Újra gázolt a Boca Juniors

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.29. 21:35
Címkék
Huszonhat nap alatt sem változtak meg az erőviszonyok az argentin bajnokságban, hiszen az augusztus 31. után újrainduló Aperturát továbbra is a Boca Juniors uralja, és a két újonc, az Atlético de Rafaela, valamint a Quilmes még mindig szállítja a meglepetéseket.
A Boca szurkolói kicsit aggódtak a 6. forduló előtt, hiszen a gárda a Copa Sudamericana nyolcaddöntőjében csak döntetlenre volt képes a Colón ellen, ráadásul a hét végén a még veretlen Racing Club várt rá. Azonban Roberto Abbondanzieri kapus bravúrt bravúrra halmozott (még tizenegyest is hárított), a Carlos Tévez, Pedro Iarley csatárduó pedig tarthatatlannak bizonyult. Tévez parádéját már megszokhattuk (fel is figyelt rá Bielsa kapitány!), azonban Iarley eddig nem remekelt. Most azonban megtört a jég, megszerezte első bajnoki gólját a Bocában, ráadásul két asszisztot is kiosztott.A Boca esküdt ellensége, a River Plate mindenáron szerette volna megállítani a Quilmest, a végén aztán még a pontszerzéshez is bírói segédletre volt szüksége. A "sörgyáriak” az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd Cavenaghi szépítését követően Rafael Furchi játékvezető váratlanul három embert kiállított a Quilmesből, de a River így is csak döntetlent tudott elérni.Apertura (Nyitány)

6. forduló:

6. forduló:
Independiente–Arsenal 0–0, Nueva Chicago–San Lorenzo 1–2 (Ramos 73. – 11-esből, ill. Zabaleta 12., Santana 37.), Newell’s Old Boys–Olimpo 2–0 (M. Rosales 73., Vásquez 86.), Estudiantes La Plata–Colón 1–1 (Farías 56., ill. Romagnoli 1.), Lanús–Vélez Sársfield 1–1 (Alvarez 54. – 11-esből, ill. Obolo 17. –11-esből), Chacarita Juniors–Banfield 0–3 (Bustos Montoya 34., 43., Cervera 36.), Atlético de Rafaela–Gimnasia La Plata 4–0 (Villa 37., 74. – 11-esből, Del Bono 64., Di Lorenzo 71.), Racing Club–Boca Juniors 1–4 (G. Fernández 90., –11-esből, ill. Iarley 42., Tévez 52., 56., Donnet 81.), River Plate–Quilmes 2–2 (Cavenaghi 69., Domínguez 84., ill. Herbella 1., Virviescas 32. – öngól), Talleres–Rosario Central 2–2 (Maidana 45., 90., ill. Messera 4., Belloso 26.)

Az állás: 1. Boca Juniors 15 pont (5 mérk.), 2. Atlético de Rafaela 11 (9–5), 3. Newell’s Old Boys 11 (8–4), 4. Colón 10 (10–4), 5. Independiente 10 (7–4), 6. Quilmes 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik