Még négyen reménykednek a világbajnoki indulásban

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2002.10.24. 21:56
Címkék
Nyolc magyar súlyemelő (Tancsics László, Gyurkovics Ferenc, Likerecz Attila, Ráki Henrietta, Krutzler Eszter, Dankó Ilona, Laczi Katalin, Varga Viktória) biztosan részt vesz a november 19-én rajtoló varsói világbajnokságon, rajtuk kívül még négyen reménykedhetnek az indulásban  ők a pénteki felmérőn bizonyíthatják, hogy mintegy négy hét múltán értékelhető produkcióra lesznek képesek Lengyelországban.
Az utolsó esélyt megkapó kvartett tagjai kizárólag férfiak, így Farkas Zoltán (69 kiló), Feri Attila (77), Ehrlich György (94) és Diószegi Sándor (94). Közülük is utóbbi kettő abban az előnyben részesült, hogy a BorsodChem-kupa után beköltözhetett a tatai edzőtáborba, és az elmúlt néhány hétben ott gyakorolhatott. Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke elmondta, hogy az előttünk álló világbajnokság meghatározhatja a jövő tavaszi Eb-csapat összetételét is, abban az értelemben, hogy aki Varsóban figyelemre méltó eredményt ér el, az valószínűleg kihagyja a kontinensviadalt. Mint ismert, a nyáron kézműtéten átesett világ- és Európa-bajnok Likerecz Gyöngyi (75), valamint az Eb-ezüstérmes Kovács Zoltán (105) eleve kénytelen volt törölni éves programjából a vb-t, Ajkay Anikó esetében pedig – egyetértésben a klubedzőkkel – arról döntött Zsuga Imre szövetségi kapitány, hogy az utóbbi években rengeteg viadalon induló versenyző inkább pihen, és a technikáját csiszolja. A sérült Kovácsot a tervekkel ellentétben mégsem műtötték meg, továbbra is sokat szenved a lábszárában tapasztalható csontfáradás miatt – éppen ezért bizonytalan, mikor lesz legközelebb hadra fogható. Zsuga Imre beterjesztése alapján a végleges világbajnoki keretről a november 6-ai elnökségi ülés határoz.A válogatott tatai edzőtáborát csütörtökön meglátogatták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai, és az elvégzett ellenőrzések szabályszerűségét egy norvég szakember figyelte árgus szemekkel. Várhatóan néhány héten belül nyilvánosságra hozzák a kontroll eredményeit.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik