Sorsdöntő volt az első harmad

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2003.12.16. 21:54
Címkék
A mérkőzés kezdete csúszott. Az utóbbi időben az AstraZeneca-csarnokban olykor a jég hiányos, vagy ledől a reklámtábla, hát most egy plexi tört ki a bemelegítés során.
Ferencváros–Alba Volán-FeVita 3–6
(0–3, 1–2, 2–1)
(0–3, 1–2, 2–1)

Astra Zeneca-csarnok, 100 néző. V: ifj. Halassy, Barabás, Stadler
FERENCVÁROS: BÁN – Hajdú, Bognár, Sándor, Hoffmann, Kaszala, SZÉKELY MÁDAI (1), ANCSIN L. 1 (1), JÁNOSI 2, Gergely, Iljin, Holló, Serdült, Feil, Fekete, Bálint, Kiss G., Farkas, Nagy L., Kakas. Edző: Szergej Oreskin
ALBA VOLÁN: Budai – Sille (2), TÔKÉSI 1, PALKOVICS 2, Gröschl, OCSKAY 1 (2), Ondrejcik, Svasznek, FEDOR 1, Rusznyák, Simon, Kangyal (1), Szuna, Csibi, FODOR 1 (1), Majoross, Dunai, Borostyán, Molnár, Markó, Rajz A. Edző: Branislav Sajban
Kiállítások: 12, ill. 18 perc + 20 perc végleges fegyelmi (Sille)

A vendégek már a 2. percben emberelőnybe kerültek, ám nem tudták gólra váltani, és később is megannyi helyzetet kihagytak. A következő létszámfölényüket azonban már kihasználták a fehérváriak: a 12. percben a hazaiak kapuja előtti nagy tömörülésen Tőkési a kék vonaltól jól irányzott lövéssel talált rést. Eztán kétperces periódusonként szerezte a Volán a találatait. Emberhátrányból Sille jól ugratta ki Ocskayt, aki egy szólót követően kilőtte a bal felső sarkot. A Fradi pedig mintha eltûnt volna a pályáról, ami pedig mi mást vonhatott maga után, minthogy Fodor újabb gól ütött Bánnak. A harmad végén Sándor gyors kontrából egyedül korcsályozott Budai kapujára, s bár ezeket a szituációkat gólra szokta váltani, most a kapust találta telibe.
A középső játékrészt a fehérváriak sztárduójának akciója nyitotta: Ocskay pontos passzát Palkovics értékesítette. A Fradira demoralizáló hatással lehetett mindez, bár becsületükre legyen mondva a harcot nem adták fel. Támadtak rendületlenül, Bán bravúrokkal őrizte a kaput, így a Volán nem tudta megismételni kétpercenkénti gólgyûjtését. A harmad derekán elkezdtek fogyni a pályáról a vendégek, sőt Sille egyenesen az öltözőbe vette az irányt, miután sportszerûtlen magatartásért végleges fegyelmit kapott. Ferencvárosi emberelőnyben a 32. percben Budai kapujánál "tömeggyûlést” tartottak a játékosok, s egy kipattanó korongot Ancsin szemfülesen bevarázsolt a hálóba. Néhány perccel később azonban újabb gólt kaptak a hazaiak, ráadásul emberelőnyből, mikor Fedor a jégen fekvő Bán fölött emelte a kapuba a korongot.
Záróharmadban a vendégek már spóroltak az energiájukkal, hiszen tetemes előnyüket elég volt csupán megvédeniük. A Fradi próbálkozott támadásokkal, de legtöbbször a félpályánál már útjukat állták a volánosok. Aztán a Fradi került emberelőnybe. Ekkor jött el Jánosi ideje: előbb Ancsin passzát értékesítette, majd egy percre rá a Székely-Mádaitól kapott korongot is Budai mögé juttatta. Aztán végén még Palkovics korongot lopott a fővárosiaktól, s villámtámadásban vette be vele Bán kapuját. A játékba lendült Ferencváros támadását pedig a mérkőzést záró sípszó hiúsította meg.

Mestermérleg
Szergej Oreskin:
– Sajnos vége lett mire belelendültünk volna, rossz volt a helyzetkihasználásunk.
Branislav Sajban: – Számítottunk arra, hogy a jól fejlődő Fradi hazai pályán erős ellenfél lesz, de az első harmadban sikerült eldöntenünk a pontok sorsát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik