A fordulatok napja volt

Kézilabdacsarnok – jelezte egy útbaigazító tábla az FTC népligeti bázisán a klub közgyűlésének helyszínét, ám ebben azért volt némi furfang. Merthogy a tábla a létesítménnyel homlokegyenest ellentétes irányba mutatott, cseppet megzavarva azokat, akik rutintalanul tébláboltak a sporttelepen. Nem feltétlenül ezért, mindenesetre a négyezres tagságból mindössze kilencszázan regisztráltak a küldöttgyűlésre, s közülük is alig százötvenen jöttek el a 10 órára meghirdetett eseményre, amelyet – tekintettel az alacsony létszámra – az alapszabály értelmében elhalasztottak, és két órával későbbre tették az immár megismételt közgyűlés kezdetét.

Másfél órás volt az elnöki beszámoló

Így aztán délig afféle szellemi szabadfoglalkozással múlatták az időt a tagok. A legtöbben kisebb csoportokba verődve beszélgettek, s azon tanakodtak, miféle meglepetéssel szolgálhat majd a küldöttgyűlés (mint később kiderült, alighanem ők voltak a jól értesültek...), de akadtak, akik inkább az FTC női futballistáinak edzését nézték végig a szomszédos gyakorlópályán. A tehetősebbek az áruit pimaszul drágán kínáló büfét látogatták, a bátrabbak pedig csipkelődő megjegyzésekkel, esetenként szolid bókokkal jutalmazták a csinosabbnál csinosabb hostesslányokat.

Aztán ha délben nem is, de 12 óra 20 perckor végre kezdetét vette a megismételt, ekkor már határozatképes közgyűlés háromszáztizennégy regisztrált tag részvételével. Ismételjük: háromszáztizennégyen vettek részt a közgyűlésen, ami ijesztően árulkodott arról a közönyről, amely hosszú ideje körülveszi az ellehetetlenülés szélén lavírozó Fradit. Más kérdés persze, hogy egyetlen hazai egyesület életében sincs olyanfajta demokrácia, mint az FTCnél, ahol az edzőtől a sportolókon át a szimpatizánsokig „mindenki” beleszólhat a klub működésébe, ennélfogva pedig igencsak magasnak mondható a részvétel.

Akik ott voltak, talán valamiféle útmutatást (ha már a tábla rossz volt...), konkrétumokat vártak volna Dámosy Zsolt FTCelnöktől arra vonatkozóan, hogy miként lábalhat ki a bajból a Ferencváros. Mi tagadás, az elnök megpróbálkozott ezzel, de a mintegy másfél órás beszámolója – ha nem is fulladt totális érdektelenségbe – nem ragadta magával a hallgatóságot. Ennek feltehetően két oka volt. Az egyik, hogy a leköszönő elnök befektetőre utaló kijelentései, a jövővel kapcsolatos elképzelései lényegi konkrétumok híján sokak szemében nem tűntek hitelt érdemlőnek. Ennek ellenére Dámosy Zsolt csak mondta, mondta a magáét, de nem csupán a tartalom, hanem a példátlan hangosítás miatt is nehezen érthetőek voltak a szavai.

A futballisták nem bírták a sok beszédet

Dragóner Attila, a Ferencváros futballistája húsz perc után unta meg mindezt, s angolosan távozott, majd percekkel később követte őt Bartha Lászó, Csepregi Richárd és Lipcsei Péter is. Meglepetésre a szerb Bojan Lazics volt a legkitartóbb a futballisták között, aki még két órával később is a helyén maradt, igaz, addigra neki is elege lett a vontatott közgyűlésből.

Ugyanakkor a tét nem volt kicsi a Ferencvárost nyolc hónapja irányító Dámosy Zsolt számára, hiszen arról kellett meggyőznie a tagságot, hogy érdemes mandátuma meghosszabbítására. Bizony akadtak olyan felszólalók, akik markáns véleményt fogalmaztak meg, így például az a középkorú hölgy, aki egyenesen szégyennek nevezte az egész küldöttgyűlést, mondván, pozíciókról, státusokról szavaznak, miközben a klub megmentésével kapcsolatosan továbbra is csak ígéreteket hall. Délután fél négyig mindenki leadta voksát az új elnökségre, ezzel kezdetét vehette a közgyűlés legizgalmasabb, ám a színfalak mögött zajló része: a szavazatszámlálás. Egy óra elteltével Springer Miklós – a néhai első elnök, Springer Ferenc unokája – lépett a pódiumra, és néhány másodperces hatásszünet után felsorolta az új elnökség tagjait. Néhányan nem kis megdöbbenéssel vették tudomásul a névsort, hiszen többen is bekerültek azok közül a testületbe, akik korábban Furulyás János irányítása alatt már voltak elnökségi tagok...

A szimpatizánsoknak elegük lett az ígéretekből

A távozó elnök egy székre roskadt, látványosan rosszul fogadta a végeredményt. Leplezetlen csalódottsága azért volt érthető, mert a szavazással olyanok kerültek pozícióba, akik az elmúlt hónapok során nyíltan támadták őt, márpedig mindez váratlan helyzetet és még váratlanabb fordulatot vetít előre, nevezetesen, hogy a következő napokban Dámosy Zsolt, szándéka ellenére, mégsem kap ismételt bizalmat.

Egy biztos: fontos üzenete volt a közgyűlésnek. Mostanra egyértelművé vált, hogy a Ferencvárost pártoló tagoknak elegük lett abból, hogy a szép és hangzatos tervekből gyakorlatilag semmi sem valósul meg, morális és szakmai válságba taszítva ezzel a legpatinásabb magyar egyesületet. Bárki is lesz a Ferencváros elnöke, fel kell hagynia az ígérgetéssel. Valakinek a tettek mezejére kell lépnie, és végre jó irányba kell mozdítania az agonizáló Ferencvárost. Híreink szerint az elnökségi tagok többsége Sipos Jenőre voksol majd, ám a VPOP jelenlegi szóvivőjével másoknak – így főnökének, Bencze Józsefnek,akit az ORFK élére jelölt aminiszterelnök – is tervei vannak. (A legfrissebb esti hír szerint Sipos Jenő sem vállalja az elnöki tisztet.) S aztán persze nem ártana, ha az új vezér hatáskörével élve szólna valakinek: igazítsa meg azt a népligeti táblát.