„Egy ország szeretetét érzem”

– Volt ünneplés az Európa-bajnoki érem után?
– Nem vagyok igazán bulizós típus, inkább úgy ünnepeltem, hogy a lehető legtöbb időt töltöttem a barátaimmal. Jobban szeretem a csendes „beülős” szórakozóhelyeket, mint a diszkót, vagy a házibulit. A családban persze volt bőgés, a nagy örömtől, de ez így természetes.

– Hallom, hogy újabban nem csak a férfiak fordulnak meg Ön után az utcán…
– Az Európa-bajnokság előtt nem ismertek fel az utcán, azóta viszont naponta többször megszólítanak. Gyakran hallom a hátam mögött a pusmogást: „ő az, ő a Barta Nóra.” A minap egy idős néni szúrt ki magának, vagy ötven méterről, de a lehető legkülönbözőbb helyeken szólítanak meg. Biliárdozni voltunk a toronyugró Mátyás Melindával, odajött pár fiú és megkérdezték, hogy honnan ismernek, mire mondtuk, hogy műugrók vagyunk. Persze egyből beugrott nekik, és gratuláltak. Most úgy érzem az elmúlt egy hónapban egy ország megszeretett.

– Hódolókból gondolom eddig sem volt hiány, kicsit sem terhes a népszerűség?
– Egyáltalán nem. Nagyon jól esik, de a fiúkról egyelőre ne beszéljünk.

– Hogyhogy?
– Amíg nem dől el, hol folytatom, kerülöm a komoly kapcsolatot.

– Helyben vagyunk. Mindenek előtt Amerika felé veszi az irányt…
– Három hónap edzőtábor vár rám a houstoni egyetemen, ahol a zimbabwei születésű Jane Figureido fog foglalkozni velem. Ő, sokak mellett korábban annak a Julia Pakalinának is az edzője volt, aki szinte mindent megnyert, de itt edzett egy időben az olasz Tanja Cagnotto is, akivel már ifista korunk óta nagy csatákat vívunk.

– Szakmailag úgy tűnik nagyon helyes a döntés. Miért csak három hónap?
– A legfontosabb, hogy fejlődjek, ha bármi miatt visszaesne a teljesítményem, akkor nem maradok kint, pedig az egyetem tárt karokkal vár.

– Hogy áll az angollal?
– Meg tudom értetni magam angolul és általában azt is megértem, amit mondanak nekem, de egy nyelvtani teszten biztos megbuknék. Szerencsére a bátyám, aki annak idején szintén tanult az Államokban, sokat segít. A három hónap alatt a nyelvet is gyakorolhatom, hiszen egyedül leszek kint, egy négy gyermekes műugró családnál, tehát nem lesz más választásom, mint minél jobban megtanulni angolul.

– Jól sejtem, ha minden jól alakul, akkor irány az egyetem? Oda már kell a nyelvtudás.
– Szálloda és vendéglátó ipari szakon szeretnék tanulni, de hangsúlyozom, csak akkor, ha nem lesz gond a műugrással, kint elég sokaknak leromlik a teljesítménye, ezt pedig én nem akarom. Az amerikai egyetemi edzőknek nem az a fontos, hogy olimpiára, világbajnokságra felkészítsék a versenyzőket, hanem, hogy azok a lehető legjobban helytálljanak az egyetemi bajnokságon.

– Tegyük fel, hogy Amerikát választja, gondolkozott már a műugrás utáni jövőn?
– Persze, mindenki ábrándozik, de ez tényleg a jövő zenéje, annyit elmondok, szívesen nyitnék kint egy magyar éttermet.

– Ha mégsem marad a tengerentúlon, akkor sem itthon fog felkészülni.
– Az Európa-bajnokság alatt már „ostromoltak” a holland szövetség fejesei, hogy hozzájuk tegyem át a székhelyemet, a tanulással is tudnának segíteni, fedett létesítményük is van, csak éppen a műugrásunk nincs túl magas szinten.

– És van egy első osztályú vezetőedzőjük…
– Ez sem titok: szeptembertől Ligárt Balázs tölti be a posztot, aki 14 éve az edzőm, ez igen vonzóvá teszi Hollandiát, de az is lényeges, hogy közelebb van, akár autóval haza lehet jönni, és a kintiek is nagyon lelkesek. Fedett létesítmény, tornatermi felszerelések terén minden adott és úgy gondolják, hogy a jelenlétem sokat lendítene a sportágon. Ráadásul egy szorosabb kapcsolat a holland és a magyar szövetség között sok előnnyel járna a magyar műugróknak is, elég, ha csak téli edzőtáborokra gondolunk…

– Most úgy tűnik minden a lehető legjobban alakul a pályafutásával, de nem volt ez mindig így…
– Sajnos sok sérülés és betegség hátráltatott az elmúlt években. Volt olyan időszak, amikor alig hagytam magam mögött az egyiket, máris jött az újabb probléma. A tavalyi világ-bajnokságot is betegség miatt kellett kihagynom. Az rettenetes volt, kint voltam Kanadában, de nem versenyezhettem. Végigbőgtem az egész vébét, a többiek tartották bennem a lelket, mondogatták, hogy mennyire nagy veszteség, hogy nem vagyok a mezőnyben, Anna Lindberg anyukája (Lindberg két aranyérmet nyert Budapesten, anyukája pedig olimpiai bajnok – a szerk.) például sírva fakadt, amikor megtudta, hogy nem állhatok rajthoz. Tényleg olyan az egész műugró társadalom, mint egy nagy család. Az idén az Európa-bajnokság előtt hasonló tüneteim voltak, mint tavaly és jött a rémálom, hogy elúszhat a hazai szereplés. Egy időben többet jártam orvoshoz, mint edzésre.

– Az Európa-bajnokságon ennek nyomát sem lehetett látni.
– Szerencsére. A nyitónapra teljesen rendbe jöttem. Én korábban nem hitten a természetgyógyászatban, mégis elmentem egy specialistához, mint veszthettem Ő teljesen rendbe hozott a rajtra. Képzelje, fül-akupunktúrás kezeléssel, a jobb fülembe 15 tűt szúrt, borzasztó volt, de megérte.

– Ezek után még értékesebbnek tűnik a bronzérme.
– Valóban, kevesen tudják, hogy milyen nehéz út vezetett idáig. Az izületeim gyengék, ez nem igazán kedvez egy élsportolónak, hol a vállam fáj, hol a csuklóm, ezért nem lehettem például soha toronyugró.

– Meddig lehet így folytatni?
– Nehéz megmondani, tény, hogy nincs olyan siker, ami fontosabb lenne az egészségemnél, de aki már egyszer hallgatta a Himnuszt, amit neki játszottak, az függővé válik. Legalábbis én így vagyok ezzel, nagyon-nagyon szeretnék egyszer győzni egy világversenyen.

– Akár a jövő évi világbajnokságon?
– Erre nagyon nagy hangsúlyt fektetek. Szerencsére, ha valamiért nem sikerülne jól az amerikai edzőtábor, akkor lesz még bőven időm felkészülésre, hiszen novemberben már hazajövök, és akkor összedugjuk a fejünket Balázzsal, hogy hogyan tovább. Ő egyébként is folyamatosan figyelemmel kíséri majd a kint felkészülésemet, tartja majd a kapcsolatot velem is és az edzőmmel is.

– Mit választana, győzelem a világbajnokságon, vagy bronzérem a pekingi olimpián?
– Nem lehet választani. A győzelemnél nincs jobb, viszont egy olimpiai érem azt hiszem minden sportolónak a legfőbb álma, ha ez sikerülne, teljesnek érezném a pályafutásomat.