Ketten megfelelő szinten

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2006.01.28. 02:26
Címkék
Tizenhét ország atlétái álltak rajthoz pénteken a Danubius Hotels nemzetközi fedett pályás versenyen a Puskás Ferenc Stadion kertjében felállított téli sátorban. Bár a nézőknek nemigen jut hely az atléták ideiglenes otthonában, a pályán mégis kitűnő hangulat uralkodott. Különösen azért, mert jól kezdtek a magyarok: női rúdugrásban Molnár Krisztina a 445 centis fedett pályás világbajnoki kiküldetési szintet könnyedén teljesítette.
Ezúttal nem kellett aggódnia, könnyedén, levegősen röppent át a fedett pályás egyéni csúcsa felett, ám mégsem ujjongott, előre tekintett, és 455 centiméterre emeltetett.„Megvan!” – kiabálta a hangosbemondó, de nem így lett. Molnár lefelé estében lehúzta a lécet. A következő két kísérleténél hasonlóan magasra lendült, de ismét rossz helyen.„Talán túlzottan akartam – mondta a versenyt követően. – Nem baj, örülök, hogy négy év után végre ismét négyszázötven fölé repültem. Az edzések alapján tudtam, hogy a világbajnoki kiküldetési szint meglesz, annak elérésekor mégis megkönnyebbültem. Most már jöhet a folytatás, remélem, vasárnap Karlsruhében a négyszázötven is menni fog.”A magasugró Győrffy Dóra is remekelt. Sérülések és műtét után végre újra a régi, 194 centiméterrel ő is teljesítette a fedett pályás világbajnoki kiküldetési szintet. Ezt követően azonban nem ugrott tovább.„A múlt héten a csehországi versenyemen száznyolcvanhét centiméterig jutottam el, ami megijesztett – mondta a DSC versenyzője. – Elhatároztam, hogy most bátran nekifutok, elugrom, lesz, ami lesz. Nagyon eltökélt voltam, így az sem befolyásolt, hogy más versenyzők többször elém futottak. Azért nem folytattam a versenyt, mert az év eleji kisebb sérüléseim után nem akartam kockáztatni. Másfél hónap van a világbajnokságig, lassan haladok előre, úgy érzem, esélyem van rá, hogy világversenyen ismét jól szerepeljek.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik