Otthon ünnepelt a Boca Juniors

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.01. 20:43
Címkék
Hiába történtek érdekes események más arénákban (a River Plate öt év után vesztett ismét zsinórban háromszor, a Gimnasia La Plata sorozatban negyedszer győzött, míg az Independiente tíz csata óta csak hírből ismeri a sikert), a többség mégis a Bombonera-stadionra figyelt, ahol a Boca Juniors karneválja zajlott a klub történetének huszadik profibajnoki címe alkalmából.
Az Olimpo elleni meccsen természetesen telt ház (55 ezer néző) ünnepelte az együttest, és a szervezők is igyekeztek mindent megtenni a jó hangulatért. A találkozó előtt Carlos Bianchi, a klub első négyszeres bajnok edzője, Carlos Tévez, a csapat első számú sztárja és Sebastian Battaglia, a 2004-től már a spanyol Villarrealban futballozó játékos vehetett át elismerést.A hatalmas ünneplésbe azonban hiba csúszott, tekintve, hogy a Boca tartotta magát a rossz szokásához, és alaposan megszenvedett a sereghajtó kiscsapattal, amely a Lanús, a Talleres, a Banfield és a Quilmes után pontot tudott rabolni az arany-kékek otthonából. Pedig a Boca több mint egy órán keresztül fölényben volt, csak éppen a gólhelyzetek kihasználása gyatrán ment, a betömörülő védelemmel pedig nem tudott mit kezdeni. Ezek a hibák végzetesek lehetnek a Milan elleni, jövő hét végi Világkupa-mérkőzésen!Már ha lesz egyáltalán találkozó, egyes források szerint ugyanis Sepp Blatter, a FIFA elnöke megfenyegette a Bocát. "Carlos Tévez ügye miatt súlyos szankciók várhatnak a Boca Juniorsra. Ha az argentin szövetség felkéri a nemzetközi szövetséget, akkor felfüggeszthetjük a klub nemzetközi szereplését”– mondta a svájci sportvezető. A fenyegetés hátterében az áll, hogy Tévez előbb önkényesen nem utazott el az U20-as vb-re, majd a FIFA alapszabályzatát megsértve, polgári bírósághoz fordult annak érdekében, hogy szerepelhessen a Világkupán. Blatter az utóbbin dühödött fel igazán, hiszen egy igazolt játékos a vélt sérelmével csak a FIFA-hoz fordulhat, nem pedig polgári bírósághoz. Tévez Blatter kirohanása után egyébként visszavonta a bírósági kérelmét, ám Blatter és az AFA még nem adta ki Téveznek, illetve a Bocának a játékengedélyét.Apertura (Nyitány)
17. forduló:
17. forduló:
Talleres–Independiente 2–0 (Piriz Alvez 46., De Bruno 55.), Nueva Chicago–Estudiantes La Plata 1–2 (Ramos 55. – 11-esből, ill. Farías 43., 64. – az elsőt 11-esből), Gimnasia La Plata–Banfield 1–0 (Choy 75.), Racing Club–Quilmes 1–1 (González 32., ill. Alayes 41.), Vélez Sársfield–Colón 1–1 (Bardaro 50., ill. Fuertes 65.), Chacarita Juniors–Arsenal 0–0, Boca Juniors–Olimpo 1–1 (Villarreal 47., ill. Hanuch 39.), Rosario Central–San Lorenzo 0–2 (Acosta 75.,Michelini 86.), Atlético de Rafaela–Newell’s Old Boys 1–1 (Di Loreno 47., ill. Villar 89.), Lanús–River Plate 2–0 (Andrizzi 18., Coria 66.)
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 38 pont (18 mérk.) – már bajnok, 2. San Lorenzo 33 (18), 3. Newell’s Old Boys 28 (24–15), 4. Banfield 28 (23–15), 5. Quilmes 27 (18–12), 6. Rosario Central 27 (24–23)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik