Németh tizenharmadik lett

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.08.10. 21:32
Címkék
Valljuk be őszintén, a szombati biztató edzések ellenére is csak visszafogottan reménykedtünk abban, hogy a versenyen is jól fog szerepelni Németh Kornél.
Hiszen a júniusi Olasz Nagydíjon egyszer már csalódnunk kellett egy nagyon reménykeltő tréninget követően. A hollandiai homoktengerben rendezett vb-futamon azonban minden másként történt: a sorozat egyetlen magyar résztvevője a 13. helyen végzett. Előbb egy látványos felzárkozást mutatott be – közepes rajt után a 17. helyről hét kör alatt a 10. helyre jött fel –, majd annak ellenére gyűjtött be nyolc pontot, hogy az utolsó körökben már kínkeserves volt minden sebességváltás a kuplung hibája miatt. Ezzel Németh a 125-ös és a 250-es géposztály után a MotocrossGP-ben is az első magyar pontszerző lett.Pedig a lieropi mély homok hű maradt önmagához, és rengeteg pilótát elnyelt. A MotocrossGP-ben bukás miatt kiesett a világbajnok James Dobb, a többszörös vb-ezüst- és bronzérmes Marnicq Bervoets, a gyári hondás Gordon Crockard és Brian Jorgensen, valamint a vb-bronzérmes Claudio Federici is. Németh viszont tökéletesen motorozott a gödrökkel és barázdákkal teli pályán, ahol csak az említett technikai hiba akadályozta meg abban, hogy beverekedje magát a legjobb tízbe."Iszonyatosan nehéz verseny volt. A lieropi homok mindent kivesz az emberből és a motorból. Sajnos a motorom, pontosabban a kuplungom a fél távtól meg is adta magát, hiszen tíz kört csúszós kuplunggal kellett megtennem. A tengelykapcsoló hibája miatt nehezem tudtam váltani, a sebességem is lecsökkent, így a tizedik helyről visszaestem a tizenharmadik pozícióba. Ennek ellenére nagyon elégedett vagyok, hiszen a hollandiai futamon a pontszerzés volt a célom, amit teljesítettem” – nyilatkozta Németh, aki Joel Smets mögött a második legjobb KTM-es lett az elitkategóriában, a MotocrossGP-ben. Amit remélhetőleg Kurt Nicoll, a KTM sportigazgatója is észrevett, és ennek megfelelően az utolsó három vb-futamról már nem fog hiányozni honfitársunk, akit az idén érdemtelenül nem engedtek rajthoz állni a többi versenyen.Lieropi Nagydíj, a motokrossz-vb 9. futama, Lierop
125 kcm (17 kör, 31.875 km):
125 kcm (17 kör, 31.875 km):
1. Everts (belga, Yamaha) 40:37.092, 2. Ramon (belga, KTM) 12.120 mp h., 3. Eggens (holland, KTM) 26.724 mp h.
650 kcm (18 kör, 33.75 km): 1. Smets (belga, KTM) 41:35.250, 2. Garcia Vico (spanyol, KTM) 32.629 mp h., 3. Theybers (belga, Husaberg) 35.301 mp h.
MotocrossGP (18 kör): 1. Everts 40:39.142, 2. Smets 32.255 mp h., 3. Coppins (új-zélandi, Honda) 53.785 mp h., …13. Németh Kornél (magyar, KTM) 1 k h.
Az állás
125 kcm:
1. Ramon 182 pont, 2. A. Bartolini (olasz, Yamaha) 159, 3. Maschio (francia, Kawasaki) 152. 650 kcm: 1. Smets 220, 2. Garcia Vico 194, 3. Melotte (belga, Honda) 165. MotocrossGP: 1. Everts 200, 2. Smets 190, 3. Pichon (francia, Suzuki) 188, …33. Németh Kornél 8
Következik (augusztus 24.): Német Nagydíj, Gaildorf
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik