A Fáy utcai király visszatért

Immár negyvennégy esz tendős, de szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor a kilencvenes évek elején Magyarországon futballozott.Immár negyvennégy esz tendős, de szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor a kilencvenes évek elején Magyarországon futballozott.

Igyekszem karbantartani magam, meg aztán sohasem voltam hízásra hajlamos – mosolygott Oleg Sirinbekov a zalaegerszegi stadionban, a magyar– szlovén válogatott mérkőzés (0–1) szünetében. – Aki a futballban dolgozik, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen sportos. Jelenleg a CSZKA Moszkva játékosmegfigyelője vagyok, és mondhatom, élvezem is a feladatot. A csapatom Európa élmezőnyéhez tartozik, nekem pedig megtiszteltetés, hogy ifjú tehetségekkel segíthetem a CSZKA sikereit.

Ki vagy kik miatt érkezett most Magyarországra? Gyanítom, nem nosztalgiázni jött, feleleveníteni a régi szép időket, amikor a Vasassal a kiesés ellen küzdött…

Nem tiktoltan azzal a céllal érkeztem Egerszegre, hogy a válogatott ifjú tehetségeit térképezzem fel.

És mi a véleménye?

A látottak után inkább hagyjuk ezt a témát. Maradjunk annyiban, hogy a szlovénoknál láttam egy-két ügyes futballistát.

Milyen emlékekkel gondol vissza a Vasasban eltöltött évekre?

Erre sem egyszerű válaszolni. A Torpedo Moszkvából jöttem ide, mert azt hittem, a Vasas ugródeszka lesz számomra egy nyugat-európai klubhoz, aztán minden másként alakult. Emlékszem, szegény Meszéna Miklós, az akkori elnök hívására érkeztem Angyalföldre, és mit tagadjam, ennyire kevés pénzt még sohasem kerestem, mint itt. Nem túlzás, napi megélhetési gondokkal küszködtem, s olykor a menedzseremnek kellett kisegítenie. A pályán persze ennek ellenére is hajtottam, igaz, más lehetőségem nem is volt, mert akkoriban nem volt erős a Vasas.

Nem zavarta, hogy semmit sem nyert Angyalföldön?

Örültünk, ha bent maradtunk, de a nehézségek ellenére is megszerettem a klubot. A szurkolóknak, valamint Illovszky Rudolfnak pedig különösen hálás vagyok, rendkívül jólesett és doppingolt az ő szeretetük, amit meccsről meccsre éreztem. Kár, hogy nem kértem el azt a transzparenst, amelyen királynak neveztek… Ilyet sehol sem éltem át pályafutásom során.

Már megérte… Mi történt önnel az angyalföldi évek után?

A Vasasból nem sikerült Nyugat-Európába szerződnöm, pedig szovjet válogatottként volt ajánlatom bőven. Csakhogy annyi pénzt kértek a klub vezetői, amennnyit senki sem akart kifizetni, így Budapestről visszatértem a Torpedóhoz, majd 1998-ban egy másodosztályú csapatban fejeztem be a futballt. Bevallom, nem így terveztem. Ma is bánt, hogy nem próbálhattam ki magam erős nyugati bajnokságban.

Hogy emlékszik vissza, milyen volt a magyar futball és a bajnokság színvonala?

Összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint a szovjeté. Lassabb volt a játék, gyengébb az iram és a színvonal.

Emlékszik, álmodik egyáltalán a Vasas-meccsekről?

Persze. Egy Újpest elleni mérkőzés után ötvenezer forintot kaptam mint a mezőny legjobbja. Aztán egy Fradi elleni rangadó is tisztán előttem van, amelynek végén barátommal, Szergej Kuznyecovval, a Ferencváros játékosával együtt választottak a legjobbnak.

Ma pedig ön keresi a tehetségeket: mi a legnagyobb kihívás most az életében?

A leginkább azért szurkolok, hogy tizennyolc éves fiam, Oleg nagyobb karriert fusson be, mint én.