Oh, Sola mííío!

Profán gondolat: hogyan oldják meg, ha valamelyiküknek ki kell mennie?!A főszurkoló úriember fejét rózsaszínű (pink? magenta?) paróka díszíti, az első sor a ritmusszekcióé, öten kisdobot pergetnek, a hatodik a nagydobot püföli elementáris erővel – most még. (Később, az események hatására, visszavesz a lendületből.)A házigazdák fanatikusait egy aranyszínű Gullit-parókával díszített fiatalember dirigálja, ők sokkal többen vannak, igaz, nagyobb területet is kaptak a rendezőktől.A szemközti oldal a decens drukkereké, jól öltözött urak és hölgyek biztatják kedvenceiket abszolút szalonképesen. Az első sorban nem mást fedezek fel, mint Fejér Miklóst, a legendás vendéglőst, a Régi Sipos gazdáját.
„Hogy mióta szurkolok a Veszprémnek? Kérlek szépen, én a kézilabdának szurkolok, pontosan ötvenhárom esztendeje. Akkor, 1953-ban ismertem meg későbbi feleségemet a csepeli sportcsarnokban egy kézilabdameccsen, s azóta tart a szerelem. A sportággal és az asszonnyal is…”

Befutnak a csapatok a parkettre, Nenad Puljezevics és Szente Gábor, a két szegedi portás összeérinti az öklét, kapusnyelven ez azt jelenti: jó szerencsét! A műsorközlő egyenként mutatja be a játékosokat, amikor a hazaiakhoz ér, hangrobbanás rázza meg a csarnokot. Lehetnek vagy háromezren – persze nem hivatalosan –, teljesen indokoltnak tűnik Puljezevics gesztusa: keresztet vet, s felnéz a mennyezetre, amikor elfoglalja helyét a kapuban. Bizony, az égiek támogatása nélkül itt kevés esélye van a mindenkori vendégcsapatnak.

Olyannyira, hogy az utóbbi huszonöt évben csupán egyszer tudott bajnokin nyerni a Szeged Veszprémben, harminchárom vereséggel szemben!

Közben Cseh „Lacika” siet el mellettem, vegyesúszó-világbajnokunké a kezdő dobás dicsősége, arca csak úgy sugárzik a felfokozott várakozástól.

„A Veszprémnek drukkolok, Kovács Norbi úszótársam a felelős ezért, ugyanis ő balatonfüredi, s ő szoktatott rá a meccsre járásra. Gál Gyula és Pásztor István a két kedvencem, bízom benne, hogy az ő jó játékuk is hozzájárul majd a hazai győzelemhez!”

Lacinak lottóznia kellene, olyan érzékkel lát a jövőbe: a Veszprém fölényesen nyeri meg a bajnoki döntő utolsó mérkőzését, s a mezőny egyik legjobbját Gál Gyulának hívják!

De ne siessünk előre, 5–4-ig úgy-ahogy tartja a lépést a vendég, habár már ekkor is szembetűnő a hazaiak gyilkos védekezése és Vlado Sola kapus kirobbanó formája.

Pedig senki sem szólhatna egy szót sem, ha a 38. életévét taposó horvát olimpiai és világbajnok nem vállalná a játékot. Felesége nagybeteg, Sola egy hetet otthon töltött Zágrábban, alig edzett az elmúlt napokban, arcán is látni, súlyos gondok emésztik. Mégis ott áll a vártán, azaz a kapuban, és megbabonázza az ellenfelet. Heteseket hárít, hálószaggató bombákat üt ki, s olyannyira elbizonytalanítja Mezei Richárdot, hogy a szegedi óriás ajtó-ablak helyzetben lövés helyett ejt – a léc tetejére.

A falak telis-tele reklámfeliratokkal, az egyik molinó a Nyugalom Kft.-t népszerűsíti. Az ördög tudja, miben utazik ez a vállalkozás, de ha Seduxenben, most elkelne egy szakajtóval az idegcsillapítóból.

Például Nenad Perunicsicsnek, a vendégek óriásának. Szinte felrobban a feszültségtől, aztán amikor egy ütközésnél Pérez Carlosszal, vagyis hát Pérez „Karcsival” találkozik, a kubaiból magyarrá lett veszprémi hanyatt vágja magát, a bíró meg felmutatja a piros lapot az Oscar-díjas mutatvány hitelességét megkérdőjelező szerb átlövőnek. Perunicsics majdnem felfalja a játékvezetőket, végül sikerül letuszkolni a pályáról. Amikor Solához ér, a barikád ellenkező oldalán álló szerb és horvát klasszis elmosolyodik, átölelik egymást, s ezzel a pillanat alatt megszelídülnek a gyilkos indulatok.

Érthető, akkorra ugyanis eldőlt a meccs s a bajnoki cím sorsa. 24–16-ra vezet már a Veszprém, Gál olykor a háta mögött dobálja a gólokat, Iváncsik Gergő ejt, ível, cunderezik, a Bjarte Myrhol, Ivan Lapcsevics, Jevgenyij Lusnyikov, Pérez Carlos összetételű középső védelmi fal pedig gyakorlatilag átlőhetetlen.

Aztán amikor Lusnyikov, a védekezőspecialista labdát szerez, és egy lépegető exkavátor eleganciájával megindul a szegedi kapu felé, olyasmit lát a háromezer néző, amihez foghatót csak nagyon ritkán. Lusnyikov előnye öt-hat méter, ám a levegő párás, a labda csúszik. Sebaj, az orosz gólem (203 centi, 110 kiló) futás közben (!) beletörli mindkét tenyerét a rövidnadrágjába, majd az akkurátusan megszárított kézzel bevarrja a bőrgolyót Puljezevics hálójába!

Tízgólos előnynél (26–16) rázendít a hazai fúvós szekció is, Sola leül a kispadra, honfitársa, Zdravko Zovko edző megengedheti már azt a luxust, hogy pihenőt adjon utolsó veszprémi mérkőzését játszó nyerő emberének. Pásztor átöleli, megcsókolja, egymásra kacsint a két veterán.

Az ünneplés intenzitása minden képzeletet felülmúl, pedig a tudósító pécsi kosaras örömmámorokon edződött – az sem kutya… A hazai kórust egy aprócska középkorú férfi vezényli, bizonyos Szabó Ferenc, a klubhűség mintaképe.

„Ötvenöt éves vagyok, amióta megalakult a csapat, 1977-ben, a szurkolója vagyok. Mindenhová elkísérem a fiúkat, 1990 óta, amióta, ugye, lehet, külföldre is. Miénk a világ legjobb szurkolótábora, ha nem is a legnépesebb, Zágrábban például tizenötezer tagú a kemény mag! Sola? Minden idők legnagyobb kapusa, amit ebben a lelkiállapotban véghezvitt, arra nem találok szavakat. Már most elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ez volt Veszprémben a búcsúmeccse…”

Odakint, a csarnok háta mögött egy csoport szegedi fiatal vár a busz indulására. Ha azt mondom, nem vidámak, még visszafogottan fogalmazok. Egyikük, bizonyos Zsolt, a bírókat szidja, statisztikai adatokat citál, menynyivel több hétméterest és kiállítást ítéltek a Veszprém javára, mint a Szegedére. Péter azt mondja, igaza van a nekik címzett veszprémi kórusnak, mely szerint „Sose lesztek bajnokok!” Igen, mert a szövetség nem engedi… Attila nagyokat bólogat…

Egy kis összeesküvés-elméletért egyetlen igazi szurkoló sem megy a szomszédba…

Eközben elöl, a főbejáratnál autogramra ácsingóznak a veszprémi gyerekek, egy nyolcévesforma kislány bátran ki is vágja: „Köves Laurának hívnak, és Gál Gyula a kedvencem!”

Mit mondjak: ezen a délutánon nincs egyedül ezzel…