Fej fej mellett az éllovasok

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.09.20. 20:41
Címkék
Ezúttal sem szakadt el egymástól a két éllovas, a táblázatot vezető Santos, valamint a vele szinte azonos mérleggel álló Atlético PR egyaránt győzelemmel jutott túl a fordulón.
Elsőként a paulisták léptek pályára, mégpedig a mindig nehéz ellenfélnek számító, ám az idei bajnokságban mélyen a tudása alatt szereplő Atlético PR ellen. Wanderley Luxemburgo, a Santos edzője egész héten azzal traktálta játékosait, hogy a bajnoki cím eléréséért minden hazai mérkőzést meg kell nyerniük, és mint csakhamar kiderült, szavai meghallgatásra találtak, a Peixe (Hal) becenéven emlegetett csapat ugyanis már a 7. percben megszerezte a vezetést. Az erős kezdés után sem esett vissza a házigazdák lendülete, ám hiába rohamozták Danrlei kapuját, a szünetig már nem sikerült újabb gólt szerezniük. Nem úgy a fordulást követően, amikor tíz perc után Elano volt eredményes, nem sokkal később pedig Deivid fejelt a kapuba. Az ügy szépséghibája, hogy az utóbbi találatot les címén nem adta meg a játékvezető - hibásan. Az AMG ettől függetlenül képtelen volt veszélyeztetni a Santos kapuját, így a lefújást követően Luxemburgo mester mosolyogva állhatott a mikrofonok elé. "A csapatom olyan teljesítményt nyújtott, amilyet már régóta szerettem volna látni. A három pont megszerzése mellett a kapunk is érintetlen maradt, ami legalább olyan fontos, mint sok gólt szerezni" - szögezte le a Santos szakvezetője.
Az Atlético PR nem kezdett valami jól a Cruzeiro otthonában: a címvédő már a 8. percben bevette a látogatók kapuját, ám az első félidő végén a vendégeknek sikerült egyenlíteniük, aztán a második játékrész elején két perc alatt elintézték a három pont sorsát - előbb Ivan lőtt a tizenhatosról szép gólt a bal felső sarokba, majd Jádson lövése talált utat a hálóba, miután a labda még megpattant Marcelo Batataison. Az APR egyik hőse az egyenlítő, majd a csapat utolsó találatát is jegyző Washington volt (mindkétszer tizenegyesből talált a kapuba), aki így egy találatra megközelítette a góllövőlistát 20 találattal vezető goiásos Alexet. "Nem ijedtem meg, amikor hátrányba kerültünk, mert bár a Cruzeiro kiváló csapat, de mi jelenleg olyan formában vagyunk, hogy csak nagyon kevesen tudják utunkat állni. Bíztam a játékosaimban, és ők is bíztak magukban - ez a siker alapja" - mondta Levir Culpi, az Atlético PR vezetőedzője.
Papíron a Corinthians-Sao Paulo derbi volt a forduló rangadója, ám egyik csapat sem mert igazán kitámadni, így a helyi színvonalhoz képest gyatra mérkőzésen nem láthattak gólt a szurkolók. "Van még mit csiszolni a csapaton. Az alapanyag megvan a jó eredményhez" - így Emerson Leao, a Sao Paulo mestere.

Országos bajnokság (Campeonato Brasileiro)
31. forduló: Paraná-Guarani 0-0, Sao Caetano-Gremio 2-0 (Fabrício Carvalho 27., Fernando Baiano 73. - 11-esből), Criciúma-Fluminense 0-2 (Roger 4., Diego 68.), Santos-Atlético MG 2-0 (Domingos 7., Elano 56.), Paysandu- Figueirense 3-1 (Vinícius 72., Zé Augusto 75., Adrianinho 77., ill. Paulo Sérgio 2.), Juventude-Ponte Preta 1-2 (Sandrinho 76., ill. Danilo 19., Romeu 81.), Botafogo-Vasco 2-2 (Almir 18., Elvis 46., ill. Anderson 5., Henrique 83.), Internacional-Vitória 2-1 (Fernandao 32., 72., ill. Cléber 83. - 11-esből), Corinthians-Sao Paulo 0-0, Flamengo-Goiás 4-0 (Zinho 44., 72., Ibson 63., Jean 85.), Coritiba-Palmeiras 0-0, Cruzeiro-Atlético PR 2-4 (Guilherme 8., Fred 85., ill. Washington 45., 75. - mindkettőt 11-esből, Ivan 51., Jádson 52.)
Az élcsoport: 1. Santos 58 pont (71-47), 2. Atlético PR 58 (56-32), 3. Sao Caetano 52 (40-26), 4. Goiás 52 (59-50), 5. Palmeiras 49 (45-30), Juventude 49 (41-38), 8. Ponte Preta 49 (29-44)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik