Hiába igyekezett a BVSC

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2005.12.04. 02:29
Címkék
A presztízsen túl nem volt igazi tétje a férfi Bajnokok Ligája hatodik fordulójára maradt BVSC Ochsenhausen összecsapásnak: az már korábban eldőlt, hogy a németek csoportelsőként továbbjutók, s hogy a BVSC biztos búcsúzó. Annak ellenére, hogy a vendégek nem hozták el két legjobbjukat, a csapatban Európa-bajnok román Adrian Crisant és a tajvani Csüan Csi-jüant, nem volt könnyű dolga a magyar bajnoknak.
Jakab János kezdett Fedor Kuzmin ellen, az első szettben végig az orosz légiós játéka érvényesült, s a másodikat is 4:0-val kezdte, ám Jakab átvette a ritmusát, s ettől kezdve már ő is irányított. A német csapatot kereplőkkel felszerelt szurkolócsoport kísérte el, így az idehaza szolid tapsoláshoz szokott nézők igyekeztek túlharsogni a vendégdrukkereket. Volt is okuk rá, hiszen az ifjúsági Európa-bajnok Jakab szemet gyönyörködtető mozdulatokkal örvendeztette meg a publikumot. De hát az Ochsenhausen és persze Kuzmin sem azért jött Magyarországra, hogy odaajándékozza a győzelmet… Varga Zoltán nem bírt Pär Gerell-lel, a balkezes svéd ütemtelen mozgásával burleszkfilmbe illett leginkább, azonban a vendégek bizonyára mit sem törődnek ezzel, ha sikeres, amit csinál. Mert sajnos az, Varga nem is nagyon találta az ellenszerét: a második szettben szemvillanás alatt 8:1-re elhúzott a vendégjátékos, s nem is volt kérdéses, ki nyeri meg ezt az összecsapást. Lindner Ádámon már nem volt nagy teher, 0:2-es állásnál találkozott az orosz Dmitrij Mazunovval. Okosan, taktikusan, bátran játszott, és gyors győzelmével életben tartotta a reményt. Jakab felbuzdult társa sikerén, és a rafináltan szerváló Gerell ellen simán hozta az első szettet, ám öröme nem tartott sokáig: a másodikat 8:3-ról elvesztette, s ezután már ő sem tudott mit tenni az érezhetően felpörgő svéd légióssal. Férfi Bajnokok Ligája, C-csoport, 6. forduló
BVSC–TTF Ochsenhausen (német) 1:3
Jakab–Kuzmin 2:3 (–8, 7, –13, 6, –10), Varga–Gerell 0:3 (–5, –4, –8), Lindnell–Mazunov 3:0 (8, 8, 6), Jakab–Gerell 1:3 (6, –14, –8, –9)
Club Cajagranada (spanyol)–Levallois TT (francia) 3:0
A csoport végeredménye: 1. TTF Ochsenhausen 12 pont, 2. Club Cajagranada 10, 3. Levallois TT 8, 4. BVSC 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik