Egy borász megvalósult álma

Jíri Hamza állítólag igen jó borokat termel – mielőtt valaki rávágná, hogy ez ostobaság, mert azon a szélességi körön, a hűvös Morvaországban meg sem terem a szőlő, szeretnénk igazolni: igenis kiterjedt szőlőültetvények borítják a Brno előtti dombok déli lankáit, a Pozsony felől kanyargó autópályáról nézve.
Szóval, ez a nehezen megkedvelhető, de a hozzá közel állókkal felszabadultan mulatni is képes, remek menedzser jó tíz éve munkálkodik azon, hogy a Gambrinust (minő stílustörés: egy borász csapatának szponzora éppen a híres-neves helyi sörmárka...) földrészünk legjobb, legsikeresebb női kosárlabda-klubcsapatává erősítse. Azt, hogy a legjobb legyen, már korábban elérte – a hozzáértők szemében már évek óta a Jan Bobrovsky dirigálta együttes Európa legstílusosabban, leghatékonyabban kosarazó női alakulata –, ám a csúcsra ,,hivatalosan” csak most vasárnap sikerült feljutniuk a brnóiaknak.

Mindig bízzál önmagadban

Nem biztos, hogy Bobrovsky edző a földkerekség legkorszerűbben gondolkodó, a divatos áramlatokkal naprakészen tisztában lévő szakembere – hogy mást ne mondjunk, a csehen kívül semmilyen más nyelven sem beszél egy kukkot sem, az egykori válogatott centert messziről inkább néznénk az ötvenes évekből ittragadt vidéki párttitkárnak, mint Európa legnagyszerűbb női kosárlabdacsapata „örökös” edzőjének –, ám hogy nála rend van, az holtbiztos. És nem csak rend. Példának okáért alakulatának olyan pazar a kondíciója, hogy játékosai az irányító Hana Machová vezérletével mindenkit lefutnak a parkettről.

Roppant egyszerű kosárlabdát játszik a Bobrovsky-csapat: a centerek (Petra Kulichová, DeLisha Milton) vagy a szintén 190 centi körüli bedobók és hátvédek (Eva Vitecková, Jana Veselá, Ivana Vecerová) leszedik a lepattanót, odaadják Machovának, és ő eszeveszett tempóban elkezd rohanni. Törvényszerűen létrejön a létszámfölényes helyzet, a colos bedobók már fel is értek a triplavonalhoz, és vagy Vitecková, vagy Veselá értékesíti a számára ziccernek számító, zavartalan hármast.

Ez az alapjáték. Ha nem megy, olyan hátvéd jön be, aki mindenhol másutt a kezdő ötös tagja lenne a Ruzomberokkal az ezredfordulón kétszeres Euroliga-győztes szlovák Zuzana Zirková, aki később Sopronban is megfordult, és honfitársa, a szintén rózsahegyi, szintén kétszeres euroligás első Alena Kovácová, a kissé duci cserecenter. Amikor pedig végképp minden kötél szakad – mint például vasárnap, a negyedik negyed kezdetén, 46–44-es, kritikus állásnál –, érkezik Nykesha Sales, a megoldóember. Mint Wolf a Ponyvaregény című filmben. S mindent megold.

Nem árt tudni: Sales a Bourges elleni negyeddöntő három mérkőzéséből kettőn nullapontos (!) volt, és a final four első napján, valamint a Szamara elleni mérkőzés első három negyedében sem remekelt. Nem hinném, hogy volt ember a csarnokban, aki számított az amerikai hölgy 16 pontos robbanására.

A főszereplő nem lepődött meg magán

Illetve egyvalaki nem lepődött meg. Nykesha Sales.
,,Játszottam már néhány meleg meccset életemben – mondta Nykesha Sales. – Például a UConn színeiben, az egyetemi bajnokságban, aztán az Orlando és a Connecticut WNBA-csapatában. Vagy éppen a hat All Star-meccsemen, merthogy hatszoros All Star-vagyok a WNBA-ben. Mondom, pillanatnyi kétségem sem volt afelől, hogy ha Bobrovsky edző beküld a pályára, a maximumot nyújtom. Bíztam önmagamban. Nekünk az Egyesült Államokban attól kezdve, hogy öntudatra ébredünk, ezt sulykolják a fejünkbe. Mindig bízzunk önmagunkban, az elvégzett munkában.”

Dollárszázezrek tíz jó percért

Sales tízperces varázslata valóban egyedülálló az Euroliga történetében. S amikor ennek az egyetlen negyednek a történéseit idézzük fel, szörnyű igazság kezd körvonalazódni. Az, hogy végső soron mégiscsak minden a pénzről szól. Még akkor is, ha vasárnap nem a leggazdagabb, még csak nem is a második leggazdagabb csapat kapitánya emelhette magasba a trófeát.
Tudniillik ahhoz nem kevés pénz kell, hogy egy játékost – jelen esetben Nykesha Salest – egy klub csak azért foglalkoztasson egy teljes évadon keresztül, vélelmezhetően jóval több mint százezer dollárért, hogy nyolc hónapos semmittevés után majd a nagydöntő utolsó tíz percében egymaga elrendezze az Euroliga sorsát.

,,Sajnos ezt a fajta luxust mi még nem engedhetjük meg magunknak – mondta Rátgéber László, a kilencszeres magyar bajnok MiZo Pécs szakvezetője, aki másodedzője, Fűzy Ákos és a klubigazgató Rózsa Gábor társaságában ott volt a vasárnapi, brnói finálén. – A cseheknél Vecerová, Zirková, Kovácová, Sales a kispadról ugrik be, a brnóiak gyakorlatilag úgy tudják végigrohanni a negyven percet, hogy egyetlen pillanatra sem esik a játékuk minősége. Nálunk centerben a tizennyolc éves Kátya Liszina és a nem sokkal idősebb, éppen hogy felgyógyuló Vajda Anna a beugró, bedobóban pedig a szintén tinédzser Bujdosó Nóra. Akkor miről beszélünk? Nem szeretem hangsúlyozni, de csak én tudom, mekkora bravúr tőlünk, hogy évről évre ott vagyunk a final four küszöbén. Sőt három alkalommal már a küszöbét is átléptük.”

Nem minden a pénz
Az idei Euroliga négyes döntő csapatainak költségvetése a 2005–2006-ös évadban:
Lietuvos Telekomas Vilnius: 1.2 millió euró (320 millió forint)
Gambrinus Sika Brno: 1.7 millió euró (450 millió forint)
US Valenciennes Olympic: 2.5 millió euró (670 millió forint)
VBM-SGAU Szamara: 3 millió euró (800 millió forint) ---- S ---- N