Visszavette a vezetést a Werder

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.10.05. 22:25
Címkék
A vasárnapi mérkőzéseken érvényesült a papírforma, a Werder Bremen a Wolfsburg, a Bayer Leverkusen pedig a Hansa Rostock ellen lett gazdagabb három ponttal, ez azt jelenti, hogy a tabella eleje picit átrendeződött.
Csend van Berlinben

Nyolc forduló után is nyeretlen (egyedüliként a mezônyben) a Hertha BSC. Király Gábor és Dárdai Pál csapata ezúttal a Bayern Münchentôl kapott ki 4–1-re, és egyre távolabb kerül a nemzetközi kupaindulást érô helyektôl. Azonban a fôvárosi földindulásra egyelôre várni kell.
„Az tény, hogy nem vagyunk egyszerű helyzetben – ismerte el Dárdai Pál. – Az öltözôben és a buszon is nagy csend volt, rossz volt a hangulat, akárcsak egész héten. Most sokakra válogatott kötelezettségek várnak, utána pedig nagyon kemény hét következik. Az UEFA-kupában a hazai nulla nulla után kellene kiharcolnunk a továbbjutást a Groclin ellen, majd a bajnokságban a Leverkusent fogadjuk. Azt hiszem, ezek sorsdöntô napok lesznek, kiderül, merre mehetünk tovább. Az elbocsátásokkal egyelôre senki sem foglalkozik, de az elôbb említett két meccs esetleges sikertelenségét követôen gondjaink lehetnek. Ha nyerünk, lesz mibe kapaszkodni, lesz mibôl erôt meríteni, de ha kikapunk, illetve kiesünk a kupából, akkor benne leszünk a slamasztikában.”

A szombaton a Kölnnel csak gól nélküli döntetlent játszó VfB Stuttgart visszacsúszott a harmadik helyre, a Werder, Bayer kettős mögé. Lisztes Krisztián csapata a negyedik fordulót követően állt ismét a táblázat élére.
Valódi futballfesztiválnak és az idény eddigi leggólgazdagabb meccsének lehetett szemtanúja a Weser-stadionba kilátogató csaknem 32 ezer néző. A brazil Aílton két pimasz találattal – előbb a gólvonalon álló védő lába között rúgta a hálóba a labdát, majd a kifutó Jentzsch felett átemelt labdáját bólintotta a kapuba – húsz perc alatt megnyugtatónak tűnő előnyhöz segítette csapatát, csakhogy Biliskov szöglet utáni bólintása ismét nyílttá tette az ütközetet. Legalábbis ezt hitte mindenki… A középkezdés utáni első akcióból ugyanis Stalteri visszaállította a kétgólos különbséget!
A fordulás után hasonló volt a koreográfia: Streit bombagóllal szépített, röviddel később azonban Micoud egy szóló végi 22 méteres lövéssel ismét megnyugtatta a Werder-drukkereket. Sőt, Lisztes Krisztián passzából Klasnic is betalált, és ekkor már senki sem fogadott volna a wolfsburgiak pontszerzésére. Csakhogy Karhan gyorsan szépített, és ha a bíró megadja a D’Alessandro buktatásáért járó jogos tizenegyest, brémai szempontból "meleg” lehetett volna a befejezés.
"Örülök, hogy átvettük a vezetést, ez volt a célunk, tudtuk, ha nyerünk, valószínűleg az élre állunk. Jó érzés úgy hazamenni, hogy tudom, a csapatom az első. A közönség számára roppant látványos volt a mérkőzés, ismét bebizonyítottuk, hogy a mi erősségünk elöl van, a Wolfsburg sem állt vissza, rúgott is három gólt, de ez belefért, hiszen mi ötig jutottunk. Kifutottam magam, ezért cseréltek le, kellett a friss erő a csapatba” – értékelt lapunknak a 70. percben lecserélt Lisztes.
A Leverkusen csak az utolsó húsz percre kapta össze magát az addig erős védelmi retesszel játszó Hansa Rostock ellen. A 70. percben egy beívelést követően az idénybeli első gólját jegyző Placente fejjel szerzett vezetést a "gyógyszergyáriaknak”, majd Berbatov és Bierofka tette fölényessé a vendéglátók diadalát. A Rostock immár 21 kapott gólnál jár a BayArenában, ilyen sok gólt csak a dortmundi Westfalen-stadionban tudott összeszedni a csapat a Bundesligában.

Szabics csak szerdán jön

STUTTGART. Szabics Imre csak szerdán csatlakozik a szombati, Lengyelország elleni Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott keretéhez. A VfB Stuttgart magyar csatárának térdét ugyanis Németországban kezelik, és az MLSZ, valamint a VfB egyezsége miatt csak szerdán kell hazautaznia.

Bundesliga 1.
8. forduló.
Vasárnapi mérkőzések: Werder Bremen–Wolfsburg 5–3 (Aílton 2., 21., Stalteri 41., Micoud 57., Klasnic 58., ill. Biliskov 40., Streit 54., Karhan 65.), Bayer Leverkusen–Hansa Rostock 3–0 (Placente 70., Berbatov 75., Bierofka 79.)
A Bundesliga 1. állása
1. Werder Bremen 8 6 1 1 21– 9 19
2. Bayer Leverkusen 8 6 1 1 18– 6 19
3. VfB Stuttgart 8 5 3 9– 0 18
4. Bayern München 8 5 2 1 21–12 17
5. Borussia Dortmund 8 5 1 2 13– 6 16
6. VfL Bochum 8 3 3 2 14–10 12
7. Freiburg 8 3 3 2 12–11 12
8. Wolfsburg 8 4 4 17–18 12
9. Hannover 8 3 2 3 15–15 11
10. Schalke 8 2 4 2 10–12 10
11. 1860 München 8 3 1 4 7–11 10
12. Hamburg 8 2 2 4 7–15 8
13. Kaiserslautern 8 3 1 4 8–12 7
14. Hansa Rostock 8 1 2 5 10–16 5
15. Hertha BSC 8 5 3 6–13 5
Eintracht Frankfurt 8 1 2 5 6–13 5
17. Mönchengladbach 8 1 2 5 6–14 5
18. 1. FC Köln 8 1 1 6 7–14 4
A Kaiserslauterntől három büntetőpontot levontak.

Bundesliga 2.
8. forduló.
Vasárnapi mérkőzések: Union Berlin–Regensburg 2–2 (Baumgart 17., 76., ill. Hutwelker 68., Rraklli 82.), Nürnberg–Lübeck 1–2 (Oktay 6., ill. Scharping 46., Adzic 66.), Burghausen–Mainz 2–0 (Örüm 31. – 11-esből, Mokhtari 55.), Oberhausen–Greuther Fürth 3–1 (Kampf 15., Surmann 35. – öngól, Radulovics 77., ill. Reichel 90. – 11-esből), Ahlen–Aue 1–0 (Ipoua 90.). Az Alemannia Aachen–Unterhaching találkozót hétfőn (tv: DSF, 20.15, élő) játsszák.
Az élcsoport: 1. Arminia Bielefeld 16 pont, 2. Mainz 15 (7 mérk.), 3. Unterhaching 14 (12–7, 7), 4. Energie Cottbus 14 (15–11)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik