Jól egymásnak estek

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2006.11.08. 01:17
Címkék
Az orosz Alekszandr Griscsuk várt Lékó Péterre a Mihail Tal-emlékverseny második játéknapján. A klasszikus játszmákat figyelembe véve ezzel a színelosztással mindössze két partit váltottak korábban, a mérleg egy döntetlent és egy Lékó-siker.
Az egyik legpikánsabb összecsapásukat a dubai rapid Világkupán játszották 2002-ben, akkor a finálé döntő partijában a magyar nagymester az óra segítségével győzte le az oroszt. Griscsuk megsértődött, mondván: tiszta remi volt a meccs, és ellenfele csak arra várt, mikor járt le az ő gondolkodási ideje. Lékó azzal védekezett, hogy korábban túlságosan is engedékeny volt az ilyen helyzetekben, és éppen itt volt az ideje a változtatásnak.Az előzmények után érthető, hogy Moszkvában szó sem lehetett barátságos sakkozgatásról. És valóban, a keddi játszmájuk nagy küzdelmet hozott. Lékó, aki a világos bábukat irányította, nem sokkal a megnyitást követően bástyát nyerve futó ellenében anyagi előnybe került, de Griscsuk erős védőállást épített ki. A majdnem hat órán át tartó meccsen végül nem bírtak egymással, a 65. lépésben döntetlenben egyeztek meg.A másik négy játszma is remi lett, tehát az összesítésben semmi sem változott, Lékó Péter továbbra is a középmezőnyben foglal helyet.ELSŐ SZOMBAT NEMZETKÖZI TORNA, BUDAPEST
Nagymestercsoport (GM). Átlagértékszám: 2405, VII. kategória. 1. forduló (elmaradt mérkőzés): Bérczes Dávid (magyar, 2415)–Fogarasi Tibor (magyar) döntetlen. 2. forduló: Fogarasi–Potapov (orosz, 2406) döntetlen, Caposciutti (olasz, 2333)–Rajlich (lengyel, 2432) 0:1, Papp Gellért (magyar, 2324)–Wittmann (osztrák, 2333) 1:0, Paschall (amerikai, 2374)–Csernisov (orosz, 2558) 0:1, Bérczes–Ilincsics (szerb, 2451) 0:1. Az állás: Csernisov 2 pont, Rajlich és Ilincsics 1.5-1.5, Potapov, Fogarasi és Papp 1-1, Paschall, Bérczes, Wittmann és Caposciutti 0.5-0.5

MIHAIL TAL-EMLÉKVERSENY, MOSZKVA
Átlagértékszám: 2727, XX. kategória. 2. forduló: Lékó Péter (magyar, 2741)–Griscsuk (orosz, 2710) döntetlen, Gelfand (izraeli, 2733)–Ponomarjov (ukrán, 2703) döntetlen, Morozevics (orosz, 2747)–Carlsen (norvég, 2698) döntetlen, Mamedjarov (azeri, 2728)–Aronjan (örmény, 2741) döntetlen, Szvidler (orosz, 2750)–Shirov (spanyol, 2720) döntetlen. Az állás: Aronjan, Gelfand és Ponomarjov 1.5-1.5, Lékó, Szvidler, Mamedjarov és Shirov 1-1, Carlsen, Griscsuk és Morozevics 0.5-0.5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik