Kína visszavágna Iránnak

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 21:24
Címkék
Kedden rendezik meg Kínában az Ázsia-bajnokság előndöntőit. Csinanban a torna meglepetéscsapata, Bahrein a két évvel ezelőtti világbajnokság egyik házigazdájával, Japánnal csap öszsze, míg Pekingben a házigazda a vb-negyedik Dél-Koreát búcsúztató Iránnal mérkőzik meg a szombati döntőbe kerülésért.
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
Az NSO ajánlja:

Az Ázsia-kupa összes eredménye, a korábbi győztesek: Ázsia-bajnokság 2004
Kínának nincsenek túl jó emlékei Iránról, a két csapat legutóbbi 15 mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg, amikor pedig máig utolsó találkozójukat játszották 2001-ben, 4-0-s vereségbe szaladt bele. Arie Haan ígéri, hogy csapata az első perctől támadni fog a közel-keletiek ellen, mert Iránnak a védekezéssel vannak a legnagyobb gondjai. A holland szövetségi kapitány azonban azzal is tisztában van, hogy közben az elhárításra is oda kell figyelni, hiszen a dél-koreaiak ezen a téren hibáztak a negyeddöntőbeli 4-3-as vereségük alkalmával.
A másik találkozón két olyan válogatott találkozik, amely tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást, Srecko Juricic csapata az addig százszázalékos Üzbegisztánt múlta felül, míg Zico alakulata Jordániát győzte le mérhetetlen szerencsével (a jordánok az utolsó négy tizenegyesüket elhibázták). A japánok szövetségi kapitánya elmondta, hogy mérkőzéseiken nemcsak az ellenfelekkel, hanem a kínai nézők ellenszenvével is meg kell küzdeniük, de ez nem tartja vissza tanítványait attól, hogy 1992 és 2000 után ismét elhódítsák a serleget.

Ázsia-bajnokság, Kína
A keddi elődöntő párosítása. 12.00: Bahrein-Japán (tv: Eurosport, élő), 15.00: Kína-Irán (tv: Eurosport, élő). A vesztesek pénteken játszanak a 3. helyért, a döntőt szombaton rendezik meg.

Szavazás

Ki nyeri az Ázsia-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik