A tizedik ízei, pezsgővel

Az utóbbi négy idényben megszakítás nélkül – kétszer az MKB-Euroleasing, egyszer-egyszer a Soproni Postás és a Szolnoki MÁV-Coop ellen – diadalmaskodó pécsiek győzelmi koreográfiája – kisebb-nagyobb variációkkal – hasonló. A helyszín a Széchenyi tér, olykor a városháza erkélyéről locsolják a pezsgőt, máskor a Palatinus Szállóban, megint máskor (mint most is) a Mecsek oldalában, a Tettye étteremben tartják a bankettet. A végállomás pedig rendszerint a Pepita diszkó, korábban az Elefántos étterem, de útba ejtik a valamikori B–52-es (manapság már csak B) tánccsarnokot is.

Persze – mivel múlnak az évek, és felnőnek a gyerekek – szó sincs egyhangúságról. Szerdára virradó éjjel például Rátgéber László vezetőedző, nyolcéves nagyfia, Lacika vállát átkarolva, ekként szólt a dzsámi előtti térséget megtöltő sokasághoz a jupiterlámpák kereszttüzében: „Reszkessenek az ellenfelek, ezentúl nemcsak velem, hanem még egy Rátgéber Lászlóval kell szembesülniük!” Toller László polgármester fekete-fehér sállal a nyakában fordult a tömeghez, ő a 2010-es női világbajnokság rendezésének megpályázásával kecsegtette a rajongókat. Vickie Johnson azt ígérte, ősszel visszatér, Albena Branzova magyarul mondta a szurkolóknak: „Szeretlek benneteket!”, Iványi Dalma csapatkapitány, a döntő legértékesebb játékosa, azaz MVP-je alig-alig talált szavakat nyolcadik magyar bajnoki aranyérme megünnepléséhez.

Branzova, a csapat legrutinosabb és egyik legtekintélyesebb klasszisa negyedik idényét fejezte be a Mecsekalján, és – talán erre maga sem számított 2002 nyarán, amikor ideszerződött – mind a négyet bajnoki aranyéremmel koronázta meg. „Őszinte leszek: az első idényem után egyetlen huncut levában sem fogadtam volna arra, hogy végül minimum négy évet játszom ebben a csapatban – magyarázta a csinos centerhölgy, aki június 17-én Szófiában kel egybe vőlegényével, Dimitarral. – Kezdetben Rátgébert is különös fickónak találtam, és bár nem éreztem magam rosszul a Mecsekalján, úgy tekintettem Pécsre mint hosszú és kacskaringós profi pályafutásom egyik állomására a sok közül.”

Aztán az első szezont követte a második, majd a harmadik, és lassan elérkeztünk a mába: „Egyik siker követte a másikat, az Euroligában is kétszer eljutottunk a final fourba, az edzőnkről pedig szép lassan kiderült, legalábbis számomra, mert a régebbi játékosok talán már tudták, hogy milyen nagyszerű szakember. Meg ember. Hozzáteszem: Laci is sokat változott e négy év során, és anélkül, hogy megítélném, tudnia kell: ma minden téren különb, mint négy éve volt. Szakmailag, emberileg egyaránt. És ez a pozitív változás nagyban hozzájárult a maradásomhoz.”

De vajon Albena nyakába kerül-e az ötödik magyar bajnoki aranyérem is pécsi színekben?

„E pillanatban semmi biztosat nem mondhatok – válaszolta a női bajnokság legidősebb játékosa. – Nem titok, jól érzem magam a városban, de annak idején Brazíliában sem szenvedtem, akadnak még kellemes helyek a nagyvilágban. Van egy kis elmaradása a klubnak a fizetés terén, ha nem marad adósom, és a következő szezonra is jó pénzt kínál, akkor talán maradok. De senkit sem akarok áltatni: ha máshonnan jobb ajánlat érkezik, akkor oda megyek játszani. Hivatásos kosaras vagyok, ráadásul üzleti vállalkozásba kezdtem Szófiában, minden dollárra vagy éppen euróra égető szükségem van. Az esküvőmre egyébként valamennyi játékost és vezetőt meghívtam, és bízom benne, többen el is tudnak jönni.” ---- Vickie Johnson – vagy rajongóinak és társainak V. J. – hazájában, az Egyesült Államokban már eddig is legenda volt, most Pécsett is azzá vált.

„Feledhetetlen élményekkel gazdagodtam ebben az országban, amelyről szinte semmit sem tudtam, mielőtt tavaly nyáron Pécsre szerződtem volna – áradozott a 34 éves amerikai sztár, akit beválasztottak a WNBA kilencéves történetének legjobbjai közé. – Nekem, a tapasztalt profinak, és jól tudom, a profi sokak szemében a zsoldos szinonimája, pályafutásom befejező szakaszában kellett olyan érzésekkel szembesülnöm, hogy nem akarok elmenni attól a csapattól, amelyet egy idényen keresztül szolgáltam. Ígérem, visszajövök szeptemberben, ha vége a szezonnak a tengerentúlon, és persze ha meg tudunk egyezni a folytatásról. Izgalmas közeg számomra az európai kosárlabda, és ezen belül a magyar bajnokság. Számos amerikai kosarassal megesett, hogy képtelen volt átállni az európai játékstílusra, és fordítva is megtörtént ugyanez: az öreg kontinens sztárjai csődöt mondtak a WNBA-ben. Amerikában sokkal gyorsabb, ha úgy tetszik, olykor kapkodóbb a csapatok harcmodora, nincs akkora jelentősége egy elhibázott helyzetnek, az egyéni képességekre építenek az edzők, az egy-egyezés dominál. Európában igazi csapatjátékot játszanak az együttesek, és a Pécs még ezen belül is a lehető legkollektívabb stílust követi. Itt tanultam meg végképp, hogy az Egyesült Államok határain kívül is létezik kosárlabda, sőt nem is akármilyen!” ---- Iványi Dalmával szerda délelőtt törzshelyén, a Szent György panzió zöld asztala mellett beszélgettünk.

„Várom a repülőjegyet a San Antonio Silver Starstól, szombaton vagy vasárnap utazom a tengerentúlra, ha minden jól megy, már az új pécsi repülőtérről, persze átszállással – mondta a csapatkapitány. – Elterjedt, hogy V. J.-nek, és nekem kilencszáz dollárt kell fizetnünk minden egyes napért, amennyivel május elseje után érkezünk meg WNBA-csapatunkhoz. Nos, Vickie-re ez valóban érvényes, neki ilyen a szerződése, az enyémben azonban nincs ilyen záradék, szerencsére. A szezon egyébként május huszadikán kezdődik, az előkészületi meccsekről lemaradok, ám sebaj, játékostársaim többségét jól ismerem már, és az edzőnk, Dan Hughes is ismerős tavalyról. V. J. is csapattársam lesz, miként Chantelle Anderson, aki korábban már játszott Pécsett. De a nagyszerű lengyel bedobó, Agnieszka Bibrzycka sem ismeretlen, azaz remek kis csapatunk lehet. Őszintén szólva nem izgat túlzottan, mennyi játéklehetőséget kapok, terveim szerint ez az utolsó idényem a WNBA-ben, sokkal inkább egy számomra kedves kultúrkörbe tett kirándulásnak, semmint véresen komoly kosárlabdának tekintem a tengerentúli vendégszereplést.”