Elsőkerék-meghajtásúak

Reprezentatív a minta, elvégre lapunk olvasói csak elenyésző részét képezik a labdarúgásról véleményt formálók táborának, ám él bennünk a gyanú, hogy ha a Nemzeti Sport globálisan hirdette volna meg szimpátiaszavazását, akkor is a Barcelona érdemelte volna ki "A világ legjobb csapata" címet.Merthogy Katalónia büszkesége páratlan történetének egyik legszebb korszakát éli meg. Minden megy, mint a karikacsapás, és leszámítva egykét malőrt (nem nyerte meg a Király-kupát, miként a BL-t sem), csupa mosolygás és jókedv az élet a Camp Nouban. Legalábbis nagy vonalakban, de azért így is irigykednek Madridban az ősi rivális Realnál. Érthető, elvégre mégiscsak az ő koncepciójuk, hogy a világ legjobb játékosait egy zászló alá verbuválva a világ legjobb csapatát építsék. Erre tessék, a radikális fővárosiak szemében már-már szakadár tartományban kevesebb pénzből olyan elitalakulatot hoztak össze, amelyben madridi mércével legfeljebb egy "galaktikus" – Ronaldinho – kapott helyet, a csapat mégis tündököl.BALHÉK, SZIGORÚAN A PÁLYÁN KÍVÜL

Mielőtt könny szökne a szemekbe, tegyük gyorsan tisztába: a barcelonai "kevesebb pénzről" álmodni sem mernek mondjuk Valenciában, pedig ott is van mit a tejbe aprítani. Ezenkívül azt is mondják, hogy a csillogás mögött a vezetőség csak a kirakatba teszi ki a demokráciát, igazából azonban Joan Laporta elnök egyszemélyes diktatúrája viszi előbbre az egyesületet. Tény, hogy voltak balhék. Sandro Rosell például kéz a kézben dicsőült meg Laporta mellett az elnök hatalomra jutásakor, elsősorban azért, mert ő csábította a klubhoz Ronaldinhót, de mihelyst megszilárdult a Barcelona helyzete, Laporta összerúgta vele a patkót, aminek csak egy vége lehetett: Rosellnek mennie kellett. De említhetnénk Laporta sógorát, Alejandro Echevarríát is, akit a családi kötelékek miatt a presidente beemelt a vezető grémiumba, mire kiderült róla, hogy a francói államrendszer értékeit valló alapítvány meghatározó tagja volt. Nagyobb szentségtörést arrafelé nehezen képzelhető el, ám miután a rokon vette kalapját, az elnök alatt meg sem ingott a bársonyszék.

De most nem "A világ legjobban szervezett egyesületéről" van szó, hanem egy labdarúgócsapatról, amely 2005-ben kivágta a rezet. Mégpedig igen látványosan. Először is adva van egy edző, Frank Rijkaard, aki tökéletes párost alkot Henk Ten Catéval, és a regimentnyi klasszissal szintén megtalálta a közös hangot. Az elmúlt esztendőben éppen a harmónia jellemezte a Barca játékát, ami elsőre a jó futballisták érdemének is tekinthető, ám elég egy pillantást vetni a már említett Real Madridra, máris kiderül, hogy bizony nem árt, ha valaki behangolja a zenészeket.

ALAPOZÁSBÓL IS JELES

Ez az alap. Ezután jönnek a játékosok, akik, ha értik a sémát, ledózerolják az ellenfelet. Márpedig a barcelonaiak dózeroltak tavaly. A csapat finoman szólva is elsőkerék-meghajtású, de azért egy-két jó szó megilleti a védelmet, sőt még Victor Valdés kapust is, aki az előző évad végén elnyerte a legkevesebb gólt kapó kapusnak járó Zamora-díjat. Szóval, a védelem: alappillére Carles Puyol. A leginkább pulikutyára hasonlító csapatkapitány védő létére kifejezetten technikás játékos, de nem megy a szomszédba egy kis keménykedésért sem. Tavaly ő játszotta a legtöbb percet gránátvörös-kék szerelésben. A többiek helyzete távolról sem ennyire biztos (leszámítva talán Gio van Bronckhorstot), ami néha vitákat szül. Sokan kutyaütőnek tartják Oleguert, aki időnként kiszorítja a jobb bekk helyéről Bellettit, Edmilson hol védőt, hol védekező középpályást alakít, Rafa Márquezzel egyetemben. Egyszóval a védelem állandó körforgásban van Puyol körül, de egyelőre célravezetőnek tűnik a belső versengés.

Előrébb viszont tökéletesen megérett a csapat. Lépcsőzetesen haladva így néz ki a húzó ötös: Xavi világklasszis teljesítményt nyújtva játszott a szűrő, szervező poszton, míg december elején el nem szakadt a keresztszalagja (úgy néz ki, ez a Barca keresztje, az előző évadban többen is kidőltek súlyos sérülés miatt, igaz, Motta, Edmilson, Gabri, Larsson együttvéve tesz ki egy Xavit). Deco egy sorral előrébb már inkább a támadások befejezését készítette elő (nemegyszer maga is betalált), és ugyan nem csillogott annyira, mint a Portóban, "élettere" Ronaldinho jelenléte ellenére sem szűkült, ami kifejezetten edzői érdem.

MEGÁLLÍTHATATLAN VOLT A TRIDENTE

És akkor a tridente, azaz a csatárhármas! Ronaldinhót nem kell bemutatni: minden egyéni díjat besöpört 2005-ben, egyszerűen, mert valóban ő volt a mögöttünk hagyott esztendő legjobbja. Rijkaard szabad kezet (lábat) adott neki a támadások megkomponálásában, ennél jobbat pedig nem is tehetett volna egy brazillal.

Felszabadultan, letörölhetetlen vigyorral az arcán Ronaldinho voltaképpen a cselezési tudományát csiszolta az elmúlt évben, a többi ment magától. Országos cimborájának, Samuel Eto'ónak pedig csak a szája nagy (őrá nem vonatkozik a rotációs szisztéma és a többi), de mihelyt kilép a gyepre, az alázat mintaképe, amit manapság gólokban mérnek. A kameruni esetében vékaszám. Persze érthető a szájhősködése, hiszen mást sem hall a Camp Nou öltözőjében, mint hogy menynyire jó lesz a világbajnokság, amelyről ő történetesen lemarad, miközben a mundér becsületét meg kell védeni. És végül a kis Leo Messi, aki csak az ősszel verekedte be magát a kezdőbe Ludovic Giulyt száműzve a padra. Amolyan oroszlánkölyök, nem szállt el magától, mert ifjúsági vb-t nyert Argentínának és mert Katalónia a lábai előtt hever, de azért a pályán kiereszti a körmeit.

Elnézve ezt a garnitúrát, nem lenne meglepő, ha 2007 elején ismét Barcelonáról írnánk ezen az oldalon.

FÚTBOL CLUB BARCELONA
Ország: Spanyolország
Alapítási év: 1899
Szín: gránátvörös-kék
Elnök: Joan Laporta (2003 óta)
Éves költségvetés: 240 millió euró
Stadion: Camp Nou (98 600 néző)
Legnagyobb sikerei: 17x spanyol bajnok, 24x Spanyol Kupa-győztes, 6x spanyol Szuperkupa-győztes, BL-győztes, 4x KEK-győztes, 3x VVK- (UEFA-kupa) győztes, 2x európai Szuperkupa-győztes

---- A ---- A