Békés volt a bajnokavatás

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.05.29. 22:41
Címkék
Nagy volt ugyan a fogadkozás, hogy nem a mindkét csapat számára megfelelő szalonremivel zárul a GroningenPSV mérkőzés (iksz esetén a hazaiak elkerülték volna az osztályozót, a vendégek pedig megnyerték volna a bajnokságot), mégis békés 00-val ért véget a találkozó&
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Babos Gábor (jobbra) a második legkevesebb gólt kapta a holland bajnokságban
Azaz: a Philips-gyáriak 2001 után ismét az első helyen futottak be, míg a zöld-fehérek megkezdhetik a nyári szabadságukat. Az első félidőben még csak-csak akartak futballozni a felek – Kezsman kapufáig is eljutott –, a másodikat viszont teljesen felesleges volt lejátszani. Az eredmény mindenkinek jó volt…
A NAC Bredának viszont iparkodnia kellett, hogy odaérjen az UEFA-kupába. Babos Gábor és Fehér Csaba együttese ennek megfelelően kezdte az RBC Roosendaal elleni brabant presztízsmeccset, és a Schreuder álompasszát értékesítő Slot révén már a 10. percben vezetést szerzett. A második játékrész elején az Engelaartól visszakapott labdát kapásból a hálóba zúdító Bobson kettőre növelte a látogatók előnyét, a hajrában szerzett Sillah-gól így már csak a szépítésre volt elég. A Breda 30 év után jutott ki a nemzetközi porondra.
"Tíz perccel később kezdődött a meccs, akkora volt a tömeg a stadion körül – mondta a lefújás után az egész bajnokságban a második legkevesebb gólt kapó Babos Gábor. – Sok dolgom nem volt, mindkét félidő elején szereztünk egy gólt, így nem számított, hogy a végén kaptunk egyet. Igaz, fogalmam sincs, miért ítéltek gólt, mert az egyik csapattársam húsz centire a gólvonaltól vágta ki a labdát, tehát szó sem lehetett arról, hogy bent volt. A lefújás után fieszta kezdődött, kétezren kísértek el bennünket, otthon, a stadionunkban tízezren nézték kivetítőn a meccset, és ők megvárták, amíg hazaérkezünk. Bredában egyenként hívtak be bennünket a pályára, a polgármester köszöntött bennünket, fantasztikus élmény volt. A két magyar bajnoki címtől és a három Magyar Kupa-győzelemtől függetlenül ezt tartom karrierem legnagyobb sikerének. Önmagáért beszél, hogy egy kiscsapat kapujában harmincegy gólt kaptam, ez óriási dolog egy olyan mezőnyben, ahol ott van a PSV, az Ajax és a Feyenoord is. Persze ez nem csupán az én érdemem, hanem a csapattársaimé és a közönségé is. Itt az emberek másként állnak hozzá a futballhoz, mint otthon. Tudom, hogy Magyarországon inkább az angol, a spanyol vagy éppen a német bajnokságot favorizálják, de Bredában játszik három magyar fiú, nagyon remélem, hogy a jövőben, a mostani produkció után más lesz a holland futball megítélése.”
"Szenzációs volt, nem számítottunk arra, hogy ennyien várnak bennünket – vette át a szót Fehér Csaba. – Gondoltuk, egy-kétezer ember kijön majd a stadionba, erre tízezren nézték a kivetítőn a roosendaali találkozót. Meg is vártak és olyan ünneplésben részesítettek bennünket, mintha megnyertük volna a Bajnokok Ligáját. Úgy gondolom, jó idényt zártam, sok poszton kellett játszanom, ha volt valami taktikai változtatás, az engem érintett, úgyhogy a jobbszélsőtől a jobbhátvédig minden helyen megfordultam. Ez megnehezítette a feladatomat, de elégedett vagyok, ráadásul többnyire védekeznem kellett, és így szereztem öt gólt, valamint adtam hat gólpasszt. Itt úgy mondják, a maradék legjobbjai lettünk, azaz a PSV, Ajax, Feyenoord trió mögött a miénk a legjobb csapat. Kisbajnokok vagyunk, és ez szenzációs!”

Holland Casino Eredivisie
34. (utolsó) forduló: Groningen–PSV 0–0, Ajax–Heerenveen 3–0 (Sikora 45., 86., Chivu 63.), Feyenoord–Roda JC 3–1 (Kalou 30., Filipovic 39. – öngól, Buffel 78., ill. Cristiano 51.), RBC Roosendaal–NAC Breda 1–2 (Sillah 83., ill. Slot 10., Bobson 47.), AZ–Excelsior 4–1 (el-Hattabi 20., 38., Swerts 58. – öngól, Nelisse 87., ill. Nygaard 60.), RKC Waalwijk–NEC 0–1 (Simr 90.), Vitesse–Willem II 2–0 (Jaliens 61. – öngól, Amoah 90.), Zwolle–De Graafschap 2–1 (Roelofsen 3., Bosschaart 21., ill. Van de Haar 90.), Utrecht–Twente 3–2 (Kuijt 57., 82., Chaiat 77., ill. Cziommer 27., 68.)
A végeredmény
1. PSV3426 6 287–2084
2. Ajax3426 5 396–3283
3. Feyenoord3425 5 489–3980
4. NAC341313 842–3152
5. NEC3414 91141–4051
6. Roda3414 81258–5450
7. Heerenveen3413 81361–5547
8. Utrecht3412111149–4947
9. RKC Waalwijk3414 41644–5146
10. AZ3412 81450–6944
11. Willem II3411 91448–5142
12. Twente3410111336–4541
13. Roosendaal3410 61833–5436
14. Vitesse34 8 91737–5133
15. Groningen34 7111628–4432
16. Zwolle34 8 81831–6232
17. Excelsior34 5 82138–7223
18. De Graafschap34 6 52335–8423
Az ősszel a PSV és az Ajax a Bajnokok Ligájában, a Feyenoord, a NAC Breda és a NEC az UEFA-kupában (akárcsak a Feyenoord kupagyőzelme esetén a Roda JC) indulhat, a Zwolle és az Excelsior osztályozóra kényszerül, a De Graafschap kiesett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik