Máris bajnok lehet a Boca

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.24. 21:54
Címkék
Matematikailag hat csapat esélyes még a bajnoki címre, ám közülük öt, a Newells Old Boys, a Quilmes, a Banfield, a Rosario Central és a San Lorenzo csak abban bízhat, hogy a második forduló óta vezető Boca Juniors látványosan megbotlik. A "genovaiak annak ellenére is bajnokok lehetnek csütörtök este, hogy a hét végén  szokásukhoz híven  ismét egy kiscsapat, a Quilmes ellen szenvedtek (00) .
A Boca-hívek győzelemre számítottak a Bombonera-stadionban, csakhogy a kedvencek küszködtek a gyepen, elsősorban azért, mert a Gustavo Alfaro edző által nagyszerűen átalakított Quilmes-védelem és -középpálya szinte átjárhatatlan volt a számukra; Herbella, Saavedra és Meléndez tulajdonképpen levette a pályáról az újabban pazar formában futballozó brazil Pedro Iarleyt, valamint Guillermo Barros Schelottót. Ezzel együtt a Boca előtt adódott néhány jó lehetőség, Carlos Bianchi tanítványainak csupán be kellett volna rúgniuk egyet belőlük – Schiavinak majdnem sikerült, ám a kapufáról kifelé pattant a labda.A Boca első számú üldözője, a San Lorenzo ugyanakkor talált egy gólt azon a mérkőzésen, amelyen ellenfele, a Banfield volt fölényben. A zöld-fehéreknél González, Sánchez, Bustos Montoya és a csereként beálló Bilos is gólt lőhetett volna, ám a szerencse egy pillanatra sem állt a Banfield mellé: egyrészt Ramírez kapus kiválóan védett, másrészt a 69. percben Morel Rodríguez szabadrúgása megpattant Damián Giménezen, akiről a hálóba vágódott a labda.Apertura (Nyitány)
15. forduló:
15. forduló:
Lanús–Newell’s Old Boys 3–2 (Alvarez 14., 85. – a másodikat 11-esből, Díaz 54., ill. Aguirre 49., Villar 63.), Vélez Sársfield–Arsenal 1–1 (Bardaro 2., ill. Esmerado 13.), Racing Club– Independiente 1–1 (Rimoldi 38., ill. Manso 32.), Atlético de Rafaela–Nueva Chicago 1–1 (Guerra 76., ill. Tilger 23.), Gimnasia La Plata–Colón 2–0 (Rueda 5., González 70.), Talleres–Estudiantes La Plata 2–1 (Carrizo 19. – 11-esből, Avendano 69. – 11-esből, ill. Farías 62.), Rosario Central–Olimpo 2–2 (Carbonari 61. – 11-esből, Campora 72., ill. Mena 7. – 11-esből, Páez 83.), San Lorenzo– Banfield 1–0 (Gimenez 69. – öngól), Boca Juniors–Quilmes 0–0, Chacarita Juniors–River Plate 1–0 (Lux 1. – öngól)
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 35 pont (16 mérk.), 2. San Lorenzo 30 (16), 3. Rosario Central 26, 4. Banfield 25 (21–14), 5. Quilmes 25 (17–11), 6. Newell’s Old Boys 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik