Hirtelen beindult az úthenger

Honnan is, miféle pedigrével a tarsolyában robbant be a köztudatba 2005 őszén a kiscsapat? Az Osasuna a spanyol élvonal – ez idő szerint – negyedik baszk gárdája, az Athletic Bilbao, a Real Sociedad és az Alavés mellett.

A klubot 1920. november 17-én alapították a Plaza del Castillón, a Kastély téren álló ősrégi kávéházban, a Café Kutzban, a Sportiva és a New Club nevű társaságok egyesítésével. Az Osasuna nevet Benjamín Andoian Martínez, az alapító elnök adta – mindez baszkul annyit tesz: egészség, életerő. És öt nappal a megalapítást követően a Club Atlético Osasuna vörös ingesei, a "rojillók" már meg is vívták első – győztes – mérkőzésüket a helyi katonai futballpályán.

Az azóta eltelt több mint 85 esztendő – nem túl fényes – mérlege: 28 szezon az élvonalban, 33 a másod- és 12 a harmadosztályban, második hely a Király-kupában (2004–2005), három szereplés az UEFA-kupában (1985–1986, 1991–1992, 2005–2006). Minden idők legjobb bajnoki helyezése az 1990–1991-es idény végén kiharcolt negyedik hely volt.

A mostani meseszerű szereplésnek – legyünk őszinték – nem volt semmiféle előzménye, jóllehet a jelenlegi szakvezető, a mexikói Javier Aguirre immár a negyedik idényét tölti a csapat élén, Spanyolországban merőben szokatlan módon. Azaz: az elnök, Francisco José Izco Ilundaín nyilvánvalóan elégedett lehetett a csapatot sorrendben a 12., a 13. és a 15. helyezésekre – azaz biztos bentmaradásra – vezénylő edzővel.

És ezzel megérkeztünk a klub életét nyolc évtizede meghatározó kulcsszóhoz, amely nem más, mint a "permanencia", azaz a bentmaradás.

Merthogy – akár hiszik, akár nem – Aguirre mester és Izco elnök úr még manapság is, amikor hat pont előnnyel telel a második helyen a csapat, csak ezt ismételgeti: "A rajt előtt negyvenkét pont összegyűjtését tűztük ki célul a csapat elé, ebből harmincnyolc már megvan, a maradék négyet már csak-csak megszerezzük…"

Pamplona városa, sőt az egész régió önfeledt mámorban töltötte az év végi ünnepeket, azonban – és ezt mindenki töredelmesen bevallja Navarrában – az augusztus óta tartó szép álom borult égből elővillanó napsugárként érte a helyi szurkolókat. Ugyanis nem volt semmi előzménye…

"Hogyan is gondolhattuk volna? Hiszen a nyáron eltávozott az egyik gólfelelős, Aloisi, aztán Chengue, Pablo García, a liga legkeményebb védekező középpályása pedig átszerződött a Real Madridba, s Unai Expósito is továbbállt. Érkezni meg csak az uruguayi ťPatoŤ Sosa, a ťKacsaŤ érkezett meg, no meg Ricardo kapus a Manchester United kispadjáról. És az első négy fordulót követően két győzelem mellett két vereséggel álltunk. De hirtelen beindult az úthenger, csupán egyszer kaptunk ki a további tizenhét fordulóban, igaz, a Camp Nouban elszenvedett három nulla jókora pofon volt. Ám ettől a Barcelonától ki lehet kapni…" – mondja kolléganőnk, María Vallejo, a pamplonai Diario de Navarra című napilap sportszerkesztője.

De vajon megfordul-e mostanság akár a szakírók, akár a szurkolók fejében, hogy a csapat befuthat a Bajnokok Ligája-helyek valamelyikére?

"Ó, ez még álomnak is szép lenne. Nem vagyok biztos benne, hogy megvan ehhez a képesség a csapatban. Természetesen most már álságos dolog a bentmaradásról szajkózni, nem hiszem, hogy bárki is elégedett lenne Navarrában, ha a szezon végén a még élvonalbeli tagságot jelentő tizenhetedik helyen végezne a gárda. Ugyanakkor attól tartok, a legjobb négy közé tartósan befurakodni, nos, ez egyelőre meghaladja a klub anyagi és szakmai erejét. Bár…"
Igen, ott van a bár. Az esély kötőszava. Javier Aguirre ugyanis csodát tett Pamplonában. A 47 éves tréner manapság alighanem a tartomány legnépszerűbb polgára.

"Javier Aguirre nem ismeretlen mifelénk, a nyolcvanhatos világbajnokság után, amelyen a mexikói válogatottat erősítette, eltöltött a csapatnál egy – nem túl sikeres – idényt. Aztán kétezer-kettőben az elnök úr kérésére visszatért. Előzőleg a mexikói válogatottat dirigálta huszonkilenc mérkőzésen, s a távol-keleti világbajnokság befejeztével távozott a posztjáról. Az a benyomásom, a csapattal együtt nőtt, fejlődött, s mára kiváló edző lett belőle" – vélekedik María Vallejo.

Nos, ez a kiváló edző a téli szünetben Davosban, a svájci Alpokban síelt családjával – feleségével és három gyermekével –, s készült a januári újrakezdésre. Legközelebb ugyanis szerdán, La Corunában, Király-kupa-mérkőzésen szerepel a csapat. ---- Egy minapi – a Diario de Navarra című napilapban megjelent – interjúban az Osasuna edzője, Javier Aguirre roppant őszintén vallott az Osasuna sikereiről.

– Karácsony és az új esztendő alkalmából szeretném megköszönni az olvasóknak azt a türelmet és szeretetet, amit három és fél éven keresztül tanúsítottak velem szemben. Tudom, nem volt könnyű: bukott emberként érkeztem vissza Pamplonába, hiszen tizenkilenc évvel ezelőtt játékosként bizony leszerepeltem. Ezért elsősorban az elnök úrnak tartozom köszönettel, amiért bízott bennem. Szép gesztus volt tőle, hogy a második idényem után szerződéshosszabbítást kínált, amikor pedig még az alsóházban tanyáztunk.

– Soha, senki nem bántotta a városban?
– Egyszer egy pasas odakiáltott a feleségemnek az El Sadar nézőterén: "Mexikóiak, takarodjatok haza!", de mentő körülménynek tekintem, hogy az illető kapatos volt. Ettől eltekintve mindenki aranyos volt. Még a helyi börtönbe is meghívtak a rabok, hogy tartsak nekik élménybeszámolót! Patxi Izco elnök úr elmesélte nekem, hogy két éve egy bizonyos klubelnök azt jósolta: velem kiesik az Osasuna a Primera Divisiónból. Mára ez a bizonyos elnök és csapata már nincs az élvonalban… Még egyszer köszönöm, hogy kitartottak mellettem, végtére is én vagyok az első mexikói edző a spanyol első osztályban.

– Mondja meg őszintén, számított rá, hogy kétezer-öt végén itt tart a csapat?
– Egyvalamit tudok: amikor Patxi Izco kétezer-kettő nyarán hívott, felvázolt előttem egy ambiciózus tervet. Olyan klubot akart faragni az Osasunából, amilyenné a Deportivo lett Lendoiro elnöksége, illetve Javier Irureta edzősége idején. Szerény, de erős, jól megalapozott csapat, BL-esélyekkel. Szisztematikusan haladunk ezen az úton, jóllehet a mostani eredmények engem is megleptek.

– Melyek az Osasuna erényei?
– Az, hogy negyedik éve irányítom a gárdát. Ismerjük egymás jó és rossz tulajdonságait. Tudjuk, bizonyos helyzetekben mire számíthatunk egymástól. Ennek a csapatnak van tartása, technikásak a játékosai, felépített a támadójátéka. Emlékezzen csak: amikor a Bernabéuban negyedóra múltán emberhátrányba kerültünk Patxi Punal kiállítása miatt, nem roppantunk össze. Tulajdonképpen győznünk kellett volna. Nem bekkeltünk: az egy egyet úgy értük el tíz emberrel, hogy ugyanannyi kapura lövésünk volt, mint a madridiaknak, azaz tíz. No de olyan rutinos alapemberekkel, mint Szavo Milosevics, a kameruni Pierre Achille Webo, az argentin Bernardo Romeo vagy a spanyol válogatott kapuját döngető Raúl García – minden cél megvalósítható.

– Mi volt a legnehezebb ebben a három és fél évben?
– Megszerezni, felhalmozni a tapasztalatokat. Most már más edző vagyok, százharminc élvonalbeli mérkőzéssel és húsz Király-kupa-meccsel a hátam mögött. Azelőtt mexikói tréner voltam, ami azért nem ugyanaz a szint. Ma már van önbizalmam a Primera Divisiónhoz, a világ talán legerősebb bajnokságához. ---- A CA Osasuna már minden létező klubrekordot megjavított azzal, hogy a 2005–2006-os bajnokságban eddig valamennyi – szám szerint kilenc – hazai mérkőzését (az aréna időközben nevet változtatott, szponzori megállapodás keretében El Sadar helyett immár a Navarrai Királyság Stadionjának hívják) megnyerte. A dicsőséges őszi-téli hadjárat során olyan sztárcsapatok kapituláltak Pamplonában, mint a Villarreal, az Athletic Bilbao vagy éppen az Atlético Madrid. A kilenc győztes meccs augusztustól karácsonyig: