Henrik Larsson komoly döntés előtt

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.11.23. 21:57
Címkék
Nincs egyszerű helyzetben sem Henrik Larsson, sem pedig klubja, a Barcelona, a svéd csatár ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett, és az előreláthatóan hat hónapig tartó kiesése miatt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy befejezi a karrierjét. Részben ezért, a katalán egyesületnél máris a téli átigazolási lehetőségekről értekezik a vezetőség.
Larsson szombaton a Real Madrid elleni szuperrangadón félóra játék után sérült meg, viszont ezután még majdnem egyfélidőnyi időt a pályán töltött, és csak a 72. percben kért cserét, azt követően, hogy másodszor esett rá a bal térdére. Először porcleválásra gyanakodtak az orvosok, ám a hétfőn elvégzett alaposabb vizsgálatok kimutatták, a keresztszalag is elszakadt a térdében, így lett fél év az elsőre prognosztizált hathetes kényszerpihenőből. A svéd csatár ugyan erős egyéniség, ám 33 esztendősen mégis végigfutott az agyán a befejezés lehetősége. "Tényleg nem tudom megmondani, hogy visszatérek-e a futballpályára, vagy visszavonulok. Minden olyan borzalmasan idegesítő és fárasztó, miközben annyi minden megfordul a fejemben. Ôszintén szólva nem számítottam rá, hogy ennyire súlyos a sérülésem" - mondta Larsson a svéd Helsingbors Dagblad című lapnak. Hozzátette: addig semmi biztosat sem tervez, amíg nem értekezik több specialistával, illetve nem tanulmányozza át a legapróbb részletekig a gyógyulás stádiumait. "Addig nem dönthetek a sorsom felől, amíg nem ismerem az összes körülményt, a lehető legtöbb információra van szükségem. Tudnom kell például, hogy pontosan hány műtét vár rám. Amíg át nem gondoltam az összes lehetőséget, nem hozom meg a döntésemet" - szögezte le Larsson, aki elismerte, lelkileg a kelleténél jobban megviselte a sérülés, ugyanakkor jelezte, nem érez fájdalmat a bal térdében.
A svéd légiós gyógyulását elősegítendő, a Barcelona vezetősége azonnal nemes gesztust gyakorol: a klub hajlandó automatikusan egy évvel meghosszabbítani a sérült játékos jövő júniusban lejáró szerződését. Larsson a nyáron egy plusz egy éves megállapodást kötött a gránátvörös-kékekkel, és bár a kitételek szerint csak akkor lenne mód a hosszabbításra, ha pályára lépne csapata hivatalos mérkőzéseinek legalább a 60 százalékán (legalább 45 perc erejére). Értelemszerűen a térdszalagszakadás megakadályozza ebben, viszont a Barca honlapja szerint Larsson bármikor aláírhatja a 2006. június 30-ig szóló új megállapodást.
A klubnál ugyanakkor nem állhat meg az élet, éppen ezért Txiki Beguiristain sportigazgató összeült Frank Rijkaard edzővel, hogy megvitassák a téli időszakban most már elkerülhetetlennek tűnő igazolásokat. Larsson mellett Gabri, Motta és Edmílson lábadozása is sok időt vesz igénybe, ráadásul Giuly, Sylvinho és Gerard szintén pihen még egy ideig. Az esetleges érkezők névsora egyelőre nem publikus, persze a mindig jól informált helyi sajtó tudni véli, hogy Alessio Tacchinardi legalább fél évre a Camp Nouba költözik a Juventustól.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik