Torinóra készül, de Pekingről álmodik

Leila persze sportcsaládba született – tizennégy évviel idősebb nővére ritmikus gimnasztikában volt magyar bajnok –, a papa pedig, amellett, hogy a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottságban alelnöki tisztséget tölt be. Az ember azt hinné, ilyen háttérrel csak megszületni volt nehéz.
„Éppen fordítva igaz – mondta Gyenesei Leila. – Tagadhatatlan, zökkenőmentesebb volt a fejlődésem, mintha átlagos családba születek, ám be kell vallanom: világéletemben azért küzdöttem, hogy önmagamért fogadjanak el, ne pedig azért, mert az apám lánya vagyok. Jóllehet rajongásig imádom édesapámat, időnként jobban szeretném, ha egy-egy verseny előtt senki sem tudná, honnan érkeztem.”

Túlzott érzékenység, gondolhatná az ember, s talán van is benne valami, hiszen kevés sportolót zavarna a kedvező szülői háttér. Azonban Észtország délkeleti csücskében, Otepääben, Tartu és Vöru városa között aligha számít, hogy honnan származik a 19 éves, fotómodell alkatú és külsejű magyar lány.
„Valga – itt van Otepää – és Somogy testvérmegye, így kerültem kapcsolatba az ottaniakkal, konkrétam Kalmer Tramm mesteredzővel, az észt válogatott szakvezetőjével. Otepää az olimpiai és világbajnok észt női sífutók felkészülési műhelye, 2003 óta járok ide. De nem ám csak télen! 2005-ben a nyári alapozási időszakban ezerhatszáz kilométert tettem meg Otepääbe görsível, ami rengeteget segített a technikai hiányosságaim pótlásában. Aztán Bulgáriában, magaslati edzőtáborban folytattam a felkészülést, de ott is az észtekkel együtt.”

A másik edzőközpont, amely számításba jöhet nyáron és ősszel is, a dachsteini gleccser Stájerországban.
„Szeptemberben és októberben kétszer tizennégy napot edzettem itt magyar edzőim irányításával, de a szintén ott készülő észt válogatott szakembereinek közreműködésével. Itt az olimpiai bajnok észt Kristina Smigunnal gyakorolhattam együtt, mondanom sem kell, lelkileg mekkora többletet jelent az ilyen műhelymunka. Pláne, hogy az észt szakemberek azt is felajánlották, ha kijutok az olimpiára, vállalják síléceim vakszolását, mint ahogy ezt a már lezajlott és a soron következő Világkupa-versenyeken is megtették, megteszik. Mi több, nyolc pár vadonatúj Fischer versenylécet is kaptam tőlük ajándékba. Azóta bekerültem a Fischer cég támogatottjainak körébe.”

No meg az észt sportsajtó látókörébe. Itt van előttünk a Postmees – a legnagyobb példányszámú észtországi, észt nyelvű napilap január 6-i száma. A sportrovatban féloldalas cikk Picurival – merthogy a szülei és a barátai így hívják –, láthatóan valamely trópusi vagy szubtrópusi vidéken készült fotóval illusztrálva.
„Ó, ez a felvétel még két-ezer-négyben készült egy ciprusi edzőtáborban, amikor még triatlonoztam is, innen a kissé lenge öltözék. Tény, hogy meglepett az észt újságírók érdeklődése, amibe nyilván belejátszott, hogy talán az átlagosnál valamelyest dekoratívabb vagyok.”
Aki napjaink legjobb magyar sífutó hölgyével beszélget, s nem vak vagy gyengénlátó, nem kerülheti meg a kérdést: vajon nem csábítja-e a 19 éves, elsőéves egyetemista lányt a szépségipar, a modellkedés?

„Még véletlenül sem. A legkomolyabban mondom: cseppet sem izgat a fotómodell-karrier lehetősége. Hogy miért nem? Csak azért, mert a külsejét mindenki adottságként kapja, szépnek lenni ugyanúgy nem dicsőség, mint ahogy az ellenkezője sem szégyen. Amiről mostanában álmodozom, egészen más. Nem is igen merem kimondani, még az olvasó véletlenül azt hinné, hogy ajánlkozom, nyomulok.”

Persze azért hosszas szabódást követően csak kibújik a szög a zsákból: Leila legtitkosabb vágya, hogy egyszer téli olimpián ő vihesse a magyar küldöttség lobogóját a megnyitóünnepségen. Ha alaposan utánaszámolunk, ez az olimpia csak a torinói lehet, mert a jövő már egyértelműen az öttusáé!
„Legalábbis terveim szerint. Évek óta tudatosan készülök erre a szép összetett sportágra, a triatlont is azért műveltem, hogy a két fizikai számban, az úszásban és a futásban a világ legjobbjai közé küzdjem be magam. A másik három közül a lövészet megy a legjobban, százhetvenöt körre már most képes vagyok, ez a nemzetközi mezőnyben sem olyan rossz, sőt. A párbajtőrvívást a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győzőnél, a Honvédban tanulom, ami pedig a lovaglást illeti, már a száztíz centis akadályokat is át tudom ugratni. Úgy érzem, két olimpiai ciklus simán bennem van.”
Egyelőre azonban Torino fontosabb, mint Peking vagy London.

„A triatlonban megszerzett állóképességemben és akaraterőmben bízom. Szeptember vége óta már több mint háromezer kilométert futottam havon is. Október huszonkettedike és január tizedike között Németországban, Finnországban, Norvégiában, Olaszországban, Észtországban és Csehországban tíz versenyen vettem részt, és tizennyolc versenyszámban álltam rajthoz. Ehhez jön január végén Szlovéniában a junior-világbajnokság, majd februárban az olimpia, ahová hatodikán utazom ki.”

A magyar női sífutók 82 év alatt ritkán és csak néhányan vívták ki az indulás jogát. Az 1924-es, Chamonix-ben rendezett első téli olimpia óta mindössze öt alkalommal, 1960-ban, 1964-ben, 1968-ban, 1992-ben és 2002-ben összesen hat magyar női sífutó indulhatott az ötkarikás játékokon.
A hetedik egy 19 éves polihisztor lesz, a kaposvári Ezredév utcából.