Tereprali: De Villiers a Volkswagennél folytatja

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2005.05.04. 15:50
Címkék
A 2006-os Dakar-ralin azonban már a Volkswagen csapat tagjaként áll majd rajthoz Giniel de Villiers, aki tíz évig versenyzett Nissan-színekben. A 2005-ös Dakaron a negyedik helyen záró dél-afrikai pilóta navigátorával, Tina Thörnerrel karöltve csatlakozott a német autógyár csapatához.

De Villiers már kipróbálhatta a Touareget, amelyről így nyilatkozott: "Azonnal otthon éreztem magam az autóban és a csapat tagjaként egyaránt. A karrieremben olyan ponthoz érkeztem, amikor új kihívásra van szükségem. Nagyon boldog vagyok, hogy a Volkswagennel karöltve folytathatom a pályafutásomat. Tinával mi 2003-ban kétszer is együtt versenyeztünk, és megnyertük a Marokkói-ralit."

Kris Nissen csapatvezető mindent megtesz a sikerért, ezért az újdonsült versenyzőivel is sokat gyakoroltat, szeretné, ha hamar beilleszkednének a csapatba. Emiatt a napi 700 kilométeres marokkói edzések után több versenyen is indulnak ebben az évben, hogy aztán a 2006-os Dakar-ralin az autót már jól kiismerve állhassanak rajthoz.

A Volkswagennél a másik két versenyzőpáros állandó, tehát Jutta Kleinschmidt Fabrizia Pons oldalán, Bruno Saby pedig Michel Périn mellett tör majd győzelemre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik