Lottózni is lehet

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.01.30. 20:53
Címkék
Bár még több mint 16 hónap van hátra a 2006-os világbajnokság június kilencedikei nyitó mérkőzéséig, a szervezőbizottság február elsején megkezdi a tornára érvényes jegyek elővételi árusítását. Alábbi összeállításunkban megpróbáljuk bemutatni a vb jegyelosztási rendszerét, illetve vázoljuk, Magyarországról miként lehet belépőkhöz jutni a következő nagy futballfesztiválra.
Ki gyanakszik bárminemű gondra is akkor, ha tudja, hogy tizenkét város (Berlin, München, Dortmund, Stuttgart, Nürnberg, Frankfurt, Kaiserslautern, Köln, Gelsenkirchen, Hannover, Hamburg, Lipcse) minimum újjávarázsolt stadionja az egész tornát (64 mérkőzés) tekintve több mint hárommilliós kapacitással várja a jövő évi torna résztvevőit. Így, leírva, úgy tűnik, ennyi férőhely a szurkolók többségének biztosan elég lesz, ehhez képest az előzetes felmérések alapján azok lesznek jelentős kisebbségben, akik bejutnak valamelyik arénába. Márpedig aki itt kimarad, az lemarad…
"A jegyelosztás a legnehezebb feladatunk, miközben az előkészületek minden más területen optimálisan zajlanak. Egyetlen nézőt sem akarunk kilátástalan helyzetbe hozni, elvégre a szurkolók adják meg a világbajnokság külső képét. Minden téren a legjobbra törekszünk, nem csupán azt akarjuk, hogy elfogyjanak a jegyek, hanem azt, hogy tényleg meg is teljenek a stadionok" - jelentette ki Franz Beckenbauer, a szervezőbizottság elnöke. Nos, az előzetes felmérések alapján nincs oka az aggodalomra, hiszen a várható igénylések alapján még 12, egyenként 200 ezres aréna sem lenne elég ahhoz, hogy minden jelentkező ott lehessen a tornán.

A szurkolók már az ázsiai vb-n is keresték a jegyeket, és alighanem Németországban is rengeteg lesz a táblás drukker a meccsek elôtt
A szurkolók már az ázsiai vb-n is keresték a jegyeket, és alighanem Németországban is rengeteg lesz a táblás drukker a meccsek elôtt
A szurkolók már az ázsiai vb-n is keresték a jegyeket, és alighanem Németországban is rengeteg lesz a táblás drukker a meccsek elôtt
Az előzetes felmérések szerint ugyanis legalább 30 millió jegyigénylésre lehet számítani. Nyilvános forgalomba pedig mindössze 913 ezer jegy kerül, az összes belépő 31.2 százaléka. A fennmaradó biléták különböző jogcímeken különböző szervezetekhez, cégekhez vándorolnak. Csak egy példa: a 48 csoportmérkőzés mindegyikén 600 akkreditált újságíró, valamint 150 televíziós kommentátor lesz jelen, az ő pozícióik összesen 3000 ülőhelyet foglalnak el.
A szervezőbizottság a 35-től 600 euróig terjedő belépők értékesítéséből 200 millió eurós bevétellel számol (ebből 15 százalék a rendező városokat illeti meg), aligha alaptalanul. A kalkulációk 90 százalékos kihasználtságra építenek, de titkon mindenki abban reménykedik, hogy alulbecsülik a látogatottságot.
Ilyen mértékű túlkeresletnél óhatatlanul megjelenhetnek az ügyeskedők is, akiknek azonban előre próbálják elvenni a kedvüket a "fekete munkától". Minden jegy névre szóló lesz, tartalmaz majd egy-egy chipet, és csak azután lehet vele belépni a stadionba, hogy a lézerleolvasó kontrollált rajta mindent. Fennáll a veszélye a különböző ügynökségek, internetes irodák manipulációinak is, velük kapcsolatban Horst R. Schmidt, a szervezőbizottság egyik alelnöke a következőket tudja tanácsolni: "Meg akarjuk akadályozni, hogy a szurkolók egy-egy kedvező ajánlat láttán elveszítsék a fejüket. Meggátolni semmiben sem tudjuk őket, csak óvatosságra inteni. Mindenki, aki megbízik az ilyen ajánlatokban, veszélybe kerülhet, és sok pénzt elveszíthet. Ráadásul nem biztos, hogy bejut a stadionba."
A szervezőbizottság sorsolásainak boldog nyertesei is egyelőre csak ígéretet kapnak a pénzükért cserébe (apropó, pénz: ha valaki kártyával akar fizetni, csak MasterCarddal teheti meg, mert hát a szponzornak is vannak előjogai), a jegyet majd csak hat héttel a rajt előtt vehetik át.
Persze, előtte nem árt kitölteni néhány "lottószelvényt", nyerni csak azzal lehet. Még szerencse, hogy ebben a játékban nagyobb az esély a nyerésre. ----
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik