Lassan a feledés homályába merül a vívók október eleji világbajnoksága, hiszen már mindenki előrenéz, és aki megszerezte a részvételi jogot, már a jövő évi olimpiára készül. A havannai viadal legeredményesebb magyar versenyzője, az egyéniben bronz-, csapatban pedig ezüstérmet szerző Ferjancsik Domonkos kardvívótársaival együtt biztos athéni indulóként érkezett haza Kubából, így valóban megérdemelt egy hónapos szabadság után kezdhette meg a felkészülést az új idényre.
Ferjancsik Domonkos a konditermezés után a jövô héten ismét kardot ragad (Fotó: Farkas József)
Ferjancsik Domonkos a konditermezés után a jövô héten ismét kardot ragad (Fotó: Farkas József)
– Nagy szükségem volt a pihenésre, és sikerült teljesen kikapcsolódnom. Vívás, sőt komolyabb mozgás nélkül telt ez a négy hét, de azért a sporttól nem szakadtam el. A versenyzői énem után a vezetői én került előtérbe, a Vasas elnökhelyetteseként minden időmet a klub tizennyolc szakosztályának ügyeivel tölthettem – kezdte a 28 éves kitűnőség. – A vívókkal sok gondja nem lehet, megint sikeres idényt zárnak. – Az elismerés jogos, hiszen a különböző korosztályokban tíz hazai bajnoki címet szereztünk, és ehhez jönnek a világversenyeken gyűjtött érmek, de ha lehet, ne nekem kelljen dicsérnem magunkat… A vívás kapcsán inkább elárulom egy tervünket. A pasaréti bázist a szakosztály legeredményesebb versenyzőjéről, a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pálról szeretnénk elnevezni, jelenleg az ünnepi esemény egyeztetésénél, szervezésénél tartunk. – Térjünk vissza a vívó Ferjancsikhoz! – Az edzőtáborozás harmadik hetében járunk, most éppen Dunavarsányban állomásozunk, és bevallom, már kezdek elfáradni, és nagyon hiányzik a vívás. – Hogyhogy? A világbajnokság óta nem vívott? – Nem. A mostani időszakban az a feladat, hogy jó alapot szerezzünk az egész éves munkához. Az egykori tízpróbázó Szabó Dezső speciális edzéseket tart nekünk, úgynevezett futóiskolákat, amelyek a koordinációt javítják, emellett konditeremben erősítünk, például a combizom erősítése érdekében nyolcvan-százkilós súlyokkal guggolgatunk. Kezdetben el sem tudtam képzelni, hogy valaha megbirkózom ekkora tömeggel, de ma már megbarátkoztam a mázsával. – Lehet, hogy átpártol a súlyemelőkhöz? – No, azt azért nem! Már csak azért sem, mert Dezső azzal ijesztget, hogy az atlétáknál a lányok is kétszáznegyven kilóval guggolnak, vagyis van hova fejlődnünk. De hol vagyok én ettől? Különben sem a súly való nekem… Már nagyon várom a jövő hetet, amikor elkezdjük a vívást, mert nagyon furcsán érzem magam lábmunkázás közben, amikor nincs kard a kezemben.