Harmadszor bukott a River

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.10.02. 21:40
Címkék
Miközben Mariano Bergés vizsgálóbíró egyre nagyobb energiával törekszik arra, hogy minél előbb fényt derítsen az argentin ultrák és a klubvezetők szövevényes kapcsolataira, a csapatok nem igazán erőltették meg magukat a 7. fordulóban.
Az Apertura leggólszegényebb játéknapja volt a legutóbbi: csak 17 gól született. Ennek ellenére volt érdekesség bőven: a Vélez és a Nueva Chicago először nyert, az Independiente négy forduló után győzött ismét, így újfent a második, míg a két óriás, a Boca Juniors és a River Plate csak szenvedett. A sok sérült miatt tartalékos Boca remizett a nyeretlen Lanús ellen, a sztárjaival felálló River viszont elszenvedte harmadik vereségét is, és a 15. helyre csúszott vissza a tabellán.Roberto Nanni, Emanuel Centurión és Fabricio Fuentes távozását követően új csapat épül a Véleznél. Lassan haladnak a "munkálatok”, amit jelez, hogy a Vélez június 8-a, azaz a Clausura 17. fordulója óta nem nyert. Egészen a hétközi fordulóig, amikor 2–1-re megverte a Tallerest. Ischia mesternek van oka bizakodnia, hiszen a Sarsfield támadójátéka roppant látványos volt.A Boca ugyanakkor csak egyszer-kétszer villant – jóllehet négy meghatározó embere nélkül állt fel. Carlos Bianchi keretéből hiányzott az egyaránt sérült Carlos Tévez, Raul Cascini és Guillermo Barros Schelotto, illetve a családi okok miatt hazautazó brazil Pedro Iarley. Villarreal, Matías Donnet, Raúl Estévez és Barijho nem tudta pótolni a nagy neveket, a Boca ötlettelen volt, csapnivalóan használta ki a helyzeteit, így szinte magától adódó a Lanús pontrablása.A River válságban van. A legújabb bizonyság erre, hogy simán kikapott az Arsenaltól. Nelson Vivas, Eduardo Coudet, Daniel Montenegro, Marcelo Salas és Fernando Cavenaghi ezúttal is jóval tudása alatt játszott, a védelem – mondhatni – szokásos módon átjáróház volt.Apertura (Nyitány)
7. forduló:
7. forduló:
Olimpo–Independiente 0–2 (Quinteros 32., Caggiano 35.), Colón–Newell’s Old Boys 1–1 (Moreno y Fabianesi 90., ill. Patino 83.), San Lorenzo–Estudiantes La Plata 1–0 (D. Capría 36.), Chacarita Juniors–Racing Club 0–0, Banfield–Quilmes 2–1 (Bilos 71., Sánchez 88. – 11-esből, ill. Brana 14.), Boca Juniors–Lanús 0–0, Arsenal–River Plate 1–0 (P. González 10.), Vélez Sársfield– Talleres 2–1 (Obolo 27. – 11-esből, R. Zánate 32., ill. Carrizo 89. – 11-esből), Rosario Central–Atlético de Rafaela 2–1 (Herrera 43., 53., ill. Del Bono 14.), Gimnasia La Plata–Nueva Chicago 0–2 (Martínez 5., Saad 10.)
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 16 pont (6 mérk.), 2. Independiente 13, 3. Newell’s Old Boys 12 (9–5), 4. Rosario Central 12 (11–11), 5. Colón 11 (11–5), 6. Banfield 11 (8–2, 6)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik