Kínlódó nagyok

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.01.02. 23:26
Címkék

Hazugság lenne azt állítani, hogy a két legnagyobb spanyol klub, a Barcelona és a Real Madrid véresen komolyan vette a szerda esti Királykupa-mérkőzést. Mert azt azért bátran kijelenthetjük, a katalánok nem a tegnap látott Oier – Víctor Sánchez, Puyol, Thuram, Sylvinho – Gudjohnsen, Edmílson – Deco, Giovani – Krkic, Ezquerro összeállításban állnának ki mondjuk a BLdöntőre, de a fővárosiak sem a Dudek – Michel Salgado, Sergio Ramos, Heinze, Marcelo – Gago, Guti – Balboa, Robben – Soldado, G. Higuaín tizenegygyel vívják fontosabb ütközeteiket.

Az eredmények mégis azt mutatják, a két edző nem vállalt túl nagy kockázatot azzal, hogy B-csapatát küldte pályára: a Barcelona még a harmadosztályú Alcoyano ellen hazai pályán elért (egyébként igen kínos...) 2–2-s döntetlenjével is továbbjutott, a Real Madrid pedig, szenvedve bár, de végül Guti utolsó percben szerzett találatával 2–1-re megverte a szintén a harmadik vonalban vitézkedő Alicantét, és ezzel ugyancsak a legjobb tizenhat közé került. Érdekesség, hogy a Barcelona két gólját Santiago Ezquerro szerezte, aki tétmérkőzésen legutóbb 2006. november 19-én volt eredményes, mégpedig a Mallorca ellen 4–1-re megnyert bajnokin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik