"Gyuri bácsi, jól játszottam?"

"Hatévesen már tízfilléres alapon ultiztam, egy évvel korábban ismerkedtem meg a szabályokkal, mondhatni kényszerűségből – mondta Korda György. – Nagyapám házmester volt, egész éjszaka fent kellett maradnia, mert a kapupénz fontos bevételi forrásnak számított. Schulhoff Zsiga bácsival ultizott, azaz ultizott volna, de nem volt harmadik, ezért kénytelen voltam megtanulni, hogy ne unatkozzék az öreg. Akkor fejeződött be a háború. Még kimondani is rettenetes: hatvan éve kártyázom…"Erre mondják, hogy nem ma kezdte. Mármint az ultit, majd a römit. Mert a póker csak később következett, immár felnőtt fejjel."A néhai Vasas-elnöktől, Meszéna Miklóstól tanultam meg pókerezni a Fészek Klubban. Kezdetben römiztünk, aztán következett a póker, a második fokozat. Szegény Miki azt mondta: a póker olyan, mint egy asszó. Amit elhatároztunk – magyarán: a blöfföt –, azt végig kell vinni, mert ha megállunk, azonnal közbeszúrnak. Persze akkor még a Magyarországon ismert hagyományos, ötlapos pókert játszottunk, azt se tudtam, mi az a Texas hold 'em…"Persze mire Korda György törzsvendég lett a Fészekben, kijárta egy másik klub iskoláját. Amelyben nem kisebb mestere volt, mint az egyik – ha nem a – legnagyobb magyar kártyás, Sándor Károly. A Csikar.
"1964-ben, amikor leszereltem a katonaságtól, elkezdtem járni az MTK klubjába. A kék-fehéreknek szurkoltam, természetes volt, hogy oda járok. Nos, itt ismerkedtem meg Csikarral, aki akkoriban már csak levezetett. Emlékszem, Volentik Béla nem is kérte tőle, hogy edzésre járjon, csak a meccseken kellett beszállnia. Manapság is meghatódom, amikor felidézem: Csikar partnerévé fogadott. És nyolc évig játszottunk együtt, mígnem egyszer Csikar azt mondta: úgy ismerjük már egymást, mint Budai és Kocsis, nem tudunk újat mutatni egymásnak. Váljunk el… És akkor szétváltunk."

Korda György azonban azon ritka – már-már kiveszőfélben lévő – szurkolói "állatfajta" egyik utolsó példánya, aki amellett, hogy él-hal a kedvenc színekért, elismeri az ellenfelet is.

"Azon a környéken, ahol felnőttem, volt egy kocsma, ahová bejárt az egész Fradi. Történetesen Henni Géza térdén lovagoltam gyerekkoromban. Most is vágom fejből a Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Lakat, Dékány – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összetételű csodacsapatot. De imádtam a hatvanas évek Vasasát is, Mészöly Kálmán és Farkas Jancsi szinte minden fellépésemre elkísért, a Béke Szálló kupolatermétől a Moulin Rouge-ig. És az Újpesti Dózsa? Hohó! Amikor egyszer a lilák megnyerték a bajnokságot, Bene Feri pedig gólkirály lett, megkért, hogy tartsak egy koncertet az újpesti Szabadság moziban. És én tartottam is neki…"
Amikor erre a beszélgetésre készültem, elgondolkodtam, hogyan tudnánk a pókert a sporthoz kötni. Aztán kiderült: nagyon könnyen.

"Amióta közvetítem a sporttelevízióban a Texas hold 'emet, rájöttem, hogy az idősebb játékosok – hiába zseniális mesterei a szakmának – az ötödik óra táján elfáradnak, és a fiatalok rendszerint hibázásra kényszerítik őket. Azaz kulcsszerepe van a kondíciónak."

Meg persze a tudásnak.

"Azért a póker mégiscsak észjáték. Meg pszichológia. Ha nem így lenne, mindig az győzne, akinek jobbak a lapjai. De mindez közhelynek számít."

Korda György 49 éve énekel, 1958-ban tűnt fel a Szeretni kell… című slágerrel. További kapcsolódási pont a karrierje és a sport között Vándor Kálmán kollégánk személye.

"Kálmán ismertetett meg az olasz slágerek szépségével, ő vitt ki például először San Remóba, a fesztiválra. Ő írta az egyik legnagyobb slágerem, a Visszatérek én, hiába űzöl el szövegét, amellyel aztán meg is nyertem a Made in Hungary-t. Kevesen tudják, hogy eredetileg így kezdődött a nóta: Minden csókodért adok egy csillagot… Amikor megláttam, rémültem mondtam Kálmánnak: Megőrültél? Mindkettőnket lecsuknak, még azt hiszik, a Szovjetunióval viccelődünk! Gyorsan át is írta, most már mindenki így ismeri."

No de hogyan kerül a csizma az asztalra, Korda György a sporttévé kommentátori székébe?

"Legalább másfél éve történt, hogy véletlenül a Sport1-re tévedtem a távkapcsolóval, és ott ragadtam. Pókerversenyt adtak, a hétlapos amerikait, és az első gondolatom az volt, de jó lenne ezt közvetíteni. Felhívtam a tévét, és mondtam, szívesen beszállnék. Jó, majd visszahívnak, mondták. Aztán három hónapig nem történt semmi, már meg is feledkeztem az egészről."

És akkor, ahogy a regényekben szoktuk olvasni, megcsörrent a telefon.

"Máté Pál volt, a főszerkesztő, azt kérdezte, befáradnék-e. Befáradtam, és ott derült ki, hogy a csatorna elnökével, Horvát Jánossal fogom kettesben közvetíteni. Csak utólag tudtam meg, hogy nem a nekem szóló tisztelet jele volt ez, sokkal prózaibb az ok: senki sem akart velem együtt beszélni, mindenki félt a bukástól…"

Immár történelem: a pókeradások nézettsége Kordával – és Horváttal – a másfél évvel ezelőttinek a négyszeresére emelkedett, s a tv egyik húzóágazatává nőtte ki magát a sokak által közvetíthetetlennek hitt póker.

"Azt kell mondanom, új lendületet kapott a karrierem a pókerközvetítéseknek köszönhetően. Igaz, az elmúlt negyvenöt évben sohasem voltam mélyponton, hiszen nemrégiben jutottam túl az ötmilliomodik eladott lemezen, de – tudományosan fogalmazva – olyan közönségszegmensekhez jutottam el a sporttévén keresztül, amely eddig nem is ismerte a számaimat. Komolyan mondom, kultuszfigura lett belőlem. Szinte nemzeti mozgalommá nőtte ki magát a Texas hold 'em. A múltkor látom a kocsimból: az előttem haladó autó rendszáma POKER-1. Hát nem röhej? Gyakran letekerik a szomszéd kocsi ablakát a piros lámpánál, és átkiáltanak: Gyurikám, all-in! A minap Pécsett vendégszerepeltem, odajött hozzám egy egyetemista: Gyuri bácsi, a klubunkban mindenki pókerezik, kiraktuk a falra a maga életnagyságú fotóját. Ha valaki megnyer egy partit, odafordul a képhez, és megkérdezi: Gyuri bácsi, jól játszottam?" ---- A ---- &