Akad, ahol az ötven százalék is elég volt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.01.03. 21:01
Címkék
Húsz csapat számára vasárnap befejeződött az NFL-idény, és mindössze tizenketten maradtak versenyben a Vince Lombardi-trófeáért.
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Marc Bulger három TD-passza gyôzelmet és rájátszást ért a Ramsnek
Az utolsó játéknapon a New York Jets, a Denver Broncos, a Minnesota Vikings, a Seattle Seahawks és a St. Louis Rams váltotta meg a jegyét a playoffba, de közülük a Jets és a Vikings is elrebeghet egy-egy köszönömöt a vetélytársaknak, hiszen vereséggel sikerült meghosszabbítaniuk az idényt.
Holott a New York-i alakulatnak például egyáltalán nem kellett volna aggódnia, ha megtartja a harmadik negyed végén még meglévő ötpontos fórját a St. Louis ellen. Csakhogy a szintén az életéért küzdő Rams védőegysége a folytatásra összeszedte magát (már csak egy mezőnygólt engedélyezett a korábban 26 pontot termelő vetélytársnak, igaz, azt három másodperccel a lefújás előtt, emiatt aztán jöhetett a hosszabbítás), Marc Bulger (450 yard, 3 TD-passz) pedig továbbra is ihletett formában dobált, így a St. Louis ha nehezen is, de kicsikarta a továbbjutást. Az már az NFC-mezőny kritikája, hogy ezt 50 százalékos mérleggel (8 győzelem, 8 vereség) tehette meg. Az AFC-ben három csapat is kihullott a rostán kilenc sikerrel, illetve hét kudarccal.

A Minnesota nem csupán az NFC szerényebb felhozatalából profitált vasárnap, hanem a Carolina Panthers vereségéből is. A gárda a Washington legyőzésével önerőből bejuthatott volna a playoffba, de akárcsak tavaly, az Arizona Cardinals ellen, az idén is kikapott a záró körben, csak éppen a legutóbb búcsút érő 9, 7-es mutatóval szemben az idén a 8, 8 is elég volt az életben maradáshoz. Merthogy a New Orleans Saints volt olyan szíves, és megverte a legutóbbi nagydöntős Pantherst, így a Vikings lehet ott a rájátszásban - a 2000-es idény óta először. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik