Verekedés a Bombonerában

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.01. 22:37
Címkék
Jóllehet két mérkőzéssel kevesebbet játszott üldözőinél, öt forduló után mégis a Boca Juniors vezeti az argentin bajnokságot. Az "arany-kékek a 4. játéknapot spanyol túrájuk miatt hagyták ki, ezúttal pályára léptek ugyan, ám a Chacarita Juniors elleni találkozójuk tömegverekedés miatt félbeszakadt.
A Boca váratlanul rövid "műszakját” kihasználva az Independiente, a Quilmes és a Newell’s Old Boys is az élre ugorhatott volna, csakhogy egyik gárda sem tudott nyerni, így elöl maradt minden a régiben.Argentínában rengeteg klub szurkolói gyűlölik egymást, hatványozottan igaz ez a Boca Juniors és a Chacarita Juniors fanatikusaira. Ennek ellenére nagyon nyugodt hangulatban kezdődött el a találkozó, sőt, a Chacarita Juniors két kolumbiai játékosát, az egyformán emlékplakettet átvevő Mauricio Sernát és Carlos Navarro Montoyát a Boca szurkolói is vastapssal köszöntötték, igaz, őket a hazai gárda elöljárói tüntették ki a klubért tett szolgálataikért.A béke azonban hamar tovatűnt, a vendégdrukkerek nehezen bírták, hogy a Boca öngóllal megszerezte a vezetést, majd beszorította kedvenceiket. Úgy érezték, nekik kell revánsot venniük a pályán őket ért sérelmekért, és kövekkel, székekkel, gumilövedékekkel, valamint vascsövekkel megdobálták a Boca-szimpatizánsokat. Rövid időre a meccs is félbeszakadt, de az újrakezdés után úgy tűnt, legalább a találkozót sikerül befejezni. A szünetben azonban a látogatók felfegyverkeztek (a szétvert büfék és mellékhelyiségek alkotóelemeit vették magukhoz), és Carlos Tévez szólógólját követően el is pattant náluk az a bizonyos húr. Ostrom alá vették a szektoruk alatt ülő Boca-drukkereket, akik azonban a biztonságiak segítségével ellenakcióba lendültek át, bejutottak a vendégek közé, és kirobbant a tömegverekedés. A bíró félbeszakította a meccset, amely több fronton is folytatódik a közeljövőben. A sérülteknek a kórházban, a főkolomposoknak a rendőrségen, a csapatoknak pedig a fegyelmi bizottság előtt.Apertura (Nyitány)
5. forduló: San Lorenzo–Atlético de Rafaela 1–1 (R. Díaz 1., ill. Villa 61.), Arsenal–Newell’s Old Boys 3–2 (Denis 2., 6., Gandolfi 86., ill. M. Rosales 32., 64.), Quilmes–Independiente 1–1 (A. López 70., ill. H. Morales 44.), Rosario Central–Lanús 3–1 (C. González 14., Belloso 73., Sánchez 90., ill. Carrario 26.), Olimpo–Estudiantes La Plata 0–0, Colón–Nueva Chicago 3–1 (Fuertes 58., 89., Piccoli 84., ill. Tilger 74.), Gimnasia La Plata–Talleres 2–2 (Ch. González 20., Licht 90., ill. Perrone 18., De Bruno 61.), Vélez Sársfield–Racing Club 3–3 (Zárate 61., 69., Flotta 90., ill. D. Milito 30., 35., Mirosevic 38.). A Boca Juniors– Chacarita Juniors mérkőzés tömegverekedés miatt félbeszakadt.
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 9 pont (8–1, 3 mérk.), 2. Colón 9 (9–3), 3. Independiente 9 (7–4), 4. Quilmes 8 (7–4), 5. Newell’s Old Boys 8 (6–4), 6. Chacarita Juniors 8 (5–3, 4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik