Egypontos szilveszteri előny

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.12.30. 20:41
Címkék
Csupán egypontos előnnyel várhatja az új évet a Manchester United a Premiership tabellájának élén, mivel az Arsenal a hétfő esti, southamptoni mérkőzésén 10-ra győzött. A londoniak az utolsó negyedóra kivételével az egész meccsen nyomasztó fölényben játszottak: mire Robert Pires a 35. percben megszerezte a vezető gólt, addigra Antti Niemi, a hazaiak kapusa már túl volt két pazar védésen.
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Az Arsenal játékosai így ünnepelték Pires gyôzelmet jelentô gólját
Dennis Bergkamp saját maga még volt oly szíves elrontani a ziccerét – két méterről fejelt mellé –, Pires helyzeténél azonban már semmi sem menthette meg a góltól a "szenteket". A francia középpályást honfitársa, Thierry Henry ugratta ki a bal szélen, ő pedig a vetődő Niemi lába mellett a hálóba gurított.
A továbbiakban többnyire csak a kétségbeesett védekezés mentette meg a Southamptont a nagyobb veréstől. "Szép munka, megérdemelt győzelem volt, bár a második félidő végén kicsit visszavettünk a tempóból, úgyhogy az ellenfél eléggé felszívta magát. Fontos a siker, mert az utolsó két idegenbeli öszszecsapásunkat nem tudtuk megnyerni. Meg aztán mindannyian emlékszünk, hogy az előző szezonban bizony kikaptunk itt" – summázott Arséne Wenger, a bajnokságban veretlen Arsenal szakvezetője.
Kollégája, Gordon Strachan keserűen állapította meg, hogy még sosem látott a játékosain olyan félelmet, mint ezen a mérkőzésen. "Emlékezniük kell erre a félelemre, hogy többé ne keríthesse hatalmába őket" – adott útravalót a tanítványainak. A lefújás után történt egy incidens, a vendégkapus, Jens Lehmann hozzávágta a labdát Kevin Phillipshez, ez kisebb lökdösődést eredményezett, s a bíró, Steve Dunn máris jelezte, hogy az eset szerepelni fog a jelentésében.
Az Ottmar Hitzfeld esetleges szövetségi kapitánykodásáról szóló lapértesülést az angol szövetség után maga az érintett is cáfolta. A TZ nevű müncheni lap az engelbergi síparadicsomban érte utol a szakembert. "Semmiféle ajánlatot nem kaptam, nem is tudom mire vélni ezt az egészet. Ráadásul nem érdekelne a poszt, ki akarom tölteni a szerződésemet a Bayernnél" – mondta kissé értetlenül a szigetországi bulvármédia viselt dolgaiban járatlan Hitzfeld, aki 2005-ig kötelezte el magát a bajorokhoz.
Roy Keane, a Manchester United csapatkapitánya váratlanul azt nyilatkozta, vállalná a visszatérést az ír válogatottba. Keane az előző szövetségi kapitánnyal, Mick McCarthyval tűzött össze még a tavalyi vb előtt, így haza kellett mennie
a tornáról. Azóta nem szerepelt címeres mezben, noha McCarthy utódjának, Brain Kerrnek a kinevezésekor sokan reménykedtek ebben. "Úgy érzem, tudnék még segíteni Írországnak, viszont van a válogatottban néhány játékos, akivel a történtek után nem tudnék együtt futballozni" – így az Old Trafford-i kedvenc, aki pedig egyszer már hivatalosan is visszavonult a nemzeti tizenegytől.

Premier League
19. forduló. Hétfő esti mérkőzés:
Southampton–Arsenal 0–1 (Pires 35.)
Az élcsoport: 1. Manchester United 46 pont, 2. Arsenal 45, 3. Chelsea 42, 4. Charlton 30, 5. Fulham 28, 6. Liverpool 26 (28–21), 7. Newcastle 26 (26–22), 8. Southampton 26 (18–15)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik