Vozár Attila átnyergel?

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2005.04.26. 23:47
Címkék
Új szerepkörben tűnt fel Vozár Attila, a Bécs-Budapest szupermaratoni győztese: Békéscsabán, a hét végi 26. Tavaszi sportnapon gyaloglóként rajtolt a 20 kilométeres távon. Bár nem ért célba - a táv háromnegyedénél kizárták -, nincs elkeseredve.
"A gyaloglás nem új a számomra, fiatal koromban többszörös utánpótlásbajnok voltam - mondta a 31. életévében járó versenyző. - Most is remekül ment, még csak el sem fáradtam, a pulzusom százhúsz alatt maradt. Azért zártak ki, mert a gyaloglóizmaim nincsenek megerősödve, a csípőm egy kicsit lemerevedett, s egyre rövidültek a lépéseim, és egy idő után már nem voltak szabályosak. Ahhoz, hogy itt is helytállhassak, egy évig más izomcsoportot kellene megerősítenem, vagyis gyaloglóként kellene edzenem. Mit mondjak? Nagyon csábít, ugyanis nagy tervem, hogy egyszer kijussak egy olimpiára. Szupermaratonistaként nincs rá esélyem, hiszen olyan versenyszám nincs az ötkarikás játékokon, még ha sokszor fel is vetődött, hogy a száz kilométeres számot beemelik a programba. Ezért edzőmmel beszélgetve felvetődött, mi lenne, ha váltanánk" - morfondírozott Vozár a gyaloglóverseny után.Bár még a mesterével, Tóth Sándorral, valamint a támogatóival is egyeztetnie kell, mint mondja, kész átnyergelni, mert meglátása szerint három év elég lehet ahhoz, hogy kvalifikálja magát a pekingi játékokra - a számára kézenfekvőnek tűnő 50 kilométeres távon.Egyetemi versenyek, Egyesült Államok
A magyarok eredményei. Oxford. Férfiak. 110 m gát (0.0): …2. Kiss Dániel 13.67. Athens. Nők. Rúd: 1. Juhász Fanni 425. Azusa. Kalapács: 1. Sugár Barbara 52.66
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
9 perce

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
34 perce

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
50 perce

Szalah ezúttal nem talált be, ám az előnye megmaradt az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
52 perce

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
1 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Gyökeres újabb mérföldkőhöz érkezett a gólgyártásban

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik