Belehalt a vereségbe

Feladta?

Én ezt nem így élem meg – válaszolta Sisa Tibor. – Úgy éreztem tisztességesnek, hogyha a csapatom veszít az utolsó helyezettel szemben, nekem kutya kötelességem felajánlani a lemondásomat. Ilyen az értékrendem, a Vác elleni hazai vereség után egyszerűen nem maradt más lépés előttem.

Nem is marasztalták?

Hiába is marasztaltak volna. Én egyenes ember vagyok, ha egyszer azt mondom, hogy köszönöm az eddigi lehetőséget, a sok szép emléket, innentől kezdve irányítsa más a csapatot, onnan már nem fordulok viszsza. A találkozót követően bementem az öltözőbe, és ott, frissiben felajánlottam a l e mondásomat. Később Török József ügyvezetővel mindezt telefonon közöltem, és így tettünk pontot az ügy végére.

Hogy élte meg azt a Vác elleni vereséget? Mindez csak azért lehet érdekes, mert az ősszel még akár a tabella első helyére is ugorhattak volna a remek szereplésnek köszönhetően.

Belehaltam abba a vereségbe. Kiment a fejemből a vér, egyszerűen pörgött-forgott körülöttem a világ. Nem kívánom senkinek azt a pillanatot! Abban az állapotban is kristálytisztán láttam, hogy eljött az idő a búcsúra. Mondom ezt annak ellenére, hogy a Vácot több góllal is megverhettük volna, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki és hibáztunk el, és a Vasas ellen 3–1-re elszenvedett hazai vereségnél is jól játszottunk, és lehetett volna fordított az az eredmény.

Még egyszer megkérdezem: nem érzi úgy, hogy feladta, és túl korán lépett le?

Higgye el, ez volt a lehető legtisztességesebb döntés részemről. Ne felejtse el, hogy korábbi sikereink, a tabellán elfoglalt előkelő helyezésünk és a tavalyi ötödik helyünk jókora bravúr volt a csapattól. Meg aztán nézze csak meg a játékoskeretet: tavaly még olyan csatárokból válogathattam, mint Márkus Tibor, Nagy Tamás, Edouard Ndjodo és Dorge Kouemaha. Közülük már csak utóbbi van Tatabányán, és azért ez jókora vérveszteség. De nem akarok itt magyarázkodni, minden csapat életében vannak hullámvölgyek, nekünk most jött el.

Köztudomású, hogy a Tatabánya rendkívül szerény körülmények között él. Nem gondolja, hogy a futballisták a kevés pénz miatt teljesítenek rosszul?

Ugyan már! Tatabányán remek közösség volt, és a vereségek ellenére is az maradt. Három évig dolgoztam a városban, még a másodosztályban vettem át a csapatot, és ezalatt megismertem a fiúkat. Nem véletlen, hogy a tréningek után mindig úgy köszöntünk el egymástól: egészségetekre, hiányozni fogtok!

Már hiányoznak?

Persze hogy hiányoznak! Itt a hétvége, nekem hosszú idő után nem kell meccsre készülnöm, taktikán gondolkoznom, izgulnom. Nagy szavak, de nekem valóban az életem a futball, és nehezen vagyok meg nélküle, de az én tatabányai sztorim így kerek. Úgy tudom, még egy évig szerződés köti a Tatabányához. Megegyeztek, kifizették?

Szó sincs ilyesmiről. Én annyi pénzt kérek, amiért megdolgoztam. Hogyan is mondhattam volna azt Török Józsefnek, hogy akkor tegye a kezembe a szerződésem végéig szóló összeget? Nem jár az nekem! Ilyet sem hallottam még a magyar futballban. Valaki nem a pénzért harcol? Ilyen gazdag? Nem vagyok én gazdag! Földrajz–testnevelés szakos tanárként dolgozom, sejtheti, mennyi jövedelmet kapok. Tanít, mint ahogy akkor is tanított, amikor a Bányász-fiúkat edzette. Ha jók az információim, Ludányhalászi, az ön otthona és munkahelye nagyjából százötven kilométerre van Tatabányától. Hogyan volt képes egyszerre tanárként és trénerként dolgozni ilyen távolságra egymástól?

Nem tagadom, hogy meglehetősen pörgős életet éltem. Délelőtt az iskolában órákat adtam, aztán ha volt időm, ebédeltem, ha nem, akkor meg benyomtam két szendvicset az autóban menet közben. A három év alatt talán négyszer késtem el a délutáni tréningről, akkor is hó, sár vagy világvégét jelentő időjárás miatt. Nem volt ezzel gond. Keddenként a suliban szabadnapos voltam, akkor tartottunk napi két tréninget, a többi napon pedig csak egyszer, délután gyakoroltunk. A benzinpénz egyébként benne volt a fizetésemben. Bent marad a Tatabánya? Biztos vagyok benne. Kilenc meccs van hátra, négyet otthon játszik a csapat. De hogy én ott leszek-e a lelátón, látja, erre most nem tudok válaszolni...