Brazil csúcstalálkozó

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék

A Liverpool hetvenes évekbeli sikerei óta egyetlen csapat sem tudott három egymást követő évben Európa trónjára ülni, akkor az angolok egy UEFA-kupaelsőség után kétszer diadalmaskodtak a BEK-ben. Hasonlóra készül a Sevilla, amely az elmúlt két évben elhódította az UEFA-kupát – a moszkvai döntőig azonban nem vezet királyi út, először a Fenerbahcén kell túljutnia Manuel Jiménez legénységének.

Külön érdekesség a spanyol–török párharcban, hogy mindkét fél négy brazillal a soraiban vívta ki a nyolcaddöntős szereplés jogát, a Fenernél ráadásul a kispadon a selecao egykori sztárja, Zico ül. A „fehér Pelé” játékosai közül kétségkívül Roberto Carlos a legnagyobb név, ő 113 eddigi fellépésével második a BL-örökranglistán, csak Raúl előzi meg. Bár kimaradt a 2002-ben világbajnok válogatott keretből, már szerepelt címeres mezben Edu és Alex is, utóbbi majdnem félszázszor. A támadó Deivid számára nehezebb feladat beférni a Kaká, Ronaldinho, Afonso Alves vagy a sevillai Luís Fabiano fémjelezte csatársorba a nemzeti tizenegyben, főleg úgy, hogy krónikus góltalansága miatt kis híján a Fenertől is eltanácsolták a nyáron. Az idei szezonban magára talált, a BLben 2, a bajnokságban 8 gólnál jár.

Az említett Luís Fabianóval nincs ilyen gond, a 27 éves játékos valamennyi (17) bajnoki fellépésére jut egy-egy gól a Primera Divisiónban, mecscsenkénti egyes gólátlagával a százalékos mutatókban megelőzi az európai toplistán Klaas-Jan Huntelaart (Ajax, 25 meccs/24 gól) és Cristiano Ronaldót is (Manchester United, 22/19). Daniel Alves, Adriano és Renato szintén alapember Sevillában, Luís Fabianóval kiegészülve ők lőtték az idei BL-sorozatban szerzett gólok felét.

Hazája bajnokságában mindkét csapat 44 gólnál jár, a törököknél ebből 21-et, a spanyoloknál 19-et vállaltak a brazilok. Az isztambuli télben az is kiderül, vajon egymás ellen mire mennek a szamba királyai…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik