futballista került a nagyok közé. Hogy ez sok vagy kevés, döntsék el önök, én jó aránynak tartom, hiányérzet abban a tekintetben van bennem, hogy a jelenlegi válogatottban kevesen vannak közülük. Németh Krisztiánnak, Gulácsinak, Varga Rolandnak, Futács Márkónak és Kovácsik Ádámnak van reális esélye, hogy gyarapítsa válogatottságai számát – bár már ők sem lesznek fiatalabbak. Közülük Gulácsi a legkarakteresebb labdarúgó, Európa-klasszisunkat a Bundesliga legjobb kapusának is megválasztották. A csapat egyik legnagyobb tehetsége Németh volt, ő noha Eb-résztvevő, a tehetsége alapján nagyobb karrierben reménykedhetett. Mégis: meccsek eldöntésére képes, akárcsak a vele rendre remek játékkapcsolatot kialakító Koman Vladimir egykoron. A Sampdoriától kacskaringókkal Iránba kerülő középpályás karrierjével kapcsolatban van leginkább hiányérzetem, hozzáteszem, egy U20-as vb csupán előszoba, mert az akkori reménységekből nagymenőkké érő futballisták összeszámolásához elég a két kezünk.
Ám tagadhatatlan: fontos állomás volt – kinek ezért, kinek azért.