A Banfield harmadik érme

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.15. 20:55
Címkék
Bár Carlos Bianchi a Milan elleni siker után azt mondta, hogy a Boca Juniors harmadik Világkupa-győzelme minden argentin diadala, mégis kijelenthető, elsősorban a Boca-rajongók ünnepeltek az utcákon. (Mint ismeretes, a Boca vasárnap Jokohamában 11 után tizenegyesekkel múlta felül a Bajnokok Ligája-győztes olasz csapatot a Vk-mérkőzésen.)
A Boca ősi riválisa, a River Plate szurkolói Olaszországból több ezer piros-fekete Milan-mezt rendeltek meg arra az esetre, ha vesztene a Boca. Senki se higgye, hogy a többi klubnál más lett volna a hangulat, így azon sem kell csodálkozni, hogy a hét végi záró fordulóban senki sem foglalkozott a Buenos Aires-iek kudarcával.A meglepetésre remekül teljesítő Banfieldnél például nem foglalkoztak azzal, hogy a gárda immár 49 éve nyeretlen a Rosario Central otthonában, az idegenből elhozott egy pont bőven elég volt a bronzérem megkaparintásához. Az 1896-ban alapított klub 1951 és 1974 után harmadszor végzett a bajnoki dobogón.A nemzetközi porondon legeredményesebb argentin alakulat, az Independiente annak örült, hogy 14 hónap után ismét egymást követő két meccset tudott megnyerni.A "vörös ördögökkel” kapcsolatban azonban nem a Nueva Chicago elleni siker, hanem az edzőkérdés volt a legfontosabb téma. A gárda három sikeredzővel tárgyal: César Luis Menottival, az 1978-as világbajnok válogatott szövetségi kapitányával, José Omar Pastorizával, a klubbal játékosként és edzőként kilenc trófeát nyerő szakemberrel, valamint Américo Gallegóval, az 1978-as nemzeti tizenegy középpályásával áll kapcsolatban.Az Estudiantes La Platánál a 23 éves Ernesto Faríast éltették. A csatár karrierje első mesternégyesével – közte a klub történetének 4000. bajnoki találatával – segítette győzelemhez együttesét, önmagát pedig a házi örök-góllövőlista negyedik helyére lőtte (jelenleg 91-nél jár). Amiatt sem éppen rossz a hangulat arrafelé, hogy az ősszel menesztett helyi kedvenc, a világbajnok tréner, Carlos Bilardo jelezte, szívesen visszatérne az Estudiantes kispadjára.Apertura (Nyitány)
19. (utolsó) forduló:
19. (utolsó) forduló:
Talleres–Quilmes 0–0, Estudiantes La Plata–Newell’s Old Boys 4–2 (Farías 1., 25., 39., 69. – a másodikat és a negyediket 11-esből, ill. Vasquez 13., 80.), Chacarita Juniors– Colón 2–2 (Graf 55., 69., ill. Fuertes 3., Benitez 40.), Lanús–Arsenal 0–1 (Esmerado 82.), Vélez Sársfield–Gimnasia La Plata 2–2 (Martínez 36., Zarate 74., ill. Solana 45., Olveira 90. – 11-esből), Racing Club–Olimpo 1–2 (Milito 34., ill. Mazzoni 11., Mas 36.), Nueva Chicago– Independiente 0–1 (Franco 13.), Rosario Central–Banfield 2–2 (Talamonti 7., Ferrari 74., ill. Sanchez 18., González 68.). Az Atlético de Rafaela–River Plate mérkőzést elhalasztották. Korábban játszották: San Lorenzo–Boca Juniors 0–1
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 39 pont – már bajnok, 2. San Lorenzo 36, 3. Banfield 32, 4. Quilmes 31 (20–13), 5. Rosario Central 31 (28–26), 6. Newell’s Old Boys 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik