Kovácsék időre lapátolnak

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék

„Pörögnek a napok, fut a ha jó, és ami a legfontosabb: egészséges vagyok” – kezdte a San Diegó-i edzőtáborból a helyzetjelentést olimpiai bajnok kajakosunk, Kovács Katalin.

Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa a fárasztó edzések ellenére is energikus, sőt szárnyal, ami annak is köszönhető, hogy az edzőtáborban meglátogatta őt párja, Hoffmann Ervin.

„Sokat jelent, hogy Hofi itt van velem. Az ilyen hosszú edzőtáborok alkalmával az igazi nehézséget az otthon és szeretteink hiánya okozza. A mélypontokon könnyebben átlendül az ember, ha áll mellette valaki” – magyarázta a versenyző, aki az edzésmentes időszakot, vagyis az elmúlt két hétvégét utazással töltötte. San Diegóból „átruccant” Los Angelesbe, járt Santa Monicában a Venice Beachen és a Universal Stúdióban is. „Nagyon jól éreztem magam, és egyáltalán nem bántam, hogy egy kicsit fáradtabban ugrottam neki a következő heti edzésnek.”

A tréningek már jó ideje az „időre menés” és az „összeülések” jegyében zajlanak.

„Szerencsére kiváló időben kezdhettük el a vízi munkát, amit már mindennél jobban vártam. Már az edzőtábor kezdete meglepetéssel szolgált, hiszen az elmúlt évekkel ellentétben Kati néni már a második héten időre eveztetett minket” – folytatta Kovács, aki a szokásos alázattal és odaadással gyűjti a kilométereket a tengerentúlon.

„Az előttem álló időszakról még mindig nem gondolkodom – árulta el a kajakos. – A célom, hogy minél jobb formába kerüljek, a lehetőségeimet pedig ráérek később, a válogatók függvényében mérlegelni. Most a kemény edzések állnak a középpontban, és elhihetik, ezekből itt nincs hiány.”

Legfrissebb hírek

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott Los Angelesben, így play-inre kényszerül

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: a németekkel játszunk a női jégkorong-vb-n

Minden más foci
5 órája

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
5 órája

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
5 órája

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
5 órája

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
6 órája

Egy versenyen kétszer is világcsúcsot döntött a 22 éves olimpikon – videó

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik