Harminc év a lemaradás

Koránál, habitusánál, szakmai felkészültségénél fogva ott ülhetne a kispadon. Lehetne válogatott edző, valamelyik klubcsapat trénere itthon vagy külföldön, ám őt most egészen más feladat vonzza. Pedig az egyik legsikeresebb hazai szakember, az ő vezetésével nyert 1984-ben Európa-bajnokságot az ifjúsági válogatott, aztán a későbbiekben, a kölni főiskola elvégzése után rendkívül eredményesen dolgozott itthon vagy bárhol a világban, ahol szerződtették. Most a terveiről s persze egy kicsit a múltról is beszél, a veszteségekről, amelyeket ő is átélt a magyar futballtársadalom tagjaival együtt.

S persze hogy témát jelentett az olaszok elleni jövő heti barátságos mérkőzés is…

Várhidi Péternek már elmondta a véleményét

Ki legyen a védekező középpályás az olaszok ellen?

Majd Várhidi Péter szövetségi kapitány eldönti – mondta Bicskei Bertalan.

Ön mint a kapitány munkáját segítő, két főre fogyatkozó szakmai stáb egyik tagja nem szól bele az összeállításba?

Miért szólnék bele? Sem én, sem Dunai Antal nem mondhatja meg a kapitánynak, ki védjen, ki legyen a balszélső vagy ki töltse be a védekező középpályás szerepét. A mi feladatunk, hogy tapasztalatunkkal, rutinunkkal és néhány meglátással, ötlettel segítsük Várhidi Péter munkáját. A magam részéről már túl vagyok a kapitánnyal folytatott beszélgetésen, de erről nem szeretnék nyilatkozni.

Miért? Olyan nagy titok?

Szó sincs róla. Megkérdezheti Várhidi Pétertől, miről beszélgettünk, de tőlem legyen elég annyi, igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni.

Kétezer szeptemberében ön volt a kapitány, és akkor az olaszokkal emlékezetes mecscset játszottunk, kettő kettő lett a vége. Ön akkor mit csinált?

Hosszú hetekig készültünk az olaszok ellen. Magam számtalanszor néztem meg őket, volt olyan találkozó, amikor ott ültem a lelátón Francesco Toldo kapuja mögött, jegyzeteltem, és ennek meg is lett az eredménye.

Ha most kettő kettő lenne a meccs vége, alighanem az év szenzációját szolgáltatná a magyar csapat.

Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy döntetlen lesz. Természetesen magam is tisztában vagyok azzal, hogy a két válogatott között óriási a különbség, csakhogy senki se feledje , az olaszokra nem jellemző, hogy a barátságos meccseken szétfutnák, agyonvernék az ellenfelet.

Amolyan kötelességszerűen tudják le a kilencven perceket, és ha a mieink jó taktikával, fegyelmezetten, önbizalommal telve, lelkesen lépnek pályára, meglehet a bravúrt jelentő döntetlen. A világbajnok idecsábítása az MLSZ érdeme, és a jó eredmény ismét a válogatott és egyáltalán a futball mellé állítaná a szurkolókat.

Kevesebb gyerek, kevesebb tehetség

Ha már a közönség szimpátiáját és az MLSZ-t említi: miként éli meg, hogy lassan minden magyar stadionban kórusban szidják a szövetség elnökét és magát a szövetséget is?

Borzasztó számomra, nem tudom megszokni a pocskondiázó rigmusokat. Pedig ez nem a nép hangja: a kisebbség hergeli a tömeget, és szítja az ellenségeskedést. Amikor még szakkomentátor voltam, mindig mondtam Knézy Jenőnek: figyeld meg, negyedóránként újra felhangzik a „B…i MLSZ!”, és tessék, így is történt.

Az MLSZ pedig csak egyféleképpen válaszolhatna mindenre: korrekt munkával, a sportág érdekeit szolgáló döntésekkel, eredményekkel, azaz a magyar futball felélesztésével, így emlékezetes válogatott és klubtalálkozókkal.

Azért tisztázzunk valamit: nem a mostani MLSZ bűne, hogy ide jutott a sportág. Ez szakmai, gazdasági és társadalmi gondok következménye.

Ön sokat dolgozott az utánpótlásképzésben, ismeri a helyzetét, így konkrét választ adhat a kérdésre: lesz-e belátható időn belül kilábalás ebből a szánalmas, eredménytelenséggel, belső viszályokkal sújtott helyzetből?

Nagyon várom, hogy Telkiben felépüljön az utánpótlásbázis, amely a korosztályos válogatottaknak is otthont adhat, s amely alapjaiban változtathatná meg lehetőségeinket és a jövőképet. Ugyanolyan bázisunk lehet, mint a hollandoknak, a franciáknak, a svájciaknak, és még sorolhatnám. Felépül a centrum, ott heti rendszerességgel találkozhatnának az utánpótlás-válogatottak, a legtehetségesebb magyar fiatalok.

Ezzel csak az a baj, hogy az utóbbi években a sokat emlegetett és büszkén hangoztatott utánpótlás-nevelésünk mégis visszaesett...

Egyetértünk. Sajnos Magyarországon félresiklott az utánpótlás-nevelés, egyre kevesebb gyerek akar futballozni, egyre ritkábban bukkan fel különleges tehetségű fiú. Sajnos, tisztelet a kivételnek, az edzések ritmusa olyan, mintha ezerkilencszázhetvenhetet írnánk. Semmit sem javultunk és fejlődtünk.

Nem a pénzen múlik, hogy jó focink legyen

Jön a régi érv: tisztességesen meg kellene fizetni az utánpótlásedzőket.

Na, ezzel már nem teljesen értek egyet, mert mostanra sokat javult a helyzet. Nem a pénzen múlik ez, s ezen a téren – mármint szakemberfronton – igenis jó volt a helyzet.

Szakmailag ön felel az edzőképzésért, ebben a szerepében milyen konkrét feladatok elé néz?

Indul a Pro-tanfolyam huszonöt tagú csoporttal, amelyben ott lesz Détári Lajos, Kovács Kálmán és még néhány ismert szakember. Ismét indul majd A- és B-tanfolyam. Az UEFA háromévenként ellenőrzi a munkát, és a visszajelzések alapján kijelenthető, az MLSZ-ben nívós szakmai képzés zajlik.

Már nem akar edző lenni?

Pillanatnyilag ez a feladat izgat, ám hogy mit hoz a jövő, nem tudhatom.

Miként éli meg, hogy barátai, hajdani ellenfelei közül sokan elmentek már, legutóbb Páncsics Miklós.

Nem könnyű ezzel megbirkózni, nekem a fiatalságom egy részét jelentik ezek a játékosok. De nincs bennem félelem, az ember egy bizonyos kor után átértékel magában sok mindent.

Apropó, az egészségével minden rendben? Csak azért kérdem, mert valaki rémült hangon betelefonált a szerkesztőségbe, hogy a Bicskei Berci is beteg.

Köszönöm az aggódást, jól vagyok. Annyit dolgozom, hogy időm sem lenne betegeskedni.