A kapitányváltás nehézségei

A negyedik francia szövetségi kapitány, akit kirúgnak, vagy a hatodik, aki önként távozik a posztjáról? Noha Roger Lemerre egyelőre semmi jelét sem adta, hogy szándékában állna feladni munkáját a világbajnoki címétől csúnyán megfosztott válogatott élén, a francia sajtó nehezen tud elképzelni más forgatókönyvet a fent megpendített kettőn kívül. Egy pont, nulla gól, utolsó hely a csoportban – ezért a világbajnoki mérlegért valakinek el kell vinnie a balhét.
A mértékadó lapok mindazonáltal óvatosak, elvégre mégiscsak egy olyan szakemberről van szó, aki tizenhat esztendeje dolgozik a válogatottak körül, a katonacsapattal világbajnokságot nyert (1995), tagja volt Aimé Jacquet szakmai stábjának az "igazi” világbajnoki győzelem idején (1998), két esztendeje pedig már ő maga vezette Európa-bajnoki címre a "kékeket”. Egy ilyen edzőt meglehetősen kínos felállítani a székéből, pláne, ha nincs két hónapja, hogy meghosszabbították a szerződését, elismerve ezáltal szakmai tudását és tapasztalatát. No de mit lehet tenni, ha a kapitány időközben szinte mindenki szemében feleslegessé, a feltétlenül szükséges megújulás akadályává vált, viszont nem hajlandó félreállni?
Marad a hol szelíd, hol kevésbé szelíd nyomásgyakorlás. "Kapitánykeresőben” – a L’Équipe nevű francia sportnapilap a napokban ezzel a címmel számolt be Claude Simonet-nek, a francia szövetség (FFF) elnökének jelenlegi legnagyobb gondjáról. "Claude Simonet nem hajlandó beszélni róla, de szemmel láthatóan felzaklatta őt, hogy az általa elvárt lemondó nyilatkozat nem született meg” – írja a Lemerre-rel egyébként sem szimpatizáló lap, majd hozzáteszi: az elnök gesztusai szerint csupán a kapitány távozásának a módja kérdéses, a váltás ténye nem. Később idézi, amit idézhet Simonet elnöktől. "Roger Lemerre nem érzi magát felelősnek. Ô a balszerencse és a sérülések irányából elemzi a történteket, és az az érzése, hogy nem mindenki adta ki magából a maximumot” – vélekedik az elnök.
Simonet elmondta véleményét a sajtó által összeállított utódjelölti listáról. "Elképedve hallgatom, amikor Tiganát, Wengert és Deschamps-ot emlegetik. Ôk mindannyian jelentős klubokkal állnak szerződésben, anyagi csődbe döntené a szövetséget, ha bármelyiket megpróbálnánk kinevezni kapitánynak” – mondta az elnök, aki hangsúlyozta: Michel Platini és az 1998-as sikerkapitány, Aimé Jacquet véleményét mindenképpen meghallgatja, mielőtt a szövetség július 5-ei közgyűlése elé terjeszti a hivatalos álláspontját. Egy biztos: július végéig mindenképpen meg kell találni Lemerre utódát (vagy esetleg meg kell erősíteni a jelenlegi kapitányt a pozíciójában), hiszen szeptemberben már Eb-selejtezőt kell játszania a válogatottnak Ciprus ellen. "Mindenkinek össze kell fognia annak érdekében, hogy bebizonyítsuk: ami történt, csupán kisiklás volt. A mostaniakban, Barthezben, Zidane-ban, Vieirában, Trezeguet-ben, Henry-ban és persze a következő generáció tagjaiban rengeteg tartalék van ahhoz, hogy sikerrel járjunk” – foglalta össze a tennivalókat az elnök.
Egyelőre marad tehát a találgatás – és a tanácsadás. Guy Roux, a francia edzői kar doyenje, az Auxerre trénere – akit mellesleg a kapitányi poszt várományosai közé sorolnak – máris "lehúzott” néhány nevet a listáról. "René Girard és Raymond Domenech a francia bajnokságban még semmit sem bizonyított, megengedhetetlen, hogy közülük valakit odaültessenek a nemzeti csapat élére – dörögte Roux a központi edzői kar reprezentánsairól, és nem titkolta azt sem, ő bizony másképp vezette volna a csapatot a világbajnokságon. – Ha én vagyok a kapitány Ázsiában, sohasem engedtem volna meg, hogy a játékosok pihenőidejét szponzori randevúkra fecséreljék. Labdarúgóink mást sem láttak az asztalukon, csak ásványvizet meg reszelt répát.” Amit reklámozni kellett…
Roux-hoz hasonlóan van még néhány kapitányjelölt, akit szerződése klubhoz köt, de legalább odahaza – az ő esetükben "a nemzeti érdek” valószínűleg elegendő lesz a kötelék eloldozásához. Philippe Bergeroo (Rennes), Paul Le Guen (Lyon) és Jean-Francois Domergue (Le Havre) számíthat a felkérésre, de képben van a bajnok Lyon leköszönt mestere, Jacques Santini, valamint a Japánból távozó Philippe Troussier is. Luis Fernandez, a PSG edzője viszont "tagadásban” van: "Szerintem ehhez a munkához legalább ötvenévnyi élettapasztalat kell, én meg csak negyvenkettő vagyok. Nyolc-tíz év múlva beszélhetünk róla, addig azonban még meg akarom nyerni a PSG-vel a Bajnokok Ligáját.”
Ha másra nem is, arra mindenképpen jók Fernandez szavai, hogy megnyugvást hozzanak: amikor esetleg tényleg ő kerül a kormányrúdhoz, szép célokban nem lesz hiány.