Válogatott: Tamás Márk készen áll a selejtezőkre

– Milyen volt a szusi?
– Nagyon finom – felelte Tamás Márk, a Slask Wroclaw védője, aki újoncként készülhet az Anglia, az Albánia és az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre. – Amikor az öltözőben kiderült, hogy meghívót kaptam a magyar válogatottba, a társak örömujjongásban törtek ki, majd emlékeztettek, hogy ez bizony kötelezettséggel jár. Nyomban jött a szöveg, hogy akire először számítanak hazája válogatottjában, fizetnie kell egy ebédet – részemről persze nem volt akadálya. Mi több, én voltam a legboldogabb, hogy leadhattam a rendelést, igaz, előtte az edzővel egyeztettem a menüről, ugyanis ügyelnem kellett arra, hogy lehetőleg egészséges étel kerüljön az asztalra. Szerda reggel értesültem a csodálatos hírről, csütörtökön már rendeztem is a cechet, mert úgy voltam vele, jobb mihamarabb túl lenni rajta. Arról nem szólva, hogy ennyit minimum megérdemeltek, mert azt, hogy Marco Rossi megtisztelt a bizalmával, nekik is köszönhetem.

– És még kinek, minek?
– Érdemes odáig visszakanyarodni, hogy kétezerhúsz februárjában Lengyelországba szerződtem. Remek csapatba kerültem, gyorsan felvettem a ritmust, jóformán csak sérülés vagy eltiltás miatt hagytam ki meccset. Azzal mindvégig tisztában voltam, hogy a kemény munka kifizetődik, ezért rengeteg melót tettem bele a futballba. Kiváló közegbe csöppentem, játéklehetőségben nem szenvedek hiányt, az előző idényben elért negyedik helyezésünknek hála a nemzetközi porondon is megmérettünk, az észt Paide elleni győztes gólomra speciel nagyon büszke vagyok. Ha visszapörgetem magamban az elmúlt másfél év történéseit, fogalmazhatok úgy, hogy hosszú folyamat eredménye a meghívó. A szövetségi kapitány úgy ítélte meg, megérdemlek egy esélyt, immár rajtam múlik, élek-e vele. Amikor hívtak a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, hogy tagja vagyok a szűk keretnek, hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak a telefonba. „Jézusom!” és „Úristen!” – ha jól emlékszem, ez jött ki belőlem. Még mindig hihetetlen, hogy amiért annyit küzdöttem, megvalósult. Abban bízom, én is hozzá tudok tenni valamit, hogy az előttünk álló három meccsen jól szerepeljünk. Istenem, de jó többes szám első személyben erről beszélni!

– Ahhoz képest, hogy múlt vasárnap még a Slask II–Lech Poznan II mérkőzésen húzott szerelést a harmadosztályban, most az Európa-bajnoki ezüstérmes angolok ellen készülhet...
– Én kértem, hogy játszhassak a tartalékok között. A Cracovia ellen kiállítottak, négy élvonalbeli találkozótól eltiltottak, de minden alkalmat meg akartam ragadni arra, hogy pályára lépjek. Nem érdekelt, hogy csak harmadik ligás mérkőzésről van szó. Egyrészről fontos volt, hogy heteken át ne csak eddzek, másfelől úgy voltam vele, tőlem függ, mit hozok ki a kilencven percből. A színvonal nem ugyanaz, de a futómennyiséget ugyanúgy bele lehet rakni egy harmadosztályú meccsbe, mint egy első osztályúba, ráadásul így egy mérkőzéssel több van a lábamban. Mindamellett a négy összecsapásra szóló eltiltást rendkívül aránytalannak tartottuk, fellebbeztünk is, ám a kérésünk nem talált meghallgatásra. A vasárnapi, lubini meccsünket így még ki kell hagynom, de ennek van egy jó oldala: a szombati edzés után autóba ülhetek, és indulhatok haza, hogy vasárnap ott lehessek Telkiben, amikor megkezdődik az összetartás.

– Lesznek ismerős arcok, ugye?
– Nem is egy! Akinek kell, természetesen bemutatkozom, de a keret nagyját ismerem, akadt, aki a csapattársam, más ellenfelem volt. Lang Ádámmal egyidősek vagyunk, a korosztályos válogatottban játszottunk együtt, Fiola Attila a Puskás Akadémiában volt klubtársam, és Felcsútról ismerem Sallai Rolandot, valamint Klein­heisler Lászlót is. „Scholes” jó barátom, miután hivatalossá vált, hogy tagja vagyok a keretnek, gratulált.

– A mezszámát nem ajánlotta fel?
– Sajnos nem, és félek, erre hiába várok. Holott Wroclawban a tizenötösben játszom, a szívemhez is nőtt, bármennyire is jóban vagyunk, aligha adja át. No de viselje csak nyugodtan, a lényeg, hogy ugyanolyan jól teljesítsen, mint eddig. Én pedig majd meglátom, miből lehet választani. A lényeg úgysem a mez hátán, hanem annak elején van – nekem az az elsődleges, hogy a magyar címer díszíti.

– Belegondolt már abba, hogy karrierje során először magára is öltheti?
– Naná, hogy belegondoltam! Amiről ez idáig csak álmodni mertem, remélem, rövidesen valóra válik. Akár egy, akár kilencven perc jut nekem, mindent elkövetek annak érdekében, hogy méltó legyek a további bizalomra. A legfontosabb persze az, hogy minél több pontot gyűjtsünk, és hogy életben tartsuk a továbbjutási esélyeinket.

– Marco Rossi lapunknak elárulta, régóta figyelemmel kísérte önt. Tudott róla?
– Valóban jelezte, hogy szem előtt tart, ez is pluszmotivációt adott. Korábban négyszer vagy ötször tagja voltam a bő keretnek, de a szűkítettben nem jutott nekem hely. Ez valamelyest elszomorított, ugyanakkor arra ösztönzött, hogy rátegyek még egy lapáttal. Szentül hittem abban, hogy amit a sors egyszer elvesz, máskor visszaadja. Lám, így is történt.

– A szövetségi kapitány szerint most jött el az ideje annak, hogy csatlakozzon a csapathoz. Ön is így véli?
– Igen! Nincs bennem félsz, úgy érzem, készen állok arra, hogy válogatott legyek!